Új gyalogátkelőhely létesül Egerben
Az Egri Járási Ügyészség folytatólagosan, kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot, melyben ilyen beszámításra is indítványt tett.
A vád szerint az egyik terhelt édesanyja egy egri étteremben dolgozott, így annak bejáratához volt kulcsa. A férfi felvetette társának, hogy ezt kihasználva lopni kellene az étteremből, mellyel a másik férfi is egyetértett. Első lépésként az ötletgazda vádlott megszerezte a kulcsot, majd ennek segítségével, társával 2023 nyarán többször bementek a vendéglőbe és onnan összesen több, mint 300. 000 forint értékben loptak el műszaki cikkeket és készpénzt.
Az ötletgazda vádlott ebben az ügyben, társa más ügyben van letartóztatva.
A vádiratában a járási ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság az előkészítő ülésen ítélje egy év négy hónap szabadságvesztésre az elkövetőket, amennyiben a bűnösségüket a váddal egyezően beismerik. Emellett a vádhatóság a kulcsot megszerző férfi vonatkozásában indítványt tett arra is, hogy a bíróság a kiszabott szabadságvesztés időtartamába rendelje el beszámítani a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.
A Büntető Törvénykönyv alapján a kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe be kell számítani az előzetes fogvatartás és az olyan bűnügyi felügyelet teljes idejét, amelynek során a bíróság a terhelt számára előírta, hogy lakást, egyéb helyiséget, intézményt, vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el. A beszámításnál egynapi előzetes fogvatartás egynapi szabadságvesztésnek, egynapi elzárásnak, egynapi tétel pénzbüntetésnek, illetve négy óra közérdekű munkának felel meg.