Az élet maga nem a foci, még csak nem is a magyar foci, bár az tényleg kicsivel jobban hasonlít az (itthoni köz)élethez.

Kezdjük messziről: Dávid Ibolya egykori igazságügyi miniszter nem értett a focihoz. Ezt ő maga mondta, amikor arról kérdezték, hogy mi a véleménye a focimeccseken zajló antiszemita mozzanatokról.

Dávid Ibolya – az első Orbán-kormány minisztere – ma már nincs a politikában, meg a pártja sem. Nem, mintha sajnálnám, a pártja nagyjából a "boldog karácsonyt" szellemében viszonyult mindenkihez, aki nem értett vele egyet, csak akkor még erre nem voltunk annyira kondicionálva, mint manapság, úgyhogy mentek is a levesbe.

Most egészen más világ van. Hála az égnek. Komolyan. Végre csak és kizárólag focihoz értő – és sok esetben abból egész jól eléldegélő – potentátok vannak hatalmon. Sőt pozícióban is. A kettő nem feltétlenül ugyanaz, bár érdekes, hogy míg hozzánk hasonló szerencsétlen országokban általában az oligarcháknak vannak politikusaik, addig nálunk ez kicsit másképp alakult, jobbára a politikusoknak vannak oligarcháik – akik olykor futballklub-tulajdonosok is –, de hát ne akadjunk fel kicsiségeken. Ebben a mi kis unortodox, illiberális medencénkben a magyar vircsaft hullámzik, mint a tenger, túlteng huncutság, a fortély, sőt a finesz. Meg a Fidesz.

Csak etimológiai okokból jegyezzük meg, hogy a finesz (finomság, fortély, ügyesség, ravaszság) a francia fine (finom) szóból érkezett hozzánk, nos Fidesz-ügyben azért a "finomság" értelemben nem igazán releváns, a többi viszont stimmt.

Kósa Lajos – hogy dolgozatunk tárgyára térjünk – aki ugyancsak átlagon felül fineszes fideszes, ismét emlékezeteset alakított. Annak kapcsán, hogy az NB I-ből épp kiesett debreceni fociklubot megveszi Debrecen önkormányzata, azt bírta mondani, hogy "a sport a magyar kultúra része". A huszik, tuszik, kupakok és egyúttal mesés örökségek nagy ismerőjétől nem szokatlanok az ilyen axióma-értékű kijelentések, tovább is léphetnénk.

Kósa Lajos, Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester és a fociklubot eddig irányító Szima Gábor (Fotó: debrecen.hu) 

Amiért mégsem, az nem más, mint hogy – nem elvitatva a sport jelentőségét – önmagában is vitatható, azonban ha a közlő szándéka szerint vizsgáljuk, nettó ostobaság.

A színházhoz, vagy éppen képzőművészeti gyűjteményekhez mérni ugyanis a sportot (értsd: focit, különösképp a magyar focit), s ezekkel szembeállítva "igazolni" a (magyar) fociba ölt adóforint-milliárdok jogosságát, nos, ez több mint demagógia.

Márpedig a kijelentés üzenete, hogy sport egyenlő foci, amivel azért mégis joggal vitatkozhatna néhány más sportág. Ha pedig a foci ebben a kontextusban kifejezetten a magyar focira vonatkozik, akkor meg maga a sport, mint elvont fogalom is joggal vethetné magát a vonat elé, már, ha egy elvont fogalom tudna ilyet tenni.

Mindez persze nem példa nélküli, sőt, kifejezetten a hivatalos kánon része, elvégre maga Orbán Mimagyarok Viktor, Magyarország Miniszterelnöke sem gondolja ezt másként. Hiszen ő hirdette ki, hol máshol, mint Felcsúton, hogy "A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára"; sőt: "A magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története"; és még inkább is sőt: "A futball maga az élet."

Egy frászt.

Az élet maga nem a foci, még csak nem is a magyar foci, bár az tényleg kicsivel jobban hasonlít az (itthoni köz)élethez. Közpénzjelleg-elveszejtésben mindenképp.

Taníts, mester! - Orbán Viktor: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára