2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Saját frakciójában robbantott ki vitát az egri polgármester az új aljegyző kinevezésével

2019.11.30. 00:00

Mirkóczki Ádám csendben nevezte ki több mint két hete Spisák Györgyöt, hiába ellenkeztek képviselőtársai. A Városháza szerint azonban Spisák egri kötődésű és tapasztalt közigazgatási szakember.

 

Spisák Györgyöt nevezték Eger város új aljegyzőjének – közölte az Egri Ügyek érdeklődésére a város önkormányzata. "Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere Spisák György kabinetvezetőt nevezte ki az aljegyző posztra, november 1-től. Spisák György egri születésű és kötődésű, családja egy része egri. Huszonkét éve közigazgatásban dolgozik, végijárta a közigazgatási ranglétrát. Tiszafüreden aljegyzői és jegyzői tisztséget is betöltött" – írta közleményében a Városháza.

 

Az Egri Ügyek azután kérdezte meg a kinevezésről a polgármesteri hivatalt, hogy a több mint két hete, csendben lezajlott kinevezésről tudomást szereztünk, illetve városházi forrásokból a fülünkbe jutott: Mirkóczki Ádám közgyűlési frakciója, az Egységben a Városért képviselőcsoportja nem támogatta döntésében a polgármestert. Úgy tudjuk, még Eger jegyzője, Bánhidy Péter sem támogatta Spisák György kinevezését.

 

Több képviselőt is felhívtunk a frakcióból, akik nevük említésének mellőzését kérve, abban közös állásponton voltak, hogy "Spisák tárgyalási stílusa nem ebbe a városba való". A képviselők elmondták, már a kinevezés előtt közölték aggályaikat a polgármesterrel, és arra kérték, hogy várjon az aljegyző kinevezésével. Állításuk szerint Spisák erőltetése, a kinevezés lebegtetése is szerepet játszott Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán kilépésében az Egységben a Városért frakcióból. A frakciótagok kisebb része tiltakozás helyett egyszerűen beletörődött Mirkóczki döntésébe.

 

Mirkóczki Ádám 

 

Az egyik képviselő elmondta, többen is Spisák és az általa teremtett munkahelyi légkör miatt mondtak fel a polgármesteri hivatalban. Egy másik képviselő szerint Spisák "autokrata stílusa" némileg hasonló a polgármesteréhez, aki egyre több lényegi, stratégiai döntésből hagyja ki a frakciót. Példaként az önkormányzati cégvezetők tavaszi kinevezését említette, de most sem igazán szólhatnak bele a gazdasági tervezésbe sem a frakciótagok. Ráadásul a különleges jogrend újabb bevezetése miatt ismét egyszemélyben Mirkóczki Ádám hozhat döntéseket, a közgyűlés megkérdezése nélkül.

 

"Úgy érzem magam, mintha egy szétomló tutajon hajóznék a száguldó folyóban" – festette le érzéseit az egyik képviselő, aki annyiban megvédte a polgármestert, hogy vezetési stílusa nagyban köszönhető az egri Fidesz viselkedésének, amely semmiféle kompromisszumra nem hajlandó és csak Mirkóczki akadályozásában érdekelt. Példaként az egri színházigazgató-választás ügyét hozta fel, ahol hiába próbált a polgármester egyezségre jutni a kormánypárttal és a minisztériummal. Eger helyzete azért speciális, mert például a szintén ellenzéki/független vezetésű Miskolcon és Gyöngyösön a Fidesz együttműködőnek mutatkozik a városvezetéssel, addig Egerben egészpályás letámadás zajlik minden egyes kérdésben és mesterségesen szítják a konfliktust.

 

A képviselő hozzátette: a történtek ellenére egyben fogják tartani az Egységben a Városért frakciót, mert országos felelősségük van. Ha Egerben széthullana a városvezetés, az ellenzéki összefogás kormányzási képessége sokak számára megkérdőjeleződne. Ezért továbbra is abban reménykednek, hogy a veszélyhelyzet alatt együtt tudnak majd működni Mirkóczki Ádámmal.

 

(Indexkép: Szinok Gábor)

 

Így szakad az Egert vezető frakció: ezek a két kilépő képviselő pontos indokai

A jövő legnagyobb kérdése, hogy frakción kívülről mi alapján és hova szavaz majd a kihátráló Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán. Mirkóczkiék meglepődtek a helyi politikusok döntésén. Pénteken robbant az egri közéleti bomba, amikor kora délután Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán - mindketten önkormányzati képviselők, eddig az Egységben a Városért Egyesület (EVE) frakciójának tagjai is voltak - közös sajtótájékoztatójukon bejelentették, kilépnek az Egert vezető frakcióból.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló