2021. június 20., Rafael

Eger ügye

#eger #sport #ökölvívás

Kesztyűt fel: közel 250 ifjú bokszoló lép a ringbe Egerben a Bornemissza ökölvívó emlékversenyen

Barna Benedek 2021.05.14. 16:36

Napokon belül indul a nemzetközi sportesemény.

Tizennégy ország 244 bokszolója indul junior és ifjúsági korcsoportban május 18. és 21. között a 70. Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyen az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban.

Az emlékversenynek nagy súlya van, Magyarországon mindenképpen, de Európában is megkérdőjelezhetetlennek számít a junior és ifjúsági korosztály tekintetében. Esetünkben ráadásul ez még válogató verseny is

– mondta az MTI-nek Bertók Róbert szövetségi kapitány.


A versenyt megelőző pénteki sajtótájékoztatón a kapitány elmondta, az emlékverseny 1951-ben indult történetében a járvány miatt a tavalyi év kimaradt, ami érezteti hatását, de még így is jelentős a nevezési létszám. Az ifjúsági mezőnyben viszonylag alacsonyabb a létszám, mert pár héttel ezelőtt volt az ifjúsági világbajnokság – közölte a szövetségi kapitány.

 

 

Bajkai István elnök kijelentette: a Magyar Ökölvívó Szövetség büszke az egriek nagy támogatására és hálás is mindezért.

A város az ökölvívás kiemelkedő fellegvára

– jelentette ki az elnök.


A sportvezető szerint a sportág jövője elsősorban azokon a szakembereken múlik, akik pontosan tudják, hogy rendkívül kemény sportról van szó, és eredmény csak nagy fizikai és lelki terheléssel járó jó neveléssel érhető el.


Mirkóczki Ádám polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy megrendezhetővé vált ez a jubileumi torna. "Városunkban kiemelt, stratégiai jelentőségű a sportélet, s valljuk, hogy minőségi sportrendezvényekre van szükség" – jelentette ki a városvezető. Hangsúlyozta: büszke arra, hogy ilyen jelentős sporteseményeket segíthet a város.

 

(Indexfotó: pikrepo.com – Képünk illusztráció)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló