Miért kell mindig azt játszani, hogy megáll az élet néhány centi hótól?

December másodika van, megmutatta magát a tél, csodás fehér lepelbe öltözött Eger. Ilyenkor hiába nyüzsög a belváros, mégis annyira más, lassab és nyugodtabb arcát mutatja Eger. A hó eltakarja a hétköznapokat, a megszokott út a sarki boltba is más lesz, a szomszédot is alig ismerjük fel a szemébe lógó kapucni miatt, bicikli helyett marad a gyalogszer. Idilli kép, mint ahogy Szinok Gábor fotója a városról:

Ez az idill egészen odáig tart, amíg a tél első havas napján nem veszünk igénybe olyan különleges szolgáltatásokat, mint például a vonatközlekedés vagy akár a közúti közlekedés. Reggel Ostoros felől a Kőporos úton szinte nem lehetett bejutni Egerbe. Miért is? Volt egy idő, amikor a rendőrség megállította a forgalmat, hogy el lehessen végezni a sószórást.

Aztán jöttek a hírek sorra az egri és Eger környéki balesetekről, amelyek jelentős része persze a figyelmetlen sofőrök a vagy nem megfelelő gumiabronccsal közlekedő autósok miatt is volt, de szerte a megyében forgalmas útvonalak maradtak sokáig sószóró, hókotró nélkül. 

Azonban ami a legdöbbenetesebb ebben az országban, hogy évtizedek óta semilyen kormány nem képes megszervezni úgy a vonatközlekedést, hogy az ne váljon évről-évre önmaga paródiájává. Néhány centi hó esett, nem több, de a MÁV-nak ez maga a fehér pokol. A hírek szerint gigantikus, olykor 3 órás késések voltak számos vonalon és valódi káosz. És már az ember csak vállat von, keserédesen beletörődik, hogy igen, ez a magyar valóság. De ott, valahol a távoli homályban mégiscsak előkerül a már sokszor hangoztatott és már elcsépelt kérdéssor: miért nem vagyunk képesek olyan, alapvetően fontos közszolgáltatásokat jól megszervezni, mint a közösségi közlekedés, az egészségügy vagy éppen az oktatás? Nyílt titok és egyben örök rejtély is ez. De a stadionokat már félek megemlíteni is. Mindegy, hajrá Felcsút! Ne hagyd magad MÁV!