Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző
– Szeptember 30-ig megtekinthető EKMK Vitkovics Alkotóház és Művésztelepen (Széchenyi út 55.) az augusztus végén nyílt retro fotókiállítás, amelyen a 63 éves Heves Megyei Fotóklub tagjainak a ’60-as és ’70-es években készült képei láthatók. A tárlat megtekinthető hétfőtől péntekig 8-16 óráig.
– Szeptember 4-5-én az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban (Knézich Károly u. 8.) tartják a 25. Egri Népzenei Gálát, amelyre a belépés ingyenes. A népzenei hangversenyekmellett lesz egy szakmai előadás Járdányi Pál népzenekutatóról (Dr. Fehér Anikó tartja), Galgamenti Mesterkurzus Maczkó Máriával (közreműködik Pálházi Bence Bandája), valamint kerekasztal beszélgetés, konzultáció a minősülő együttesek vezetőivel.
– Szeptember 7-én kedden 19.00 órától szintén a Bartakovics Béla Közösségi Házban lesz látható A kellékes című előadás Kern Andrással. Eberhard Streul egy színházi kellékes nagy estjéről szóló monológját Parti Nagy Lajos írta át magyar színpadra. Bieder József kellékes előadás után teszi a dolgát: pakol az üres színpadon, s felnézve, váratlanul közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe. A hajdani segédszínész, ez az örökös háttérember először roppant zavarba jön, nem tudja, hogyan oldja meg ezt a számára váratlan, már-már szürreális helyzetet, de aztán egyre jobban feltalálja magát, mesélni kezd az életéről, a színházról, hajdan volt nagy színészekről, s mulatságos vagy szívszorító anekdotákat, emlékeket idéz fel a kulisszák előtt és a kulisszák mögött történtekről. (Jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban vagy az interneten lehet vásárolni)
– Szeptember 9-én csütörtökön este 20.00 órától a Vitkovics Alkotóház és Művésztelepen a 2020-ban Artisjus Junior Díjat nyert Hegyi Dóri Ohnody Live Act elnevezésű előadása várja az érdeklődőket, amelyet az EKMK oldalán így mutatnak be:
Munkáiban az énekesnő különböző művészeti irányokat ötvöz valamilyen koncepcionális elképzelés mentén. Minimalista rajzai, mély és őszinte versei és érzelmes énekhangja olvadnak össze ebben az interdiszciplináris projektben. A zenei és vizuális világban rejlő apró részletek, a rímeken és a vonalakon keresztül mind Dóri víziójának a kivetülései.
(Jegyeket a Bartakovics Béla Közösségi Házban árulnak)
– Szeptember 15-én szerdán 19.00 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban Földes László Hobo tart József Attila estet. (Jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban vagy az interneten lehet vásárolni)
– Szeptember 18-án, szombaton 10.00 órától a Nemzedékek terén a "Belakjuk a Felsővárost – Játsszunk pantomimet!" interkatív játék várja az óvodásokat, kisiskolásokat.
– Szeptember 23-án csütörtökön 20.00 órától a Vitkovics Alkotóház és Művésztelepen Mörk koncert lesz, amelyre a jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban árulják.
A Mörk soul és funk alapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel, improvizációval és más stílus elemekkel együtt egy különleges zenei élményt nyújt a hallgatónak. A ma már Fonogram és Artisjus díjas zenekar először barátaik nappalijában, mászóteremben és egyéb nem megszokott helyszínen adott koncerteket, melyeknek híre gyorsan elterjedt a budapesti undergroundban, így nem sok időnek kellett eltelnie, hogy szélesebb közönség is megismerhesse a zenekart.
– Szeptember 25-én szombaton 15.00 órától az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban a Pécsi Balett mutatja be a Piroska és a farkas című előadását, amely a jól ismert történetet nmileg átdolgozva, a tánc nyelvén meséli el. Az 50 perces előadást 5-13 éves korú gyerekeknek ajánlják. (Jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban vagy az interneten lehet vásárolni)
– Szeptember 30-án csütörtökön 19.00 órától újabb előadás lesz, ezúttal a EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban: a Mr. és Mrs. című komédia szereplői Verebes Linda és Pindroch Csaba játszik. Peter Quilter kortárs angol szerző darabjának öt jelenete a férfi és nő kapcsolatának örök dilemmáit járja körül. A kétfelvonásos előadás időtartama 120 perc, megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott. (Jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban vagy az interneten lehet vásárolni)
– A szeptemberieken túl az EKMK már egy novemberi eseményt is beharangozott: november 23-án kedden 19.00 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban lesz Kamarás Iván koncertje.
Az EGY FESS PESTI ESTE nem egy hagyományos színész koncert-est. A ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi, a Meseautótól, a Jamaikai trombitáson át, a Kicsit Szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig. A dalok ugyan a múltba repítenek, de az Egy FESS BAND zenészei leporolják azokat, gypsy-swing és dixieland lüktetést adva nekik. Nevetés, könny, sóhaj és egyebek… A kor dalai adják a produkció gerincét, de ahogy a dalok is frissebb, izgalmasabb köntöst kapnak, a műsor szerkezete is eltér a „szokásos” színész estektől. A színpadon nem Kamarás Iván saját véleményét, humorát is megmutatja. Azt az arcát, amit csak kollégái, barátai és családja ismernek. A néző bepillanthat a múlt izgalmas kulisszái mögé, Iván őszinte véleményével és közvetlen humorával. Iván nem fél tabukat döntögetni, a kor nagyjairól diszkrét, szakmában szájról szájra járó, olykor személyes történeteket megosztani, korabeli őszinte „hangokat” megszólaltatni. Igen, lesz itt minden: színház, koncert, könny, sóhaj és egyebek… És persze fantasztikus dalok és felhőtlen szórakozás, EGY FESS PESTI ESTE, ahol egész család szórakozik.
A koncertre jegyeket a Bartakovics Közösségi Házban vagy az interneten lehet vásárolni.
(Indexkép forrása: YouTube)