2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#űrhajós

Visszaszámlálás: megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására

Nagy Donát 2021.11.22. 07:26

Január végéig lehet jelentkezni magyar űrhajósnak.

Megkezdődött a felkészülés a magyar űrstratégia végrehajtására, amelynek legfőbb célja egy magyar kutatóűrhajós felküldése az évtized közepén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Portóban.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Űrügynökség (ESA) miniszteri szintű ülésén arról számolt be, hogy a kormány idén elfogadta az első nemzeti űrstratégiát a következő tíz évre vonatkozóan.

Ennek keretében pedig már meg is kezdődött a magyar űrhajós kiválasztásának folyamata, a jelentkezési határidő január végén jár le.

Közölte, a misszió átfogó tudományos programba illeszkedik. Az űrhajós feladatai közé tartozik majd, hogy dozimetriai, anyagtani, űrbiológiai, gyógyszerészeti teszteket és kísérleteket végezzen. Emellett cél annak a berendezésnek a telepítése is, amelyet jelenleg fejlesztenek egy közös magyar-orosz projekt keretében az űridőjárás jobb előrejelzése érdekében.

30 milliárd forintunkba fog kerülni Orbánék magyar űrhajósának kilövése

Miután pénteken Szijjártó Péter bejelentette, hogy legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós, meg is jelent a Közlönyben, hogy ez mibe fog kerülni - írja a 444. A határozat szerint a kormány „egyetért azzal, hogy Magyarország kutatóűrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), továbbá egyetért a kutatóűrhajós misszió megvalósításához kapcsolódó iparágfejlesztő intézkedések végrehajtásával"; és „felhatalmazza a külgazdasági és külügyminisztert a kutatóűrhajós misszióját előkészítő szerződés aláírására az Axiom Space (székhelye: Houston, Texas, Egyesült Államok) vállalattal".

Ezen stratégia keretében megkezdődött az előkészítése egy magyar telekommunikációs műhold Föld körüli pályára bocsátásának és a kapcsolódó földi szegmens fejlesztésének is. Magyarország ugyanis 2024-től húsz éven keresztül rendelkezik majd egy geostacionárius pályaszakasz üzemeltetési jogával, így ismét saját telekommunikációs műholdja lehet – közölte.

Közzétették, milyen feltételeknek kell megfelelnie az újabb magyar űrhajósnak

Szigorú feltételeknek kell megfelelniük a csütörtökön elindított magyar űrhajós-kiválasztási folyamatban részt vevőknek, írja az MTI. A közlemény szerint ugyanis egy 30-60 naposra tervezett misszió során egy magyar űrhajós az évtized közepén űrrepülésben fog részt venni, hogy világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson a Nemzetközi Űrállomáson.

Elmondta, hogy a kormány pénzügyi alapot hozott létre a szektorban tevékenykedő magyar cégek támogatására. Emellett tizenhét magyar egyetem együttműködésével kidolgoztak egy, versenyképes tudást biztosító űrtudományi kiegészítő képzést.

 

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a napokban stratégiai megállapodást kötött az űrkutatási együttműködésről a francia-olasz Thales Alenia Space-szel, amelynek nyomán magyar vállalatok részt vehetnek majd a világ egyik legnagyobb műhold-flottájának működtetésében.

Trabantozni fogunk a világűrbe

A Magyar Közlönyben érdekes bejegyzés bukkant fel a minap. Arról már régóta tudni, hogy Magyarország szeretne ismét űrhajóst küldeni az űrbe, sőt, a nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a hazaszeretet is. Eddig csupán annyi volt biztos, hogy minimum 30 milliárd forint közpénzt fognak erre elkölteni, most viszont az is kiderült, hogy az oroszokkal közös űrmissziós projektek nevei a következők lesznek: Csibisz-AI, Obsztanovka-2, és Trabant.

Kiemelte: több szempontból is különleges év volt az idei. Most volt a 75. évfordulója annak, hogy Bay Zoltán magyar fizikus sikeres európai Hold-radar kísérletet végzett. Emellett Magyarországon rendezték meg a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 33. kongresszusát, amelyen több mint hatvan asztronauta vett részt, illetve legalább ezer magyar diák is jelen lehetett.

Bár Magyarország egyértelműen kis ország, kommunista múltunk rendkívül kevés pozitív hatásának egyike, hogy szert tettünk bizonyos kapacitásokra az űrkutatást illetően, ezért próbálunk aktívak lenni

– fogalmazott.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

 

Címlapfotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló