2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Kitüntették a Bükki Nemzeti Park egykori munkatársát október 23. alkalmából

2019.11.30. 00:00

Állami díjjal ismerték el életútját.

 

A Bükki Nemzeti Park honlapján számoltak be róla, hogy Szitta Tamás egykori kollégájuk, a park Élővilágvédelmi Osztályának nyugalmazott osztályvezetője október 23. alkalmából az Életfa Emlékplakett Bronz Fokozatát vette át Dr. Nagy István agrárminisztertől. Az Életfa Emlékplakett az agrártárca alá tartozó ágazatok területén dolgozók életútjának elismeréséül adományozzák.

 

Szitta Tamás Debrecenben született, itt végezte az általános és középiskolát is. Első diplomáját a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia-rajz szakán szerezte, majd a József Attila Tudományegyetem biológia szakán folytatta egyetemi tanulmányait. Az iskolaévek után rövid pedagógusi munkásság következett, majd a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársa lett, ahol mint gerinces-zoológus muzeológus látta el feladatait. Ekkorra már tudományos igényű közleményeit is megismerhette a kisemlősök iránt érdeklődő közönség.

 

Szakmai kapcsolatai folyamatosan alakultak, több alkalommal vett részt a kibontakozó állami természetvédelem által szervezett szakmai rendezvényeken, illetve kutatásokban. Ezeknek köszönhetően egyre nagyobb betekintést nyert a nemzeti parkok által végzett munkába, végül munkahelyet váltott, és az éppen akkoriban alakult Bükki Nemzeti Parknál kezdett dolgozni. Szűkebb szakterületén túl a természeti értékek megőrzését közvetlenül és közvetve szolgáló számos más feladatot is ellátott, jelentős szerepe volt az Igazgatóság "arculatának" meghatározásában.

 

Fotó: bnpi.hu

 

Pályája során mindvégig fontosnak tartotta a civil szervezetek munkájának támogatását. A hetvenes évek közepén maga is belépett a Magyar Madártani Egyesületbe, amelynek jelenleg is aktív tisztségviselője.

 

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál eltöltött közel négy évtizedes tevékenysége fontos szerepet játszott a ’70-es években kritikus helyzetbe került kerecsensólyom állomány hazai stabilizálásában. Az általa bevezetett és koordinált védelmi-, és megelőzési intézkedéseknek köszönhetően ma az Igazgatóság területén él a hazai kerecsen-állomány közel fele. Hasonló eredményeket ért el a globálisan veszélyeztetett parlagi sas megőrzési programjában, és több más faj esetében is látványos eredményre vezettek az általa irányított aktív védelmi intézkedések.

 

Nyugdíjba vonulása nem jelentette a szakmától való elszakadását, sőt, az addig kötelező adminisztratív tevékenységekre fordított energiáit is aktív természetvédelmi tevékenységekre fordítja.

 

Korábban kitüntették már Chernel István emlékplakettel és Pro Natura emlékplakettel, emellett megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjét is.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló