2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

#egerplusz #eger #emléktábla #erdélyi éva

Emléktáblával is tisztelegnének Erdélyi Éva egri úszó olimpikon előtt

Barna Benedek 2022.05.16. 12:45

Nyár elején szeretnék felavatni a táblát ott, ahol a néhai sportoló családjának otthona volt.

 

A fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt egri úszó olimpikonról, Erdélyi Éváról nevezték el a Pro Agria Úszó-Emlékverseny négy emlékszámát, és 2010-ben a Felsőváros városrészben utcát neveztek el róla. Erdélyi Éva lánya, a magyar-amerikai rendező Kovács Klaudia, valamint Kovács Cs. Tamás, az érintett körzet önkormányzati képviselője most azt kezdeményezték, hogy Eger a Lájer Dezső utca 17. szám alatt – a család egykori otthonánál – emléktáblával is tisztelegjen a néhai olimpikon előtt – számolt be az Eger Hírek.

 

Kovács Cs. Tamás a portálnak elmondta: az emléktábla avatását a június 6-ával induló héten szeretnék megvalósítani. "Ismerőse vagyok a családnak, emellett az Egri Vízilabda Klub igazgatójaként a vizes sportokhoz is van kapcsolódásom, ráadásul én vagyok az érintett körzet önkormányzati képviselője, így több irányból is szívügyemnek mondható ez az emléktábla" – tette hozzá az önkormányzati képviselő.

erdelyieva-olimpia-hu
Kép forrása: olimpia.hu

 

A Magyar Olimpiai Bizottság oldalán olvasható életrajza szerint az 1943 és 1978 között élt Erdélyi Éva Eger városának egyik legeredményesebb sportolója. Az Egri Dózsa SE úszónője volt. 1961 és 1965 között összesen tíz alkalommal szerepelt a magyar válogatottban.

 

Az 1961-es San Remo-i olasz-magyar úszóviadalon aranyérmet szerzett, az országos bajnokságon pedig a 4×100 méteres női gyorsváltó tagjaként bronzérmes. 1962-ben a budapesti angol-magyar úszóviadalon, a 4×100 méteres női gyorsváltó tagjaként, első helyezést ért el. Ugyanebben az évben, Piesteritzben az NDK-Magyarország összecsapáson, 100 méteres gyorsúszásban aranyérmes volt.

 

1964-ben a magyar válogatott tagjaként részt vett az 1964. évi tokiói olimpián, ahol Erdélyi Éva, Túróczy Judit, Takács Katalin, Madarász Csilla összeállítású 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként negyedik helyezést ért el. Az olimpián való eredményes szerepeléséért a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem ezüst fokozatát kapta.

 

Az 1965. évi budapesti Universiadén (az egyetemi sportolók számára, a International University Sports Federation által szervezett nemzetközi sportesemény) 4×100 méteres gyorsváltóban egy arany- és 100 méteres pillangóúszásban egy bronzérmet nyert.

 

Az egri Tanárképző Főiskolán magyar–történelem–testnevelés szakon tanári oklevelet szerzett, majd tanárként, később az egri Dobó István Vármúzeum muzeológusaként tevékenykedett. 1978-ban gázrobbanás során, tragikus körülmények között fiatalon vesztette életét.

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló