Kulturális Főváros: Demokráciajáték – játékdemokrácia?

A portálunk által kezdeményezett kulturált párbeszéd és vita egyre több véleményt, állásfoglalást szül az egriek között. Most Gál Sándor véleményét olvashatják alább. A vitaindító felvetések pedig ide kattintva érhetők el. 

Honfoglaló elődeinkről feljegyezték, hogy fontos döntéseik előtt hosszan tanácskoztak. Városunkban e hagyomány mellőzését tapasztalom napjainkban. Ezt arra alapozom, hogy a civil ház ügyét követően sem változott a gyakorlat, ezt most csak két újabb hírrel támasztok alá:

Első hír: kezdeményezték, hogy Eger induljon az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton. Nincs vita, ez van.

Második hír: a fantáziadús „KULTURMA” „egy új koordináló szervezet”, amelyet a kulturális, turisztikai és marketing tevékenység eredményesebbé, hatékonyabbá tétele érdekében hoz létre az önkormányzat. Kik, mikor elemezték az említett területek eredményességét, hatékonyságát, milyen szakértői anyagokra támaszkodik az előterjesztő, az nem derül ki a hírből.

Eső után?

Itt most csak az első hír traumáját próbálom kiírni magamból. A kulturális főváros pályázattal kapcsolatos vélemények ürügyén fontosnak tartom leszögezni, hogy ellentétben a megosztottságot sugalló gondolatokkal fontosabbnak tartom az egri „szürkeállomány” mozgósítását, amely elvezethet a siker és kudarc közös vállalásához.

A portál szerkesztői által a kulturális főváros pályázata ürügyén feltett kérdések további kérdéseket is gerjesztenek. Nem lehet egyszerűen igennel, vagy nemmel válaszolni, ahogy az eddigi megnyilatkozásokból kiderült. Négy véleményt olvastam el, és természetesen az „EGER NYITVA” kiadványt. Csendes olvasóként ezzel akár be is érhettem volna, ha;

1. nem lenne olyan érzésem, hogy a döntés, amely engem is érint már megszületett;

2. nem ütött volna mellbe az alpolgármester véleménye, amely két tábort vizionál;

3. a vélemények között nem olvastam volna olyan realitásokat, amelyek mindenek ellenére izgalmassá tették a portálon folytatott vélemények ütköztetését;

4. nem vettem volna részt 2005-ben a kulturális főváros pályázati időszak műhelybeszélgetésein, és nem tapasztaltam volna olyan ellentmondásokat, amelyek most is visszaköszönnek.

A kérdések előtt először az indítékokról:

1. Ha a város jelenét, jövőjét meghatározó módon befolyása alá vonja egy döntés és annak következményei, abban az esetben kevés a képviselőtestület bölcsessége. Működő demokráciában a város vezetése már mozgásba hozta volna azokat a közösségi és szakmai fórumokat, amelyek a körültekintő döntéshez nélkülözhetetlenek. Ahogy egy szlogen még nem hozza el a fényt, úgy nem segíti elő a megvilágosodást sem.

2. Az alpolgármester véleményét olvasva megdöbbentem: „A lényeg, hogy többen legyünk azok, akik hisznek a megvalósulás lehetőségében, mint azok, akik nem.” Az általánosságok frázisain túl nyilvánvalóan lelepleződik benne a megosztás kísérlete. Ugyanis ettől a pillanattól máris két oldal feszülhet egymásnak: a pályázat sikerében feltétel nélkül bízók, illetve a döntés előkészítésében való részvétel jogáért szót emelők csoportja. Választási lehetőségünk pedig az, hogy az „igen”vagy a „nem” jelvényt tűzzük mellünkre. Felejtsük el azt a fránya demokráciát, mert időhúzás és rontja esélyeinket? Én nem tanácsolom egyik választási lehetőséget sem. A pályázat benyújtásának dilemmáit érvekkel megvilágítók csoportjához csatlakozom, mert egymás meggyőzésénél fontosabbnak tartom egymás megértését, és ez erőből nem megy.

3. A turisztikai szakember véleményében az „Európai szint” bekezdése alatt olvasható tények elgondolkodásra késztettek. Amit szeretett városunk értékeiről el lehet mondani, lokálpatriótaként sem tagadom, de hogy további magyar városok is rendelkeznek komoly értékekkel, arról is meg vagyok győződve. Az „Európai szint” magas mérce, ennek okán felmerült bennem egy újabb kérdés: a 2013. július 15-ei állapotfelmérés 346 magyarországi várost sorol fel. Sajtóhírek szerint Debrecen, Veszprém, Tokaj vezetői már bejelentették indulási, pályázási szándékukat. Egy előző sikertelen pályázat jelentkezésre predesztinálta Egert, tehát már csak 342 város gondolkodik az induláson?

4. Az EGER NYITVA, amely a 2005-ös pályázat terveit, gondolatait tükröző színvonalas kiadvány, tartalmaz néhány meg nem valósított tervet, amiért akkor már fizettük. Ja, hogy újabb ötletelők állnak kapuinkban? A kiadványból az is kiderül, hogy Jumurdzsák nemcsak 1552-ben kereste gyűrűjét és találta meg hasznát Egerben. A tizenegy évvel ezelőtti sikertelen kísérlet egyik tanulsága, hogy pályázat nélkül is számba vehetjük értékeinket, amelyekre reális fejlesztéseket alapozhatunk. Másként; pályázat nélkül nem vesszük komolyan, mit kellene tennünk?

Kinek az érdeke?

Eljátszom a gondolattal, hogy még nem dőlt el semmi, – majdani fórumokon hallgattatnak meg a város szakemberei, közösségei – így véleményem hozzájárulhat a kérdésekre adandó válaszok sokszínűségéhez.

Az esélyről: a kiírók minden pályázónak egyenlő esélyt biztosítanak, így elvileg Eger is egy lehet a pályázók között. Semmi több.

A veszélyről? Miután rendelkezünk ismerettel, sőt, mi több tapasztalattal a szóban forgó pályázat elbírálásának következményeiről, így bátran nézhetünk szembe azzal a veszéllyel, hogy nem nyerünk.

Aki csakis a mi pályázatunkat látja esélyesnek, és jósként a sikert hirdeti, annak ajánlom, hogy látogasson el Pécsre, Debrecenbe, vagy az épp a még nem pályázó Szombathelyre és alaposan tanulmányozza ezeknek a városoknak a politikai, társadalmi életét, gazdasági, turisztikai fejlesztéseit, terveit és európai vonzerővel bíró értékeit. Számukra tanulságos kirándulást ígérhetek. Nem a veszély emlegetése fontos, mert az még nem hoz körültekintő óvatosságot, annál inkább a következmények. Vegyük számba erősségeinket, gyengeségeinket, a lehetőségeket és a veszélyeket – ajánlom ezt az elmélyült munkát a lelkesítőknek is. Nem mellékes, hogy még a politikai hátszélben sem lehetünk biztosak.

Néhány ténnyel hozzájárulhatok szakmai, anyagi lehetőségeink, szellemi, kulturális állapotunk elégségességének megítéléséhez.

Ha csak a pályázat megírásáról van szó, akkor a kérdésre a válaszom igen. Erre mind szakmailag, mind emberileg, mind anyagilag 2005-ben képes volt a város és képes ma is. Amennyiben ezt abban az összetett folyamatban vizsgálom, amelynek végeredményében nem lehetünk biztosak, akkor már erős kétségeim támadnak.

Ahhoz, hogy – a város egészének érdekét szem előtt tartó, aktív emberekre, közösségekre számító - közösségi tervezést megvalósítsunk, már késésben vagyunk. Nem időben, hanem az ehhez szükséges szellemiség eléréséhez vezető úton.

Ehhez egy további tény: amikor az önkormányzat – a korábbi koncepció hiányosságait, következetlenségeit elismerve – új kulturális koncepció kidolgozását határozta el, részt vállaltam a feladatban. A közösségi tervezés folyamatában, amelyben a kultúra, a közművelődés, a civil szféra alkotói, szakemberei együtt dolgoztak az „anyag” sikerén, kimaradt a szövegezésből egy meghatározóan fontos civil javaslat: a koncepcióban foglaltak évenkénti áttekintése, amely lehetőséget ad és kötelez a korrekcióra. Ennek egyik következménye a bevezetőben említett KULTURMA „felbukkanása”. Az egri civil ház ügyében tapasztalt mellőzés is hozzájárult ahhoz, hogy kétségem támadjon: mit várhatok a kulturális főváros pályázat döntéselőkészítő szakaszában? Ezek és más „konzultációs” kudarcok talán okkal sodornának a közömbösök népes táborába. Naivitásomnak köszönhetően még mindig maradok a demokráciát gyakorolni kívánók oldalán.

Kulturális állapotunk csak helyből nézve kimagasló, vakság lenne ezt tagadni. Ha ennek csak egy szeletét, a közművelődést említem: a kulturális közösségek, a népművelők erőfeszítésein múlik, hogy a közösségi művelődés kínálata ilyen színes, ugyanakkor láthatóan védtelen is. Hiszen amíg a közművelődés legnagyobb intézményét – szakmai kontroll nélkül – egyszer növelik, vagy (most épp) soványítják a döntéshozók, addig bizonytalanság van. A nagyrendezvények, hagyományos értékek változó támogatása sem erősíti vonzerőnket, ezzel maradhatunk a száz kis fesztiválocska városa, ami nem feltétlenül hiba, de tagadhatatlan, hogy nem Európai szint.

Tájékozatlanság és közöny, ezek segítik a kinyilatkoztatókat. A felelősen gondolkodó közösségek, az aktív polgárok nem némíthatók el, mert a döntés után a „mi megmondtuk” csoport megszólalása lidérces fenyegetést hordoz; mindannyian veszíthetünk a város további megosztottságán. Fel kell tenni a kérdést: Kinek az érdeke? – úgy gondolom, hogy erről többet, őszintén kellene beszélnünk.

Nem tudom értelmezni, hogy jó, vagy rossz pályázat születne Egerben. Az egri pályázatírók is ismerik a metodikát, ahogy egy projektet fel kell építeni. Jósolni nem tudok, de a pályázatot elbírálók megfellebbezhetetlenül fogják közölni a pályázókkal, hogy jó vagy rossz munkát végeztek. A város jelenlegi szellemi, kulturális állapotában – mellőzve a hurráoptimizmust– nem képes nyerő pályázatot elkészíteni. Véleményem az előzőekben leírtakból logikusan következik. Abban is biztos vagyok, hogy a pályázat elkészítése néhány érdekcsoportnak szép hasznot eredményezne, akárcsak a korábbi pályázatban amikor „Eger nyitva” volt.

Az előzőekből nem következik, hogy ha vannak is kétségeim a pályázat sikerében, kételkednék abban, hogy ha nyernénk, meg tudnánk-e valósítani a projektet. Kénytelenek, ezért képesek lennénk erre, miként Pécs bizonyította.

Nincs késő, hogy elődeink hagyományát felelevenítsük és a város vezetése felnőttként forduljon polgáraihoz, értve a költőt: „…jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!”

Nem hiszem, hogy a pályázat az egyetlen választásunk. Van mit tennünk a helyi demokrácia erősítésében, a kulturális életet gazdagító döntések civil kontrolljának érvényesítésében, sokszínű szellemi műhelyek ösztönzésében, az ifjúságnak tett ígéretek teljesítésében, a térség értékeinek integrálásában, hogy csak néhány stratégiai témát említsek. Vagy elővehetjük az EGER NYITVA kiadványt és fordíthatjuk energiánkat a kifizetett, de elmaradt tervek szelektálására, megvalósítására. Ne azok legyenek többen, akik igent mondanak, és ne bélyegezzük meg azokat, akik aggályukat hangoztatják. Már félsiker, ha azok lesznek többen, akik párbeszédet akarnak a közjót szolgáló döntések érdekében. Mert valós, nagy veszély a közömbösök táborának növekedése.

A nyitóképet itt találtuk.