2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#zöldfül #környezetvédelem #éghajlatváltozás #vizes élőhelyek

Luxusberuházások helyett a környezetünk védelmére is lehetne pénzt költeni

ugytudjuk.hu 2021.02.02. 18:49

Az LMP hangsúlyozza: létfeltételünk, hogy megóvjuk a világ és Magyarország vizes élőhelyeit.

Még nyoma sem volt a napjainkra világszerte tapasztalható éghajlatváltozásnak, amikor 1971-ben Iránban megszületett a vizes élőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezmény. Mára már 169 ország – 1979 óta Magyarország is – részese az egyezménynek. Hazánk 29 vizes élőhelye 243 410 ha kiterjedéssel szerepel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékében. Ezt a nemzetközi összefogást ünnepeljük minden év február másodikán, a vizes élőhelyek világnapján – emlékeztetett az LMP.

 

A Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke által jegyzett közleményükben azt írják, a Ramsari bizottság minden évben kiemel egy-egy fő szempontot, miért fontosak a vizes élőhelyek bolygónk és az emberiség számára. Idén a világ sok részén már milliók életét veszélyeztető és a klímaváltozás nyomán csak fokozódó édesvíz-hiányra hívják fel a figyelmet és arra, hogy a vizes élőhelyeknek milyen jelentős szerepe van az egészséges ivóvíz biztosításában és a természetes élővilág fennmaradásában.

E jeles nap ma kevésbé az ünneplésről, sokkal inkább az aggodalomról szól. Az éghajlatváltozás hazánk területén is jelentős szárazodást hozhat, ami csak tetézi, hogy a korábbi folyószabályozások nyomán elveszítettük árterületeink csaknem 90%-át, és hogy a hazai vízfolyások és tavak csupán 12 százalékának megfelelő az ökológiai állapota.

– hangsúlyozza a zöld párt, hozzátéve:

évek óta sürgetik, hogy a kormány egyesek luxusberuházásai helyett inkább a vízvisszatartó tájgazdálkodást, a vizes élőhelyek helyreállítását, a domb- és síkvidéki tározók létrehozását, a belvízzel való gazdálkodás új módszereit támogassa.

"De a kormány ehelyett külföldi szállítmányozó cégek érdekeit kiszolgálva épp nagy teherhajók számára kívánja még könnyebben hajózhatóvá tenni a Dunát, az ehhez szükséges durva és véget nem érő beavatkozásokkal veszélyeztetve annak természetes élővilágát és a hullámtér megmaradt értékes maradványait. De vizes élőhelyeink különböző okok miatt az ország számos más részén is veszélyben vannak. Ezt nem engedhetjük!" – zárul a közlemény.

 

Via ugytudjuk.hu

 

(Indexkép: pikrepo.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló