2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#sport #pénz #futball #foci

Egy focista 2,8 millió forintot keres átlagosan Magyarországon

Nagy Donát 2022.02.08. 07:50

Tanítás, gyógyítás vagy igazából bármi más munka helyett sokkal kifizetődőbb inkább rúgni a bőrt.

Ha más területen csak akadozva is, de a játékosok bérét illetően sikerült hatalmasat előrelépnie Magyarországnak az elmúlt években. A friss adatok szerint immár Európa top 20 bajnoksága között a magyar, írja az Mfor.

7BWWDgmuWllUqvZEs
 Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

 

Mindez az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nemrég kiadott, 2020/2021-es pénzügyi évet összegző üzleti jelentéséből derül ki, írják. A dokumentum szerint hiába terhelte a 2020/2021-es szezont a koronavírus-járvány és annak újabb hullámai, a magyar bajnokság kiválóan teljesített ebből a szempontból, hiszen immár a 19. helyet foglalja el a bérköltség vonatkozásában az európai bajnokságok sorában.

A teljes összeget tekintve Magyarország mögött egyedül Norvégia áll a 20-as listán a maga 72 millió eurójával.

A most kiadott dokumentum szerint egy másik szempont alapján a magyar bajnokság a legnagyobbakat is maga mögé tudta utasítani,

egy év alatt ugyanis 17 százalékkal nőtt a teljes bérköltség, aminél egy hajszállal nagyobb növekedést, 18 százalékot csak a német bajnokságban regisztráltak.

A cikk szerint Magyarország esetében a 82 millió euró úgy oszlik meg, hogy ebből 45 millió euró volt a focisták bérköltsége, míg a fennmaradó 37 millió euró az egyéb alkalmazottaké.

 

A 45 millió euró átszámolva 15,7 milliárd forintos költséget jelent az NBI szintjén, csapatonként 1,3 milliárdot.

 

A Transfermarkt adatai alapján az NBI-es csapatok átlagos létszáma 38 fő volt a 2020/2021-es szezonban, ami azt jelenti, hogy

egy magyar focista az NBI-ben a vizsgált szezonban havi bruttó 2,9 millió forintért rúgta a bőrt. Ez az akkori nemzetgazdasági átlagnak több mint a hétszerese.

Azt írják, hogy noha ez önmagában is megdöbbentő összeg lehet, főleg, ha sok esetben a pályán nyújtott teljesítményt nézzük, érdemes megjegyezni, hogy az NBI létszáma szokatlanul magas volt ebben a szezonban. Jelenleg az átlagos keretlétszám a 28 fő, ezzel számolva már közel 4 milliós átlagfizetést kapunk, ami sokkal közelebb állhat a valósághoz.

Ennek pedig egyetlen nyomós oka van: semmi jel nem utal arra, hogy a klubok a bérköltségen spóroltak volna a mostani szezonban.

Az Mfor cikke szerint ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy itt a magyar bajnokság átlagáról beszélünk. Vagyis csapatszinten és csapatokon belül is hatalmas különbségek lehetnek és míg valaki havi 1 millióért lép pályára, más játékos ugyanezért akár 7-8 millió forintot is kaphat.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló