Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Feljelentésem nyomán indult el a nyomozás, melynek része a mai házkutatás. Most már a rendőrség is azt gyanítja, hogy a cég valós teljesítés nélküli, kamu számlákra fizetett ki 40-50 millió Ft-ot. A nyomozók is meglepődtek, hogy semmilyen irat nem támasztja alá a több tízmilliós kifizetéseket" – hangsúlyozta Jánosi Zoltán tegnap. Úgy folytatta, hogy a „feltehetően kamu számlákra alapozott kifizetések idején Mirkóczki Ádám embere, Juhász Tamás volt a cég ügyvezetője, aki ma is bizalmi pozícióban van, a város gazdasági irodáját vezeti - írta Jánosi Zoltán a hivatalos közösségi oldalán.
A mai napon az érintett irodavezető, Juhász Tamás közleményben tagadta a vádakat, azokat rágalmaknak nevezte.
Az EVAT Zrt. Juhász Tamás közleményére reagálva, szintén a mai napon az alábbiakat közölte és javasolta az irodavezetőnek:
A tegnapi napon a rendőrség nyomozó munkatársai helyszíni eljárás keretében házkutatást és iratok lefoglalását hajtották végre az Egri Városfejlesztési Kft.-nél. Az ezzel kapcsolatban a sajtóban megjelent közleményeket és politikai állásfoglalásokat az EVAT Zrt., - tekintettel a folyamatban lévő vizsgálatra és nyomozati intézkedésekre – nem kívánja kommentálni.
A Juhász Tamás gazdasági irodavezető által kiadott közleményben írtakra – miszerint a cég könyvelését az EVAT Zrt. végzi, így cégünknél is fellelhetőek az említett „kamuszámlák” – reagálva szeretnénk kiemelni, hogy bár a cég könyvelését valóban társaságunk végzi, de a vonatkozó jogszabályok szerint a számla kibocsátásáért, annak tartalmáért, hitelességéért, sohasem a könyvelést végző személy vagy társaság felel.
Épp ezért, mivel nem tudjuk, hogy irodavezető úr mely számlákat ítéli meg fiktívként, így azokat beazonosítani sem tudjuk – s még ha tudnánk is, azokat harmadik fél számára társaságunk nem adhatja ki, mely ténnyel irodavezető úr is pontosan tisztában kell, hogy legyen.
Kérjük, hogy amennyiben irodavezető úrnak tudomása van a cég könyvelésében akár a saját, akár az utódja regnálása alatt keletkezett, teljesítés nélküli tehát fiktív számlákról, úgy erről haladéktalanul értesítse az illetékes hatóságokat.
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |