2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#civiltörvény #civil szervezetek #civil

Név szerint tudni akarja a kormány, mégis ki a fene adományoz a civil szetvezeteknek

Nagy Donát 2021.07.02. 07:53

Megtiltották a névtelen adományozást.

Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére - írja a 444.

Azaz az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl nem csak fel kell tüntetniük, hogy pontosan kitől és mennyi pénzt kaptak, hanem az adatokat a kormánynak is el kell küldeniük, minden évben.

A cikk szerint "érdekesség", hogy kormányrendelet előírja: mindenképpen neveket kell felmutatni, akkor is ha cégtől vagy egyéb szervezettől érkezik a pénz. Ilyen esetekben azt kell jelölni, hogy ki áll az adományozó mögött, cégek esetében például a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit kell feltüntetni.

 

A kormány nagyon rárepült a civil egyesületekre, 2017-ben szigorította első körben a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról. Akkor előírták, hogy amelyik szervezet egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről, annak viselnie kell a "külföldről támogatott szervezet" címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolniuk arról, hogy kik a külföldi támogatóik.

Talán mindenki emlékszik, hogy ezek után igazából bármelyik szervezetre, amelyik "nem tetszett" a kormánynak azt mondták, hogy az egy Soros-szervezet, ezzel próbálva lejáratni őket.

civil
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

 

A törvényt az EU Bírósága jogellenesnek találta, úgyhogy a magyar parlament idén kénytelen volt visszavonni. Helyette azt a törvényt hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.


Mint most kiderült, ezzel még nem ért véget a jogszabályalkotás a kormány részéről a civilek körül, hiszen a mostani kormányrendelettel tovább szigorítottak. A legfrissebb módosítás némileg hasonlít a külföldi adományozókat célzó, immár visszavont törvényre, csak sokkal szélesebb kört érint: immár nemcsak a külföldi, hanem a hazai adományozók nevét is meg kell küldeni a kormánynak.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló