2022. augusztus 18., Ilona

Eger ügye

#egerplusz #eger #zöldfül #városgondozás #méhlegelő

Jövőre növelnék a méhlegelők területét Egerben

Barna Benedek 2022.07.17. 12:40

Az új főkertész támogatja a kezdeményezést, egyetemistákat is bevonnának a programba.

 

Egyes "méhlegelőnek" kijelölt helyeken végül lekaszálták a növényzetet Egerben, az önkormányzat ugyanakkor folytatni akarja a programot, 2023-ban még az ideinél is nagyobb területen – írta meg a heol.hu.

 

Az Egri Ügyek is hírt adott arról tavasszal, hogy bejelentették: városunkban is lesznek olyan területek, ahol tervezetten nem vagy a megszokottnál jóval ritkábban nyírják, kaszálják a növényzetet. Több helyre is terveztek "méhlegelőt", összesen több mint 16 ezer négyzetméteren: a Mátyás Király úti Lidlnél, a K2-es úton a körforgalom mellett, a Zöldfa, az Egri csillagok és a Joó János, utcában illetve a Tátra és a Koszorú utca közötti zöldterületen, valamint a Bervai út mellett és Kőkút úti forrás környékére.

kevesebb kaszálás több méh
Fotó: FŐKERT / Facebook (Képünk illusztráció!)

Többféleképpen is ki lehet alakítani ilyen területet, alkalmazhatnak teljesen új vetést, felülvetést vagy egyszerűen meghegyhatják a meglévő növényzetet – Egerben ez utóbbit választották. A város egyes "méhlegelőnek" szánt pontjain ugyanakkor a Városgondozás lekaszálta a vadvirágos réteket, ezzel kapcsolatban a Heol az önkormányzatnál érdeklődött.

 

A lapnak nyilatkozva Minczér Gábor alpolgármester elismerte, hogy valóban vannak olyan kijelölt területek, melyeket lekaszáltak, mint mondta, "vélhetően túlbuzgóságból". Ugyanakkor elmondása szerint a Joó János utcában és a huszonötös főút melletti kijelölt területen viszont megmaradt a növényvilág, tehát ezeken a helyeken működik a program. "Utóbbi helyen jeleztük a városgondozásnak, hogy csak körülötte nyírják le a füvet egy sávban, a rendezett látkép érdekében. Kértük azt is, hogy jobban figyeljenek oda arra, mely kijelölt területeken nem kell kaszálni a megszokott gyakorisággal" – tette hozzá.

 

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a város új főkertésze, Ferenczy Tamás is támogatja a kezdeményezést, így vele egyeztetve jövőre új lendülettel, még nagyobb területekkel fogunk bele a programba. Ferenczy Tamás azt tervezi, hogy diplomamunkájukat író egyetemistáknak ajánlja majd a programot, monitorozni az élővilág átalakulását – így ellenőrizni lehet az önkormányzat a program eredményességét, a talaj víz- és, hőháztartásának alakulását. 

 

Minczér Gábor megjegyezte azt is, hogy Egerben nem akartak túl sok ilyen rétet kijelölni egyszerre, mert a lakosságot hozzá kell szoktatni a látványhoz, és tájékoztatni kell a programról.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló