Mészáros Lőrinc már Mirkóczki kampányát is megtolja
A kormány olyan jogi garanciákat igyekszik megteremteni, hogy ha van vakcina a koronavírus ellen, Magyarország elsők között vásárolhasson belőle – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
A vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina – hangsúlyozta Gulyás Gergely, hozzátéve: különböző kutatások zajlanak, Magyarország az EU minden ilyen programjában részt vesz, és ha lesz vakcina, 6,5 millió oltóanyaghoz jut, ami 13 milliárd forintos kötelezettségvállalást jelent a kormánynak.
Elmondta továbbá: arra kérték az Operatív Törzset, szakértők bevonásával vizsgálja meg az orosz és kínai vakcinákat, ha pedig ezek valós védettséget jelentenek a vírussal szemben, vásárolnak belőle.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Gulyás Gergely arra is biztatta az embereket, hogy oltassák be magukat az influenza elleni védőoltással, mert az azt a védettséget biztosítja, hogy egyidejűleg a koronavírus és az influenza ne jelentkezhessen.
A miniszter szerint a magyar egészségügyi ellátórendszert sikerült felkészíteni a vírus elleni védekezésre, a kórházi ágyak 47 százaléka ma is üres, egyelőre műtéteket nem kell elhalasztani, aki pedig koronavírus-megbetegedés miatt kórházba kerül, annak biztosított a lehető legmagasabb színvonalú ellátás.
(Indexkép: Komka Péter / MTI)
Koronavírus - Orbán Viktor szerint 2021 közepe előtt nem lesz vakcina