2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Egerbe ért a hallgatói tiltakozás, de még erős a félelem

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

Áramot sem kaptak az egyetemtől, a hallgatói önkormányzat is elhatárolódott az Eszterházy diákjaitól, akikhez fáklyával, futva érkezett meg az ellenállás lángja a fővárosból.

 

Szó szerint Egerbe is megérkezett vasárnap délután a Budapesten kirobbant hallgatói tiltakozás lángja, miután a megjelent mintegy 70-80 egri diák, oktató, helyi politikus és érdeklődő tapsa közepette befutott az Eszterházy térre a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) küldöttsége. Mint az Egri Ügyek beszámolt róla, Fáklyás Futás az Egyetemi Autonómiáért - #freeSzFE címmel fáklyás stafétafutást szerveztek öt egyetemi városba a diákok és támogatóik. Az SZFE előtt meggyújtott fáklyákkal október 4-én délután érkeztek meg a futók Debrecenbe, Egerbe, Kaposvárra, Pécsre és Szegedre.

 

 Fotók: Domán Dániel

 

Az SZFE-t már egy hónapja blokád alatt tartják a hallgatói, mivel az Orbán-kormány az állami fenntartásból egy alapítvány kezébe adta az intézmény irányítását, az alapítványi kuratóriumba pedig egyetlen olyan jelölt sem került be, akit az egyetem szenátusa (vagyis a tanárok és a hallgatók képviselői) jelöltek volna. A kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila (számos kultúrpolitikai tisztsége mellett a Nemzeti Színház igazgatója) egyértelművé tette, hogy ki akarja szorítani a korábbi szakembergárdát, hogy új, "nemzeti szellemű" képzést hozzon létre az egyetemen. Időközben új kancellárt (azaz gazdasági ügyekért felelős vezetőt) neveztek ki az SZFE élére, a katonatiszt végzettségű Szarka Gábor pedig alig burkoltan megfenyegette az oktatókat és az intézmény többi dolgozóját, hogy elmaradhatnak a fizetések.

 

 

Fahn Rebeka, az SZFE harmadéves drámainstruktor szakos, végzős hallgatója maga is részt vett a fáklyás futásban. Az Egri Ügyeknek elmondta, nyolcan jöttek Egerbe Budapestről, de nem mind voltak szervezők. Azért választották Egert is, mert egyetemi város és a hallgatók előzőleg tartottak egy fórumot az SZFE-ügy kapcsán az Érsekkertben. Ezen Rebeka is jelen volt egy osztálytársával, ezért vállalta el, hogy segít az egri demonstrációban. De sok segítségre nem volt szükség, igazából az egri diákok mindent jól csináltak önállóan. 

 

 

Rebeka elmondta, a fővárosban folytatják az SZFE blokádját, és nem engedik be az épületbe az új kancellárt és Vidnyánszky Attilát sem. Zsarolásnak nevezte azokat a nyilatkozatokat a vezetés részéről, hogy esetleg nem utalják el az egyetemi dolgozók fizetését, illetve érvénytelennek tekintik a hallgatók őszi félévét. Elmondta, az oktatók és az intézményi dolgozók továbbra is támogatják a tiltakozó diákokat, pedig ez nekik is rendkívül nehéz helyzet. 

 

Az Eszterházy téren tartott nagyjából másfél órás rendezvényen többek között felszólalt Tompa Andrea írónő, aki a fáklyát utoljára vitte, Komlósi Csaba egri önkormányzati képviselő, Bollók Csaba egyetemi tanár, Epres Attila színész és Csizmadia Tibor, az egri Gárdonyi Géza Színház volt igazgatója is, aki korábban az SZFE-n is tanított. Csizmadia beszédét az Egri Szín videójában hallgathatjuk meg:

 

 

 

Több résztvevő egri diákot is megkérdeztünk, nyilatkozna-e az Egri Ügyeknek, de végül csak a szervezők vállalták ezt.

 

 

Vîrvaş Dóra, az egri demonstráció három szervezője közül az egyik, az Eszterházy Károly Egyetem harmadéves hallgatója mozgóképkultúra és média szakon. Kérdésünkre elmondta, nem csak amiatt vette ki részét az egri rendezvény szervezéséből, mert filmszakosként szolidaritást érez az SZFE-hallgatóival. Dóra nagynénje, Tompa Andrea írónő, aki maga is felszólalt a tüntetésen és részt vett a fáklyás futásban, nemrég azt mondta neki: nem szabad elfelejtenie, hogy még a dédmamája is börtönben ült azért, hogy jobbá tegye a világot.

 

“Azóta a nagymamám is végigcsinált egy diktatúrát, sőt, anyukám és a nagynéném is, ők a Ceaucescu-diktatúrát. Ők azt mondták, most rajtam a sor. Nem azért vagyok itt most, mert minden rossz Magyarországon és mindent alapjaiban meg kell változtatni, hanem azért, mert rengeteg dologgal nem értek egyet” - mondta a diák. 

 

 

Dóra egri tanulmányai után az SZFE dokumentumfilmes szakára készült, ám szerinte most már az is kérdés, hogy lesz-e ilyen szak a jövőben. Abban reménykedik, hogy az egyetemek alapítványi átalakítása, és így az önállóságuk felszámolása nem folytatódik tovább, pedig szinte biztosnak érzi, hogy az Eszterházy Károly Egyetemet is el fogja érni ez a folyamat.  

 

 

Baranyi Fanni, az egri demonstráció főszervezője, szintén mozgóképkultúra szakos hallgató elmondta, a rendezvényt megelőzően egy összegyetemi Facebook-csoportban kerestek hallgatókat az ország egyetemeiről, akik elvállalnák helyi fórumok, beszélgetések szervezését. Ezt vállalta magára, és egy külön Facebook csoportot hozott létre az egri diákok számára. 

 

“Már a legelső fórumunkra, az Érsekkertbe 33 diák jött el, sőt, színészek is a Gárdonyi Géza Színházból, akik hallottak az eseményről. Ez nem volt sajtónyilvános esemény, mert egy kötetlen, fesztelen beszélgetést akartunk, amelyre bárki eljöhet. Ezután jött a megkeresés a fáklyás megmozdulásra” - mondta el az egri hallgató. 

 

 

Fanni hozzátette, főleg mozgókép-szakosok vettek részt a szervezésben, viszont voltak már az első fórumon is más szakokról diákok. “Egy közösséget akarunk létrehozni, ahol szabadon lehet beszélgetni” - tette hozzá. 

 

A főszervező szerint a demonstráció előkészülete több nehézségbe is ütközött, például hiába hoztak mikrofont és hangfalat az esemény helyszínére, nem kaptak áramot az Eszterházy tér környékén lévő szórakozóhelyektől, sőt, az Eszterházy Károly Egyetemtől sem. 

 

“Mikor bejelentettük a demonstrációt, az egri rendőrség nagyon segítőkész volt és mindenről tájékoztatott minket. Amikor az egri önkormányzatnál is bejelentettük a rendezvényt, ők szintén segítőkészek voltak, de elmondták, hogy csak a Líceumból, az egyetem épületéből lehet áramot vételezni hosszabbítókkal az Eszterházy téren zajló rendezvényekre. Akit lehetett, megkerestünk az Eszterházy Egyetem részéről, de végül nem értünk el senkit, akik tudott volna nekünk segíteni” - tette hozzá. 

 

“Fontos hangsúlyozni, hogy mi egyetemi polgárokként vettünk részt a szervezésben. Az Eszterházy Károly Egyetem, valamint a hallgató önkormányzat is elhatárolódott az SZFE-vel kapcsolatos szolidaritástól, illetve bármilyen ezzel kapcsolatos rendezvénytől” - szögezte le Fanni, aki szerint a folytatásban újabb hallgatói fórumok szervezésében gondolkoznak, ahová minél több diákot akarnak bevonzani. 

 

Körbeszalagozták a szobrot a Végvári Vitézek terén, így demonstrált az egri képviselő

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló