Megérkezett az idei első hó
Meddig porosodik a 2024-ig érvényben lévő "Kulturális és Közösségfejlesztési Stratégia Eger" dokumentum a Polgármesteri Hivatal irattárában? A kérdés nem költői, mert az ország közállapotáról megjelenő hírektől jobban érdekel az, hogy mi a helyzet városunkban. Például a közművelődés területén. Nemcsak azért, mert életem döntő részét ennek a szolgálatában töltöttem, hanem azért is, mert a feladat gazdája,
az EKMK (Egri Kulturális és Művészeti Központ) háza táján évek óta nagy a mozgás. Munkatársak mennek, jönnek – és ez nem jó jel. Valami nincs rendben.
A kijelentés magyarázatához tartozó előzmény; az EKMK igazgatói posztjára 2017-ben kiírt pályázatra egyetlen pályamű érkezett. A bírálat során a közművelődési szakma felkért országos szakfelügyelője, illetve az intézmény közalkalmazotti tanácsa véleménye egyaránt elutasító volt. Mindkét bíráló a szaktörvény ismeretének hiányát, az intézmény korábbi értékeinek mellőzését, ugyanakkor egy új, nem létező intézmény zavaros vizionálását tette szóvá.
Az önkormányzat illetékes bizottságában a pályázattal kapcsolatos vélemények megoszlottak, de az akkori alpolgármester nem hagyott kétséget a vezetés szándékát illetően. Ezek után a képviselőtestület – a szakmai bírálatokat figyelmen kívül hagyva – úgy döntött, hogy elfogadja a pályázatot. Hogy mi történt? Nem kell nyomozónak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk. Miért csak egy pályázat érkezett be? Miért nem engedték felolvasni az ülésen az intézmény közalkalmazotti tanácsának véleményét? A bizottsági ülés és a közgyűlés közötti időszakban ki győzte meg a bizonytalan, vagy "nem helyesen" szavazó képviselőket? A háttérből kiviláglik a hatalom akarata. Így született egy közügyben, szakmai ügyben politikai döntés, amelynek érdemes sorra venni a következményeit a puszta tények tükrében.
Az új vezetés megkezdhette tevékenységét, mellőzve a belső és külső szakmai kritikákat, jobbító szándékokat. A városházán megtartott kulturális fórumon feltett kérdésemre: "Mi zajlik a függöny mögött az Egri Kulturális és Művészeti Központban?" – a válasz egészen lakonikus volt: "profiltisztítás". Hogy mit kell érteni profiltisztításon egy törvény által behatárolt közfeladatellátó önkormányzati intézménynél, arra nem kaptam választ.
Figyelmemet ezek után elsősorban a közösségi művelődés helyzetének alakulása kötötte le. A "profiltisztítás" gőzerővel megkezdődött. Első lépésként a szakirányú végzettséggel – több évtizedes gyakorlattal, szakmai elismeréssel – rendelkező népművelőktől, közművelődési szakemberektől váltak meg. Erre talán a külső szemlélőnek lehet az a magyarázat, hogy az új vezetés nem bízott az "örökölt" szakembergárdában, mert "avíttnak" ítélte az elődök szakmai munkáját. Viszont a következményeket már nem lehet ilyen könnyedén venni és elsiklani felette.
A szakemberek pótlása, a fiatalítás nem sikerült. A vezetés irányából érkező elvárások, szakmai iránymutatások hiánya, és a vezetési stílus volt az, amelynek hatására gyors munkaerővándorlási folyamat vált rendszeressé.
Egy év alatt fiatalok sora fordult meg az intézménynél, volt olyan, aki egy hetet sem bírt ki. Kimagasló szintű volt a fluktuáció.
Másik súlyos következménye volt ennek a "profiltisztításnak" a kisközösségek, tehetséggondozó programok szakmai folyamatának megakadása. Ez természetes vonzata volt a területet gondozó szakemberek eltávolításának, hiszen ezek a tevékenységek speciális kompetenciákat igényelnek. Az intézmény profilja eltolódott a "rendezvénykiszerelés" felé. A 2019. évi közérdekű adatszolgáltatás (OSAP) honlapján az EKMK utolsó adatközlésében hatvan közösség (művészeti csoportok, klubok, szakkörök, stb) szerepelt. Tovább léptem az intézmény honlapjára, ahol idén februárban már csak huszonhat művelődő közösséget találtam. Ezek az adatok akár megelégedésre is adhatnának okot (?), ha nyilvánvaló ellentmondásoknak nem jártam volna utána. Ennek során kiderült, hogy olyan tehetséggondozó programok, művészeti csoportok, művelődő közösségek is szerepelnek a statisztikában, amelyek már nem léteznek. Személyesen próbáltam az információkat pontosítani az intézmény telephelyein, de nem jártam sikerrel. A megkérdezett munkatársak elutasító zavart válaszai bizonytalanságot és félelemérzetet tükröztek.
A harmadik következményben (civil önkéntesként) nem tagadom a személyes érintettséget. A korábbi városvezetés az Egri Civil Ház intézményi telephellyé minősítésével a civil közösségeket az EKMK szervezetébe tagolta be. Hamar meggyőződhettem a vezetésnek a civil szféráról előítéletekkel terhelt és téves felfogásáról. Az intézményi kapcsolattartók/megfigyelők sűrűn váltogatták egymást, de
szaktudás hiányában (jószándékuk ellenére) nem sikerült érdemi kapcsolatot létesíteni a civil hálózat szervezeteivel. A közösségek fejlesztése, a szervezetek működésének segítése (ami egyébként intézményi és kötelező szakfeladat) a kulcsosházként működő telephelyi szolgáltatásban megszűnt.
Az összefogásra épített Eger Ünnepe, vagy a lakóterületi (Felnémet, Lajosváros) közösségi rendezvények körül sem érzékelhettünk intézményi aktivitást az elmúlt években. Az ismeretlen döntési szempontok, a tájékoztatás hiánya a terembérlet fizetésére ítélt kulturális célú szervezetek helyzetében feszültségekkel terhelt a mai napig.
Végül, de nem utolsósorban, mára veszteségként könyvelhetjük el az olyan – a városimázs szempontjából sem mellékes – programokat, mint a Kárpát Gyermek és Ifjúsági Nemzetközi Grafikai Biennále, az Ötágú Síp Üzenete Verseny, vagy a Vidróczki Mesemondó Verseny.
Ezek után jogos a kérdés: mennyivel gazdálkodik az intézmény, mire költik a közpénzt? A statisztika 2019-ben 406 millió forint bevételt mutat (ez egy közepes település éves költségvetése). A kiadási oldalon 121 millió forint a személyi, 142 millió a dologi kiadás, és a tárgyévi maradvány 85 millió forint. A gazdálkodásban negatív elem a pályázati eredményesség csökkenése. Figyelmeztető jel az is, hogy megszűnt az intézményi Forrás Alapítvány tevékenysége, amely a jelentős pályázati bevételeket hozott a közösségi művelődéshez. Mennyit költöttek közösségfejlesztésre, tehetséggondozó, értéket közvetítő programokra és mennyit a szakmai zsargonban csak "kiszerelésnek" nevezett kulturális tartalmú estekre, rendezvényszervezésre? – ez nem olvasható ki a statisztikából.
Miközben
a közművelődés, már réges-rég, vagy talán soha nem elsősorban a rendezvényszervezésről szólt, a hangsúly évek óta a közösségi művelődésre, a település lakosságának (és nem elsősorban a turizmus!) igényeire helyeződött. Ami persze nem olyan látványos, mint a több száz fős, több ezer forint belépőjegyes nagyrendezvények.
Ugyanakkor a kormány a kulturális normatív támogatást nem rendezvények szervezésére, hanem a közösségi művelődés feladatainak ellátására adja. Azt meg már meg sem merem kérdezni, hogyan lehetséges az, hogy a szakmai utánpótlást jelentő, jelenleg egyetemünkön tanuló közösségszervező szakos hallgatók messze elkerülik szakmai gyakorlatuk kapcsán a megyeszékhely első számú közművelődési feladatellátó intézményét?
Ha a 2016-ban készült "Kulturális és Közösségfejlesztési Stratégia Eger" dokumentuma nem halott papír lenne, akkor a közművelődési feladatellátásban tapasztalt torzulás elkerülhető lett volna. Sajnos akkor és ma is hiányoznak azok a szakmai fórumok, ahol a politikai csatározás nem nyomja el a szakmai párbeszédet.
Nagy kérdés, hogy a város vezetésének, illetve a képviselőtestület tagjainak gondolkodásában ma hol foglal helyet a kulturális, közművelődési ügyek kezelése.
Az sem mellékes, hogy a közügyek nyilvánossága biztosított-e.
Meggyőződésem, hogy a város közművelődésének utóbbi öt évéről a mérlegkészítés (még ha szubjektív is) nem hiábavaló és nem szakmai belügy. Városunkban a közösségi művelődés esélyeinek ilyen mértékű romlását nem lehet szó nélkül hagyni, hiszen a szakma országos viszonylatban is ismeri az egri helyzetet. Tartozása van a kulturális céllal működő civil szervezeteknek is, amelyek évek óta képtelenek az "Egri Közművelődési Kerekasztal" létrehozására. Ez a grémium törvényben kapott jogot a lakossági érdekképviselet ellátására, azaz a civil kontroll gyakorlására.
Ugyanakkor a kollégák természetes reakciójának tartom – "profiltisztítás" utóhatásaként – az "EKMK üldözöttek" Facebook-csoport működtetését. Gondolom, ez nem válik dicséretére városunknak. Írásommal a városvezetés ígéretének teljesítéséhez – a helyi demokrácia, a társadalmi részvétel kiszélesítése, az egriek bevonása az önkormányzásba – kívántam gondolatébresztő indíttatást adni. Mondják el a kultúra, a közösségi művelődés iránt elkötelezett egriek véleményüket a jó és/vagy hibás döntésekről, a színfalak mögötti folyamatokról! Történjen ez akár úgy is, hogy közüggyé tesszük azt, ami nyilvánvalóan minden polgárra tartozik. Ez is az "egriség" lényegéhez tartozik. Talán az évek óta elhalasztott kulturális fórum ügyében is történhet előrelépés, vagy akár egymás felé lépés. Nemrég újból meghirdették az EKMK igazgatói pályázatát. Bízunk benne, hogy szakmai(!) döntés születik és a testület nem használja fel az ügyet politikai csatározásra. A közművelődés ürügyén ráláthatunk a helyi demokrácia jelenlegi állapotára is. Érdemes odafigyelni, mert ez is közügy.
A szerző nyugdíjas népművelő, a Wlassics Gyula díj és a Bessenyei György díj kitüntetettje.
(Indexkép forrása: Egri Kulturális és Művészeti Központ / Facebook)
