Mindenki ügye

A Fidesznek lejt a pálya

2018. február 06. 14:02:37
Reagáltak az ellenzéki pártok Kövér László kiszivárgott hangfelvételére, amiben elismerte, hogy volt egy kis bűvészkedés a választási körzetek kialakításakor

 

A Reflektor blog közzétett egy 2017-es hangfelvételt, amelyen az Országgyűlés fideszes elnöke, Kövér László arról beszél, hogy saját maguknak kedveztek a választókerületek 2013-as újraszabásánál, a választási törvény átírásakor. 

 

A beismeréssel felérő szöveg hanganyagát itt is meghallgathatják:

 

 

Itt pedig olvashatják:

 

Kövér: „Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.”

Kérdező: „Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?”

Kövér: „A törvényes keretek között igen. Persze. (…)”

Kérdező: „A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. „

Kövér: „De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.”

 

A Heves megyei választókörzetek kicsit furcsán néznek ki az átalakítás után. Se földrajzi, se társadalompolitikai következetesség nem volt a körzetek kialakítása során csak az itt-ott megtalálható, erős ellenzéki települések erős kormánypárti telelpülésekkel való "összeeresztése".

 

 

Az LMP úgy fogalmaz, Kövér László lebuktatta a Fideszt. „Kövér László beismeri, hogy a Fidesz–KDNP úgy csalta el, úgy manipulálta a rendszert, hogy az a jelenlegi kormánynak kedvezzen, de beismerik, hogy ezt az MSZP-től tanulták. Az látszik, hogy az elmúlt 28 évben a két nagy párt kéz a kézben üresítette ki a magyar demokráciát, és kéz a kézben süllyesztette mocsárba a magyar közéletet” – reagált Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője.

 

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint beigazolódott, hogy nem tisztességes a választási rendszer, ám ennek ellenére mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a választáson, és minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre adja le a szavazatát. „Kövér László szavait akként kezeljük, hogy Magyarországon 2018-ban nem szabad, nem tisztességes választásokra kell készülni.

 

Az egyéni választókerületek a Fidesznek lejtenek, a győzteskompenzáció a Fidesznek lejt, és emellett van a határon túli magyarok szavazati gyakorlatának egyenlőtlensége: van, aki borítékban szavazhat, van, aki csak a konzulátuson. Ez elfogadhatatlan egyenlőtlenséget teremt” – mondta Szigetvári.

 

„Kövér Lászlóról kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben elismeri a Fidesz választási csalását. Kimondta, hogy a kétharmad birtokában magukra szabták a választókerületeket azért, hogy teljesen ellehetetlenítsék az ellenzéket” – áll az MSZP közleményében. „Kövér Lászlótól most már azt is tudjuk, hogy mire számíthat az ország, ha ők maradnak hatalmon. Szavaiból kiderül, hogy bármilyen csalást, törvénytelenséget megtehetnek továbbra is, mert mivel ők kormányoznak, az lesz törvényes, amit a Fidesz mond. Ugyan a kétharmad már nincs meg a Fidesznek, de vannak még eszközei egy újabb csalás előkészítéséhez. A Nemzeti Választási Bizottság pedig már meg is kezdte a munkát, mindent megtesznek azért, hogy Orbánéknak lejtsen a pálya” – írják a szocialisták.

 

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint „Kövér László kiszivárgott beszéde csúnyán lebuktatta a Fideszt. Eddig is sejtettük, hogy a választókerületek megrajzolásánál egyetlen szempont vezérelte a korrupt kormánypártot, a saját hatalmi érdeke. A Fidesznek a korábbi körzetfelosztás alapján már 2014-ben sem lett volna kétharmada, ezért bűvészkedett a választókerületek átrajzolásával, valamint a kétfordulós választási rendszer eltörlésével. Kövér László most csak megerősítette, hogy a Fidesz a pénzért és a hatalomért bármire képes, legyen szó választási csalásról, vagy hazug propagandáról.”

 

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati sajtótájékoztatóján a hangfelvétellel kapcsolatban (még mielőtt az ellenzéki pártok megszólaltak volna) azt mondta: az ezzel kapcsolatos ellenzéki vádaskodás nem más, mint reménytelen helyzetben lévő pártok egy újabb akciója. Hozzátette: egy leiratot látott, e szerint a tartalomban semmi vállalhatatlan kijelentés nincs. “A választási rendszer ugyanolyan demokratikus, mint 1990-ben volt, ugyanolyan esélyeket kínál mindenkinek, a korábbi aránytalanságokat pedig sikerült kiküszöbölni” – közölte.

 

Nincs is itt semmi látnivaló, kérem távozzanak…

 

merce.hu nyomán

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról