2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Megtudtuk, támogatják-e az egri egyetem dolgozói, hogy az intézményt az egyháznak adják

2019.11.30. 00:00

Már kikérték a véleményüket a fenntartóváltásról.

 

Ahogy azt portálunk is megírta, a közelmúltban nyilvánosságra jutott, hogy az Egri Főegyházmegye átveheti az államtól az Eszterházy Károly Egyetem működtetését. Az ügyben korábban már megkerestük az érintett feleket, akik közül az egyházmegye egyelőre nem akart nyilatkozni, az egyetem pedig mindössze annyit közölt, hogy valóban téma volt a fenntartóváltás.

 

A sajtóértesülések szerint az Eszterházy Károly Egyetem egyházi kézbe adása a kormány azon tervének része, hogy a felekezeteknek a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet adjon a pedagógusképzésben. Az egri mellett más intézményeket szintén átvehetnek az egyházak, így több tanító- és óvodapedagógusokat képző hely is felekezeti fenntartásba kerülhet.

 

A szakszervezetek nem örülnek a kormányzati terveknek

 

December elején a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a kormányzat terve ellen tiltakoztak. Mint írták, nem az egyházi intézményfenntartás támadása, végképp nem egyházellenesség motiválta őket, hanem a világnézetileg semleges oktatás iránti aggodalom.

 

Az egyházi iskolák szakember-utánpótlásának bázisát jelentő egyházi óvodapedagógus- és tanítóképzésnek fontos helye van a magyar felsőoktatás palettáján, de az állami képzés arányát nem messze meghaladó mértékben. Azt visszautasítjuk, hogy a vidéki egyetemek stabilitását, működőképességét veszélyeztesse a karok, intézetek további nagy számú, tisztán politikai és hatalmi megfontolásból történő kiszervezése. Ehelyett törekedni kellene a magyar pedagógusképzés egységes rendszerének további megőrzésére, biztosítani kellene a választás lehetőségét az egyházi és az állami felsőoktatás között, a hozzáférés érdekében arányos földrajzi lefedettség megtartásával, és szektorsemleges, egyenlő esélyeket biztosító finanszírozással.

 

A pedagógusképzés gerincét továbbra is az állami felsőoktatási intézményeknek kell jelenteniük, ezt a felelősséget az állam nem háríthatja át az egyházakra!

 

– áll a közleményben.

 

Fotó: Kakuk Dániel / uni-eszterhazy.hu

 

A két szakszervezet szerint ahhoz, hogy a pedagógusképzést és az utánpótlást biztosító kihívásokra megfelelő válaszokat adjon az intézményrendszer, hosszabb távú stabilitásra van szükség. "Azokban az esetekben, amikor egy képzési terület nagy része kerülne egyházi fenntartásba, elengedhetetlen a felsőoktatási autonómia, a lelkiismereti és a tanszabadság jogi garanciákkal történő biztosítása!" – írják. Mindezek fényében kérik a kormányt a tervezet átgondolására, a világnézetileg semleges oktatás arányos megteremtésére és a szakmai szervezetek véleményének meghallgatására.

 

Az egri egyetem dolgozóit már megkérdezték a fenntartóváltásról

 

A közlemény kapcsán megkerestük a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, és megkérdeztük, értesítették-e őket az egri egyetem egyházi kézbe adásának tervéről, és kikérték-e a dolgozók véleményét az ügyben. Válaszukból kiderült, hogy az FDSZ hivatalos értesítést nem kapott, a híradásokból, illetve a helyi, intézményi szervezetük tájékoztatásából tudnak a dologról.

 

Mint írták, az FDSZ Eszterházy Károly Egyetem Intézményi Szervezete tart kapcsolatot az egyházzal, és közreműködik a folyamatban. Kiderült továbbá, hogy az egyetem munkatársait már megkérdezték a fenntartóváltásról:

 

A dolgozók véleményét kikérték az egyházi kézbe kerülésre, 80%-os támogatást kapott

 

– tájékoztatta az Egri Ügyeket az FDSZ.

 

(Indexfotó: eger.hu)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló