2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#eger #lakosság #népesség

Rohamos tempóban fogy Eger lakossága

2022.06.12. 15:21

Tömegesen hagyják el az emberek a magyar nagyvárosokat.

 

Sokáig a kisebb falvak, kistelepülések elnéptelenedése volt a jellemző Magyarországon, amivel párhuzamosan a lakosság inkább a városokban igyekezett letelepedni. Az utóbbi években viszont változás állt be ebben a folyamatban: az agglomeráció - a főváros és a nagyvárosok esetében egyaránt - egyre népszerűbbé vált. A legfrissebb statisztikák kimutatták, van olyan magyar megyeszékhely, ahol a lakosság 13 százaléka eltűnt 10 év alatt – közölte a Pénzcentrum.

Míg Magyarország lakosságszáma 2021-hez viszonyítva 0,5%-kal csökkent, addig Egeré 1,9%-kal. Ez az eredmény a 3. legrosszabb a nagyvárosok listájában,

mindössze Salgótarjánban (2,7%) és Szekszárdon (2%) mértek ennél nagyobb csökkenést, még az örök sereghajtó Miskolc is mögénk került az 1,8%-os értékével. Számszerűsítve, a százalékunk -978 főt jelent, a statisztika szerint tehát ennyien vagyunk most kevesebben a városban, mint tavaly. 

Jó eséllyel az idei az utolsó évünk, hogy még 50 ezres lélekszámmal éldegélünk, jövőre szinte biztosan 49 ezer fő környékén leszünk Egerben.

A város népességszámának csökkenése még úgy is drámai, ha az összes várost vizsgáljuk Magyarországon, nem csak a megyeszékhelyeket:

Eger a 17. leggyorsabban néptelenedő város volt 2021 és 2022 között Magyarországon.

A listán Jászkisérrel és Füzesabonnyal sikerült egy mezőnybe kerülnünk.

nepessegcsokkenes

Nagyobb időtávot vizsgálva sem szívderítő az eredmény, de az elmúlt 10 évet nézve azért jobban állunk. 2012-2022 között a 7,7%-os eredményével Eger a 6. legnagyobb ütemben fogyó megyeszékhely volt Magyarországon, az előttünk járó városok Salgótarján (13,9%), Szekszárd (9,9%), Miskolc (8,9%), Kaposvár (8,3%) és Szolnok (8,3%) voltak.

 

 

 

Címlapfotó: MTI/Komka Péter

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló