2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Gyerekek nyelvén beszélt Áder, hivatala szerint ezért említette a Mátrai Erőmű bezárását

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

A Fidesz országgyűlési képviselője az Egri Ügyeknek azt állította, hogy szó sincs bezárásról, inkább fejlesztések jönnek. Horváth László beszélt az erőmű állami megvételéről és a közelmúlt környezetszennyezéséről is.

 

Alig telt egy nap, és a Köztársasági Elnöki Hivatal gyorsan helyretette Áder János államfő nagy felhördülést kiváltó szavait, amelyek a főleg iskolásoknak szóló Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitóelőadásán hangzottak el. A köztelevízióban is leadott, környezetvédelmi témájú előadás egyik pontján Áder így fogalmazott:

 

"Bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet, többszörösére növeljük a naperőművi kapacitást, az atom- és napenergia segítségével már 10 év múlva elérjük, hogy a Magyarországon megtermelt áram 90 százaléka szén-dioxid mentes legyen".

 

 

 

Ezek egyértelmű kijelentések voltak az államfő részéről, bár tény, hogy erről eddig egyetlen kormányzati szereplő sem beszélt azután, hogy állami tulajdonba került az erőmű. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint tényleg nyelvbotlás vagy vágyálom lehetett az inkriminált mondta, a KEH ugyanis ezt írta több médium megkeresése után:

 

"Elnök úr videóüzenete az iskolai fenntarthatósági hétre készült, és a gyerekek nyelvén, egyszerűségre és a lényegre törekedve fogalmazta meg a mondanivalóját. (Szó szerint:… bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet…) Ez azt jelenti, hogy (a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében) az erőművi szénégetést befejezzük. De nem jelenti azt, hogy a gyöngyösi embereknek munkát adó vállalat megszűnik létezni. Az átalakítás célja a tiszta energiatermelés lehetőségének kialakítása, és ennek része a munkahelyek számának megőrzése."

 

A Mátrai Erőmű bezárásának rémhíre a gyöngyösi térség fideszes országgyűlési képviselőjét, Horváth Lászlót is meglephette, aki röviden ennyit írt ki a Facebook-oldalán: "A Mátrai Erőmű stratégiai fontosságú, nem bezárni kell, hanem modernizálni, és az ott dolgozók munkahelyét megvédeni". A váratlan konfliktus miatt az Egri Ügyek telefonon érdeklődött Horváth Lászlónál, van-e valóságalapja a köztársasági elnök elszólásának.

 

- Szó sincs bezárásról, sem a jelenben, sem a jövőben. Magyarország energiaellátásban megkerülhetetlen a Mátrai Erőmű, az viszont igaz, hogy csökkenteni kell a környezeti terhelését, így a széndioxid-kibocsátását is. Ennek okán indulnak hamarosan fejlesztések az erőműben, hogy csökkentsék a közvetlen lignitfelhasználást a tisztaszén-technológia révén, a lignit gázneművé alakításával és egy új, nagy teljesítményű gázblokk létrehozásával - közölte megkeresésünkre a fideszes képviselő.

 

 

Horváth László szerint az elnöki hivatal közleménye tisztázza a helyzetet, a köztársasági elnök csak egyszerűen, közérthetően akart magyarázni a gyerekeknek. Kérdésünkre, hogy kapott-e ideges telefonokat, üzeneteket a bezárás hírére, Horváth elmondta, nem kellett ilyeneket kapnia, magától is ez a véleménye, amit a Facebookra kiírt. - Az erőműben több mint 2000 ember dolgozik, a hozzá kapcsolódó ipari parkban még többen, vagyis Heves megye egyik legnagyobb foglalkoztója az üzem és környéke, így nem lehet szó bezárásról - tette hozzá.

 

Arról is kérdeztük a képviselőt, hogy mielőtt az előző tulajdonostól, azaz a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégtől az eredeti vételárhoz képest sokszoros áron megvásárolta volna a magyar állam a Mátrai Erőművet, minden rendben működött-e az üzemben, illetve végrehajtották-e a szükséges, eddig hiányzó fejlesztéseket a cég bevételeiből. Mint ismert, az erőmű veszteségei ellenére a tulajdonos jelentős osztalékot vett ki évekig a vállalatból.

 

- Amikor a magyar tulajdonos megvásárolta a Mátrai Erőművet az előző, cseh tulajdonostól, lényegében megmentette azt. A külföldi tulajdonos ugyanis leépítésekre készült. Jelenleg az erőmű jobb helyen van állami kézben, így a szükséges fejlesztéseket végre lehet hajtani. Nem vagyok energetikai szakember, nekem az a fontos, megmaradjon a vállalat, a ténylegesen elavult gépeket, technológiát pedig kicseréljék, fejlesszék - mondta Horváth László.

 

 

Szóba hoztuk a képviselőnél a Mátrai Erőmű környékén történt környezetszennyezés, tömeges halpusztulás ügyét is, amelyről bebizonyosodott, hogy a felelőse az erőmű víztározóját használó, Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Viresol Kft. keményítőgyára volt. A rendőrségi nyomozást azonban a közelmúltban lezárták. Megkérdeztük Horváth Lászlót, hogy mi a garanciája annak, hogy nem ismétlődik meg az ipari baleset, veszélyeztetve a környék lakosságát és élővilágát.

 

- Sem az erőműben dolgozók, sem a környéken élők nem voltak veszélyben a baleset idején. Tudomásom szerint kiépítésre került egy olyan technológia, egy külön rendszer, amely az erőmű víztározójába érkező anyagokat megfelelően szűri - válaszolta a képviselő.

 

(Fotók: MTI)

 

Megszüntették a nyomozást a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés ügyében

A rendőrség szerint a hatóságok hozzáállásával nem volt probléma, a szennyezést pedig Mészáros Lőrinc cégének "technológiai fegyelmezetlensége" okozta, de ezt már kiküszöbölték. Kocsis-Cake Olivio párbeszédes országgyűlési képviselő a napokban a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőrfőkapitányság megszüntette azt a Mészáros Lőrinc visontai cégével szembeni eljárást, amely a politikus feljelentése nyomán indult.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló