Megérkezett az idei első hó
Amikor először olvastam, hogy a saját lábán álló Orbán Ráhel úgy érezte, jó helyen van a horvát autópálya mellett az a teli pelus, felesleges a 20 méterrel arrébb lévő kukáig elfáradni, kettős érzéseim voltak. Egyrészt jót röhögtem, hogy nosza, előbb értem Horvátországba, és lehet még találkozhatok is a hercegi párral, ahogy a zadari kikötőben felszállnak Mészáros Lőrinc luxusyachtjára. Utána pedig az ugrott be, hogy egy kicsit túl lett izgulva ez a téma, ocsmány dolog a szemetelés, de az vesse rájuk az első követ, aki még nem dobott ki valami oda, ahová nem kellett volna.
Nagyjából ennyiben is maradt bennem a dolog egészen addig, amíg a horvát lapok sorra nem közölték az éles hangú cikkeket arról, hogy lám, így megy nyaralni a legfőbb magyar méltóság egyik lánya és közpénzzel kitömött, ritka unszimpatikus veje és a közös gyermek, aki persze nem tehet még semmiről. Ami pedig végképp betette a kaput, az az, hogy a kedvenc strandomon, az imádott spliti éttermemben, a hajókiránduláson és még a benzinkúton is éreztem, a horvátoknak nem az jut eszülne rólam, hogy ott ez a szőrös magyar fickó, de jó, hogy nálunk költi a pénzét, hanem először az, hogy na, ezek is ide hordják a kpszos pelenkájukat hozzánk.
Orbán Ráhel és drága férje a közpénz milliárdok kiszivattyúzásával – azok a jó kis EU-s pénzből támogatott LED-es bizniszek, ugyebár Tiborcz Úr – már belekúsztak a hétköznapjaimba, de most éreztem először a bőrömön azt, hogy miattuk kellemetlen volt néhány percre magyarnak lennem Horvátországban. Ez szarabb volt, mint az a kidobott pelenka.
Persze azért még maradok, de az biztos, hogy egy cigicsikket sem merek eldobni.
