Nagy Tüzes, a Mátra utolsó betyárja – Közel 15 éven át üldözték az egri katonaszökevényt

“Törjél a kenyérből, mint Tüzes Jóska!” – mondogatták az emberek sokáig Abasáron, amikor valakit kenyérrel kínáltak. A szólás eredete egy közel százéves történetre vezethető vissza: a helyiek emlékezete szerint a falu hírhedt szülöttje, ez a bizonyos Tüzes Jóska egy alkalommal egy egész kenyér felét elfogyasztotta (akkoriban még jóval nagyobb kenyerek készültek, mint ma), amikor felajánlották neki, hogy törjön belőle magának.

Hogy ki volt ez a hatalmas étvágyú ember, aki a legenda szerint akár egy fürt szőlőt is képes volt egyszerre lenyelni? Takács József nem képzeletbeli alak, a hivatalos dokumentáció szerint 1895. augusztus 22-én született Abasáron, majd a fél kontinenst bejárva szerzett magának hírnevet. Nagy Tüzesként ismerte vagy épp rettegte a környék.

Az 1930-as évek sajtója romantikus képest festett róla: a korabeli újságcikkek egy csaknem két méter magas, tagbaszakadt óriásról írtak, akinek személyét számos anekdota és legenda övezi. Érzékletes képet ad erről az Eger című napilap egyik 1934-es újságcikke, amely azután született, hogy a mátrai betyárt közel másfél évtizednyi garázdálkodás után végre sikerült elfogni:

Úgy élt és garázdálkodott a Mátrában, mint egy késői Jókai regényhős s ha karabélyának hangját hallotta, keresztet vetett magára a falusi gazda és házába húzódott, pedig tudta, hogy reggelre kifosztva találja istállóját, marhájának csak csapását leli. (...) Útját mindenütt kifosztott istállók, aklok jelezték. (...) A gazdák nem merték feljelenteni, mert a feljelentőnek mihamar kigyúlt a háza, látogatást tett Tüzes. Szívesen rejtegette a szegény nép, mert afféle nobilis betyár volt, aki csak a gazdagokat fosztogatta, a szegényen segített. (...) Legendák keringenek arról, hogy nem fogja golyó. Azt mondják, hogy valami különös érzéke volt a veszedelmek megsejtésére.”

Az abasári bajkeverő Afrikában is feltalálta magát

Takács József életének több sorsdöntő pillanata is Egerhez kötődik. Például a megyei laktanyában szolgált, amikor megtudta, hogy felesége elhagyta, ezért a szolgálati karabélyával és egy tiszthelyettesétől lopott biciklivel 1920-ban egyszerűen megszökött. “Eleinte mint katonaszökevényt körözték országszerte. Később csak Heves megyére korlátozódott a hajsza, de már nemcsak szökés miatt, mert Takács bűnlajstroma tucatjával bővült. Az elvadult, otthonából kivert emberből megszületett a rettegett Nagy Tüzes” – fogalmaz a róla szóló, régi újságcikk.

Kezdetben a várostól nem messze, Kerecsend közelében bujkált, majd még mielőtt elfogták volna, a jó menedékül szolgáló mátrai erdők felé vette az irányt. Időközben azonban embert is öl (vélhetően nem először, hiszen a források szerint az első világháborúban is harcolt), amiért hat év fegyházra ítélik, büntetését azonban nem tölti le, még 1924-ben megszökik az állampusztai fegyenctelepről.

Takács ezután a kétes alakoktól hemzsegő Francia Idegenlégióban keresett menedéket, amelynek otthona Algéria volt. A szökést követő, külföldön töltött évekről egy későbbi cikkében szintén az Eger című napilap írt:

Itt nem kérdezik senkitől honnan jön, mit keres, kell az ember az afrikai homokra. Így került Nagy Tüzes az idegenlégió algíri állomására. Az idegenlégió fegyelmét azonban nem sokáig bírta »szervezete.« Röviddel utóbb Oroszországban tűnik föl, ahol magyar kommunisták sugalmazására elfogják és a moszkvai központi börtönbe kerül. Nagy Tüzes kevés idő múlva innen is megszökött és sok viszontagság után Ausztriában ütött tanyát, majd hazajött a mátrai erdőkbe.”

Rövidre vágott csövű puskával rettegtette az erdővidék falvait

Takács a harmincas években aztán új karriert épített: csempészcsapatot toborzott maga köré. Az Észak-Magyarországon és a Felvidéken tevékenykedő hálózat felfegyverkezve járta a vidéket, az eltulajdonított állatokat, gyökeres szőlőoltványokat, valamint a feltört pincékből zsákmányolt bort és pálinkát a trianoni határokon túlra, az akkori Csehszlovákiába csempészte. (Ennek később még lesz némi jelentősége.)

“Az erdő volt a lakása. Minden rejtekhelyét ismerte a Mátra erdőségeinek és számos alkalommal eltűnt az üldöző csendőrök gyűrűjéből,— mintha a föld nyelte volna el. Rövidre vágott csövű Mannlicher-puskajával bújta a rengeteget és rettegtette az erdővidék falvait”

– írta róla ugyancsak az Eger napilap 1940-ben.

A törvényekkel nehezen összeegyeztethető ténykedése miatt 300 pengő vérdíjat tűztek ki Nagy Tüzesre – ennyi pénzt ígértek annak, aki élve vagy halva elfogja a termetes, becserkészhetetlennek hitt betyárt. Noha a csendőrök háromszor is bekerítették (legalábbis a források szerint), végül mindhárom alkalommal sikerült megszöknie.

Már 14 éve hajszolták, amikor végre sikerült elfogni Takácsot: 1934 márciusában a parádi csendőrök megneszelték, hogy a környék erdeiben vert tanyát, ezért nagy erőkkel a helyszínre vonulva bekerítették a környék rettegett betyárját. “Nagy Tüzes minden oldalról kakastollat látván lobogni a szélben, letette karabélyát és felnyujtotta két karját” – számolt be a szenzációról a korabeli sajtó.

Amikor 1934 májusában az egri törvényszék elé állították, Takács következetesen tagadott, legalábbis úgy tett, mint aki semmire nem emlékszik, semmit sem tud az abasári és visontai lopásokról. Felelet gyanánt gyakran a vállát vonogatta, magát időnként elmebetegnek tettette, olyannyira, hogy rögtön a tárgyalás elején végigfeküdt a vádlottak padján, majd valamivel később újra megismételte a mutatványt. A szórakoztató előadás persze nem hatotta meg a jelenlévőket, egyértelmű volt, hogy Nagy Tüzes csupán szimulál, ezért három évi szigorított dologházra ítélték.

Bár az ítélet kihirdetésekor lényegében a saját halálát követelte (azt üvöltözte: “Ha bűnös vagyok, akasszanak fel a vármegyeház udvarán!”), csaknem egy évig a sorsával látszólag megbékélve töltötte a büntetését. Ám 1935 tavaszán elégedetlenkedni kezdett: előbb csupán zúgolódott, hogy igazságtalanság érte, később viszont éhségsztrájkba kezdett. A koplalás súlyosan elgyengítette a nagy étvágyú és termetű embert, egy idő után már az ágyából sem bírt felkelni, végül feladta az önsanyargatást. A lapok szerint 12 napon keresztül éhezett, az orvosai szerint ha még egy nappal tovább makacskodik, az akár az életébe is kerülhetett volna.

'56-ban végleg elhagyta az országot

Miután büntetését letöltötte, némi időre eltűnt a nyilvánosság elől. Néhány évvel később azonban újra Egerbe került: Salgótarjánban akadtak legközelebb nyomára, ahol csavargásért ültették le, ám az egri törvényszék kérelmére a város fogházába szállították tovább, hogy hamarosan újabb, sokkal kevésbé romantikus bűncselekményeket varrhassanak a nyakába. Előbb valutavétség (a vád szerint 170 koronával lépett át a határon, amit nem jelentett a Nemzeti Banknak), valamivel később pedig hét kilogramm tűzkő csempészése miatt ítélték el.

Takács József életútjának minden bizonnyal legfelkészültebb ismerője, Földi Ádám, aki a nagyapjától hallott először a Mátra rettegett betyárjáról, majd több éven át kutatta annak történetét. Ezalatt levéltárakba járt, felvette a kapcsolatot a Nagy Tüzes-féle csempészhálózat még életben maradt tagjaival, rokonokkal, határmenti településeken élő pásztorokkal, továbbá megszerezte a betyár leveleit is, amelyeket egy barátjának és családjának írt. A néprajz-politológia szakos Földi a kutatatómunkájának eredményeiről egy rendkívül izgalmas, „Nagy Tüzes” és az abasári csempészhálózat című tanulmányban számolt be, amely a debreceni bölcsész diákkörösök Juvenilia című, 2010-es antológiájában is szerepel.

Földi Ádám 2021 utolsó napján aztán az Egy.hu-n újabb írást publikált Takácsról. Ebben arról ír, hogy a Mátra utolsó betyárja 1956-ban jobbnak látta elhagyni Magyarországot, előbb Olaszországban, később Hollandiában próbált szerencsét, valószínűleg ott is maradt haláláig. A nyolcvanas években még onnan küldözgette haza leveleit, a feltételezett utolsót 1984. októberében írta, 89 évesen. Abasártól és a Mátrától távol, Hágában veszthette életét.