Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Vasárnap napközben az egri időközi önkormányzatikpéviselő-választás egyik jelöltje ellen, tiltott kampánytevékenység ügyében benyújtott kifogást vizsgált a Helyi Választási Bizottság – számolt be a Heol.hu.
A portált dr. Bánhidy Péter jegyző arról tájékoztatta, hogy a beadvány szerint
a függetlenként induló Oravecz János Tamás a Helyi Választási Iroda időközi választásról szóló hirdetményét múlt pénteken borítékba zárva dobta a postaládákba, azonban annak másik oldalára a saját bemutatkozása volt nyomtatva, így visszaélt az iroda nevével és szándékosan félrevezette a választópolgárokat.
A választási bizottság tagjai napközben üléseztek, és jogsértést állapítottak meg. A Heol által idézett határozatukban eltiltották Oravecz János Tamást a további jogsértéstől, ám pénzbírságot nem szabtak ki.
Alacsony érdeklődés mellett zajlik a választás
A jegyző azt is közölte, hogy délben megközelítőleg tizenegy százalékos volt a részvételi arány a hetes körzet időközi választásán, délután négy óráig pedig huszonöt százalékos részvétellel zajlott a szavazás.
A körzetben élő nagyjából 3500 választópolgár este 7 óráig járulhat az urnákhoz négy szavazókörben, és öt jelölt közül választhatnak.
(Indexfotó: Szigetváry Zsolt / MTI)