Megérkezett az idei első hó
Bevallom őszintén ugyanebben a doksiban, ahová most ezt a cikket is gépelem, az Aranybulla című, a tavalyi év végén bemutatott magyar sorozat jegyzetei vannak. Meg akartam írni, a sorozat gyengeségét, túlárazottságát, meg mindenféle egyéb bosszantó tulajdonságát. De miután tegnap este megnéztem a Netflix-en éppen első helyen tanyázó magyar filmet, a Szia Életem!-et, úgy döntöttem, hogy éppen elég depressziós és szomorú az év eleje, így inkább valami olyasmiről írok, amit sokkal inkább ajánlani és dícsérni tudok, nem pedig olyanról, ami csak tovább növeli a téli depit.
A Szia Életem! igazából semmi újat nem teremt, mégis annyira jól működik, hogy egyszerűen azt veszed észre, hogy végre egy film, ami közben nem nyomkodod a telefonod, nem cseszteted a mellett, a kanapén fekvő kutyát és alig várod, hogy még többet és többet kapj tőle.
A történet lényegében a jól ismert “apu sosem ismerte a gyerekét, majd egyszer csak a nyakába kapja és szépen lassan összecsiszolódnak” kottából játszik. Ám ezt annyi bájjal, humorral, érzelemmel teszi meg, ami magával ragadja a nézőt.
A film főszereplője Thuróczy Szabolcs, egy kiégett, egykor jobb napokat látott írót játszik, aki művészi válságában addig süllyed, hogy új könyve határidős anyagához még Fekete István klasszikusát is képes egy az egyben átemelni, csak, hogy teljesíteni tudja a kötelezőt. Emberünk feje felett a szakmai elvárások pallosa lebeg, de az anyagi nehézségek kártyavára is hajszálra van attól, hogy összedőljön.
Ebben a helyzetben jelenik meg egykori szeretője, aki pár napra ott hagyja kisfiukat, Samut. Ám mivel apa és fia eddig sosem találkozott, és a férfi agglegény életébe eddig soha senki nem volt, akivel hosszabb időt töltött volna el saját otthonában, így az új szituáció megannyi érdekes apró jelentet szül.
Az alapfelállást persze láttuk már ezerszer. Ott van mindjárt a Három férfi és egy mózeskosár, vagy az Apafej, de azon kívül, hogy az alapsztori sablon, egyetlen önismétlő elem sem került be a filmbe.
A gegek nagy része a Thuróczy által játszott karakter tahóságából fakadnak, aki egészen a film végig egy ótvaros paraszt, aki még a saját fia zsebpénzét is lenyúlná. A vicces szituációk másik része pedig Samu gyermeki naivitására épül, aki éppen úgy viselkedik, ahogy az egy 5-6 éves jófej kissráctól elvárható lenne.
A film sok-sok pozitív tulajdonsága mellett mindenképpen ki kell emelni, hogy végre egy magyar alkotás, amiben a díszletet nem az IKEÁ-ból emelték át egy az egyben és főhősünk lakása nem úgy néz ki, mint a svéd lakberendező óriás katalógusa.
Bár a sztori vége már az első konfliktus után sejthető, mégsincs hiányérzetünk. Egyfajta lélek pirula ez, ami így januárban, a december végi ünnepek utáni sötét, sivár hangulatban feldobja az embert. Csak ajánlani tudom!
Értékelés: 10/10.
Akinek ajánlom: A világban kétórás vidámságot kereső embertársaimnak.
Akinek nem ajánlom: Sellőknek, ők jobb, hogyha még a hűtőt is elkerülik.
fotók: ugytudjuk.hu
