Megérkezett az idei első hó
A Vasárnap.hu-ról leszedett, majd a Mandineren szemléből újraközölt publicisztikában Varga Gergő Zoltán azon döbben meg, mekkora volt az érdektelenség a hétvégi, Ferenc pápa miséjét is magába foglaló Eucharisztikus Kongresszus kapcsán, noha „KSH-adatok szerint uszkve félmillió katolikus ember él a fővárosban”, akik pár megállót nem tudtak lebuszozni a szentatya miséjét meghallgatni – veti hittársai szemére a szerző.
Hogy valójában nincs ennyi, ez csupán a népszámláláson megszokott bemondáson alapszik jelentős részben, azt Tóta W. Árpád szépen körüljárta, én inkább arra indulnék el, mi következik ebből. Persze lehet elmélkedni az Orbán-kormány vallási alapjainak őszinteségén, de miután nem vagyok hívő, ebbe nem mennék bele. Az ateista kárörvendést is igyekszem elkerülni, inkább azt a kérdést tenném fel:
gond-e, ha egy kulturálisan jelentős vallás tényleges mindennapi gyakorlói kisebbségbe kerülnek egy országban?
Szerintem, ha egóharcos indulatok nélkül, felnőtt módon tudunk hozzáálni, akkor nem. El kell fogadni, hogy a 21. század alapvetően a szekularizált államok idejét hozta el. Persze aránytalanság lenne a nők jogait éppen sárba tipró tálibokat egy az egyben mondjuk az abortusztilalmat kilobbizó keresztényekhez hasonlítani, hiszen nem mehetünk el a mellett, hogy a kereszténység átment egy reformáció-ellenreformáció folyamaton, míg az iszlám sajnos (még) nem.
Ugyanakkor világszerte azt látjuk, hogy a békés és feszültségmentes mindennapokat valahogy sohasem a vallási alapon szervezett államok hozzák el és elsősorban azért, mert míg egy teokráciában nem lehetsz ateista, addig egy szekularizált államban egészen nyugodtan lehetsz hívő, ha akarsz. És ez így van jól.
A sokszínűséget nem lehet visszacsinálni
Skanzen – ez volt az első szó, ami eszembe jutott arról, hogy a kormánypárt értelmiségi holdudvarának egy része éppen „Védett Társadalom Alapítványt” gründol a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány ellenében – miután ezt a társadalommérnökösdit elmondták nagyon káros dolgoknak, most inkább megcsinálnák ellenkező előjellel.
Soros önmagára is mondta, hogy volt egy kis istenkomplexusa – a hódmezővásárhelyiek már nagyon ismerik ezt –, nem vagyok tehát kritikátlan a munkájával kapcsolatosan, viszont régóta pikánsnak érzem, hogy a nyílt társadalom eszményét kritizálók sosem mondják ki, hogy ők zárt társadalomban hisznek – most ez egy picit eufemisztikusabban, de végre megtörtént.
Amit itt látunk, az jól megkoronázza a kormány holdudvara, illetve más országok a változó világot nem értő embereinek zavarodott fontoskodását.
Nem tudják hova tenni, hogy az idealizált, végtelenül leegyszerűsített képük az életről egyszerűen fals, és a valóság nem fér bele. Ebben a képben kábé léteznek heteró emberek, akik szűzen megházasodnak a templomban, majd szülnek három gyereket és életük végéig boldogan együtt maradnak, minden vasárnap a templomban énekelve. Csakhogy a társadalom többsége nem így él, hanem ennél sokkal többféleképpen. A magyarok is.
A leegyszerűsítő, „védett” emberképbe nem férnek bele a melegek, az ateisták, az elváltak, a felekezeten kívüli hívők, a szinglik, de sokszor még a gyermektelen párok sem. Önmagában nincs olyan nagy baj azzal, ha valaki az általános iskolából kijőve is még egy ennyire leegyszerűsített képhez mérné a folyton változó, viszonylag bonyolult és sokszínű világunkat, ez maximum a környezetét frusztrálhatja a „bezzeg az én időmben...” kezdetű demagógiákkal.
A gond az, amikor ez a gyermeteg szemlélet átveszi az irányítást az állami törvényhozásban, amelynek ugye kötelező érvényű hatálya van mindannyiunkra. Így születnek a nálunk például egyre szaporodó melegellenes törvények, innen származik a szinglik csesztetése, az ateistákat megszóló kirohanások állami eseményeken vagy másutt az abortusz betiltása.
Aztán az egyes emberek életét megnehezítő szabályok után kilyukadunk oda, hogy az állam általánosságban elkezd jogot formálni arra, hogy keretezze az életünket.
Pedig az, hogy sokszínűek vagyunk, nem baj. Attól, hogy vannak ateisták, még bárki eljárhat templomba. Attól, hogy a polgári házasságnak szabadabbak a szabályai – van válás és van melegházasság is –, az egyházi házasságnak lehetnek olyan szigorú szabályai is, hogy csak öten férjenek bele az országban. Elvégre az egyházi tagság opcionális, ellentétben az állampolgársággal – amelynek alternatívája a nemzetközi jog értelmében csak egy másik állam polgársága.
Ne az egyház mondja meg, a többség mit tehet meg
Kivéve persze, ha ez a két szerv összefonódik és egyházi érzékenység alapján szabályozzák a teljes – többségében nem templomba járó – lakosság olyan lehetőségeit, mint abortusz, válás, házasság stb. Tehát azokat a kérdéseket, amelyek az egyháznak érzékenyek és amelyek fölött valamiért teljes kontrollt akarnak még mindig, elég röviden tartva a pórázt.
Amit azonban ne tegyen meg az állam segédletével olyan emberek felett, akik nem tagjai a felekezetének, sokszor nem is vallásosak!
Milyen jogon? Azért, mert keresztény állam... akarom mondani: a görög-római-zsidó-keresztény Európa kulturális alapjaira épülő, elvileg szekuláris állam vagyunk? Ez semmiképpen nem indokolja, hogy a napi vallásgyakorlás terén egyre inkább tényleg az országban kisebbségbe szoruló egyházak szigorú szabályait bármilyen mértékben az állam magára nézve kötelezőnek tartsa.
Igazából ezt ők is tudják, ezért nincs lengyel típusú abortuszkorlátozásunk, hiába szeretné még a kormány holdudvarának egy része is. Pontosan tudják, hogy teljesen jól megfér egymás mellett egy szigorúbb egyházi szabályozás – abba most bele sem megyek, hogy ez az egyes felekezetek közt is sokban különbözik – és egy méltányosan szabad mozgásteret engedő állami.
Ahogyan azt is tudják, hogy a magyarok többsége nem abban az elképzelt skanzenben él, amiről a kormány ideológusai álmodnak, ezért nem mernének bevezetni például szigorúbb abortusztörvényeket. Pontosan tudják, hogy nagy ellenállásba ütközne és komoly népszerűségvesztéssel fenyegetne, mivel nem találkozik a társadalmi realitásokkal.
Ezért lehet a legrosszabb esetben is abban reménykedni, hogy ahogyan a magyar társadalom egyre kevésbé homofób, szépen lassan eljutunk a melegházasság bevezetéséig.
Bár alapvetően nem hiszem, hogy úgy érdemes élni, hogy reménykedünk abban, hogy egyszer majd megméri a Fidesz valamelyik házi intézete, hogy egy kicsit lazábbra lehet venni a gyeplőt. Ahogy úgy sem, hogy várjuk azt a messiás-ellenzékit, aki majd máshol húzza meg a „ma épp mit tiltsunk be” mércét. Ahogy a közpénzekkel kapcsolatos lopást és korrupciót is azzal lehet a legjobban visszaszorítani, ha egész egyszerűen a lehető legkisebbre csökkentjük az állam méretét, úgy itt is egy megoldás lenne:
egy olyan állam kellene, amely békén hagyja a polgárait.
Mindenkit hagy úgy élni, ahogyan szeretne. Ha szeretne, vallásosan, ha nem szeretne, nem. Ha szeretne, házasságban, ha nem szeretne, nem. Ha nem működik a kapcsolata, elválik; és ha olyan szerencsés, hogy talál egy másikat, újraházasodik. És így tovább. Ne akarjunk semelyik irányba társadalommérnökösködni, az emberek hadd éljék úgy az életüket, ahogyan boldogok, vagy legalábbis törekszenek rá. Nem pedig úgy, ami megfelel az aktuális pártméréseknek és ami beilleszthető az életet nagyon leegyszerűsítő emberek világképébe.
Az egyházaknak is jó lenne
Emellett úgy gondolom, egy egészséges egyházi működést is a szekuláris, azaz az államot és az egyházat ténylegesen szétválasztó működésmód segítene.
Az ugyanis nem a teljes társadalom leuralásáról szól, hanem értelmes, autonóm közösségek felépítésén.
Ez pedig nehezen megy úgy, ha a rengeteg egyházaknak kiosztott közpénz konkrétan és látható módon függésben tartja a klérust.
Ez nem jelentené azt, hogy feladjuk a kulturális alapokat, nem kerülne bele a ramadán a naptárba és nem törölnénk ki abból a húsvétot. A kulturális hagyományok értékesek, ha azok szívből jönnek és rosszak, ha azok kötelezően vannak ráerőltetve az emberre a szabályok mellett – mondjuk dögunalmas és nagyon hosszú iskolai rendezvények formájában.
És ha már ramadán: ha olyannyira féltjük az európai kultúrát a muszlimoktól, azt nem erőszakos keresztény teokrácia-imitálással lehet ellenpontozni, hanem a szekularizációba való kérlelhetetlen beleálással.
A „ha Magyarországra jössz” kezdetű mondatot azzal lehetne folytatni, hogy itt komolyan vesszük a világnézeti szabadságot. Azaz te lehetsz muszlim is, ha szeretnél, de ez egyrészt nem írhatja felül az állami törvényeket és nem téríthetsz erőszakosan – és ugyanez vonatkozik rád akkor is, ha keresztény vagy.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
