2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

#egerplusz #eger #zöldfül #eszterházy károly egyetem

Egy zöldebb gazdaság útját egyengetik az egri egyetemen

2021.04.09. 11:12

Az intézmény is részt vesz annak a bizottságnak a munkájában, amely a szénalapú energiatermelésről való átállást segíti.

Megkezdődött a Szénrégió Bizottság, hazánk első, a szénkivezetés területi megvalósítását segítő, állandó egyeztető fórumának munkája. A Bizottság felállítására az Európai Unió környezetvédelmi és éghajlat-politikai programjának (LIFE) égisze alatt megvalósuló „LIFE-IP North-HU-Trans” projekt keretében került sor. A projektben egyedüli felsőoktatási intézményként vesz részt az Eszterházy Károly Egyetem, az intézményben működik a koordinációért is felelős Szénrégió Bizottság Titkárság – számolt be közleményében az egri egyetem.

 

A LIFE integrált projekt megvalósítását végző konzorcium vezetője, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Európai Unió illetékes végrehajtó ügynöksége 2020 decemberében aláírta azt az 5,2 milliárd forint összköltségvetésű támogatási szerződést, amely a Nemzeti Energia- és Klímaterv végrehajtását, azon belül is kiemelten a Mátrai Erőmű térségének fenntartható és igazságos átmenetét segítő „LIFE-IP North-HU-Trans" projekt végrehajtását rögzíti. Az Európai Unió LIFE programjának integrált projekt felhívására benyújtott pályázat kiemelkedő értékelést kapott az Európai Bizottságtól. A projekt célja a hazai lignit alapú villamosenergia termelésének dekarbonizációja és ehhez kapcsolódóan az érintett térség fenntartható és igazságos társadalmi, gazdasági és környezeti átmenetének támogatása. 

 

Az Eszterházy Károly Egyetem egyedüli felsőoktatási intézményként vesz részt a 22 tagú konzorcium munkájában, képviselve a régió többi egyetemét is. A projekt futamideje kilenc év, jelenleg az első szakasz (2020. 09.01 – 2023.02.28.) megvalósítása zajlik. 

Az Egyetem felelős a projektben több előkészítő és végrehajtási akció megvalósításáért, együttműködve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szakembereivel, egyik legfontosabb feladata a szénátmenetet megalapozó tanulmányok elkészítése, valamint a regionális érintettek és érdekeltek koordinációja.

Ennek érdekében az Egyetemen, nemzetközi példákra és a hazai sajátosságokra alapozva jött létre a Szénrégió Bizottság Titkársága, amelynek kulcsszerepe lesz az átmenet irányításában.A szakmai munka az első projektszakaszban elsősorban az érintettek, érdekeltek feltérképezésére, a nemzetközi tapasztalatok megismerésére, más szénrégiókkal történő kapcsolatok kiépítésére, a lignit alapú villamosenergia-termelés kivezetése társadalmi-gazdasági hatásainak, valamint a gazdaság diverzifikációjában és zöld irányba terelésében rejlő potenciál felmérésére irányul. Az Egyetem munkatársai emellett részt vesznek a Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igazságos Átmenet Területi Tervek kialakításában is, amely tervek megalapozzák a további források lehívásának kereteit a fenntartható és igazságos átmenet megvalósítása érdekében.

 

(Indexfotó: visiteger.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló