2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#bükki nemzeti park #bükk-vidék #geopark #unesco

UNESCO Globális Geoparkká nyilváníthatják a Bükk-vidéket

Barna Benedek 2021.10.12. 12:26

A geoparkok létrehozásának célja a helyi gazdaság fejlesztése és a fenntartható turizmus támogatása.

 

A Bükk-vidék 109 települése még 2017-ben közös nyilatkozatban kezdeményezte egy Geopark létrehozását, amelynek célja, hogy a térség az Európai Geoparkok közé, és az UNESCO Globális Geoparkok hálózatába kerülhessen.

 

A program koordinálását és a kapcsolódó operatív feladatokat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látja el, honlapjukon olvasható az a Geopark felterjesztési dokumentum is, amelyben meghatározzák, hogy az UNESCO Globális Geopark címre Bükk-vidék Geopark néven pályáznak.

 

Néhány napja két UNESCO-szakértő, Henning Zellmer és Bojan Režun látogatta meg az aspiráns Geopark területét, és ők készítik el az értékelési dokumentációt is.

 

 

A Heol beszámolója szerint a látogatás első napját záró vacsorán Henning Zellmer a lapnak elmondta, hogy a terület geológiai értékei mellett kulturális és természeti szempontokat is vizsgálnak.

A geopark egy élő terület, beletartoznak a benne élő emberek is

– magyarázta Zellmer.

 

A hír kapcsán a travelo.hu cikke megjegyzi: az UNESCO Globális Geopark hálózatába nem kerülhet be akármelyik erdő vagy mező, nagyon komoly kritériumoknak kell megfelelni, a tagságot pedig négyévente felülvizsgálják.

A geoparkok létrehozásának célja, hogy fejlesszék a helyi gazdaságot, miközben támogatják a fenntartható turizmust is. A geoparkká nyilvánítást követően a térség kiemelt feladata, hogy megőrizze, megóvja és bemutassa annak természeti, kulturális és ökológiai örökségét.

Magyarországon jelenleg két ilyen globális geopark található:

– a Szlovákiával közös Novohrad-Nógrád Geopark 2010-ben került be az Európai Geoparkok Hálózatába,

– a Bakony-Balaton Geopark pedig 2012-től kezdve tagja annak. 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló