2024. május 8., Mihály

Eger ügye

#eger #megemlékezés #pótlóbusz #emléktábla #sortűz

Az '56-os egri sortűz áldozatai előtt tisztelegtek vasárnap, és egy új emléktáblát is felavattak – FOTÓK

Barna Benedek 2021.12.13. 12:24

Hatvanöt évvel ezelőtt dördültek el a fegyverek.

 

Vasárnap délután a tragikus esemény helyszínén, a Gárdonyi Géza Gimnázium előtt emlékezett meg Eger az 1956. december 12-én eldördülő sortűz áldozataira. Az egerinfo.hu beszámolója szerint a megemlékezés Márai Sándor versével kezdődött, melyet Kónya Boglárka, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanulója előadásában hallhattak a résztvevők.

DSC08867-1068x712

Aztán Kovács Ottó, a Gárdonyi Géza Ciszteri Gimnázium és Kollégium történelem tanára, a VII. negyed fertálymestere tartotta meg kegyeleti megemlékezését, beszédét követően pedig után Tóth Imre református lelkész és Csizmadia István plébános celebráltak a mártírok emlékhelyén imát.

DSC08928-1068x674

A rendezvény a szokásos módon koszorúzással zárult, ahol voltak a város politikai, civil és állami szervezeteinek képviselői és delegáltjai. Az önkormányzat nevében Minczér Gábor és Farkas Attila alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját az emlékművön.

DSC08940-1068x712

A megemlékezésünk végeztével az 1956-os Magyar Nemzetőrség kezdeményezésére emléktáblát avattak fel a helyszínen Dömötör Zoltán szabadságharcos, forradalmár, Eger város díszpolgára tiszteletére.

IMG_4609-1068x801

Dömötör Zoltán 1955. szeptembertől 1957. márciusáig – letartóztatásáig és internálásáig – Egerben, az Állami Pedagógiai Főiskolán tanult. Az '56-os forradalomban nemzetőrként tevékenykedett, a riadócsoport egyik tagja volt, emitt az Egri Bíróság 1957. szeptember 3-án 7 évbörtönbüntetésre ítélte. Ennek következtében tanulmányait soha nem fejezhette be. 1990-ben katonai rendfokozatát visszaadták, majd főhadnaggyá léptették elő, a szabadságharc 50. évfordulóján századosi rendfokozatot kapott. 1999-2003-ig a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottság tagja volt a Tartalékos Katonák Országos Egyesülete képviseletében. 1995-től az 1956 Magyar Nemzetőrség országos társadalmi szervezet elnöke, főparancsnoka. Az 1956-os Vitézi Lovagrend alapító tagja, szerzet, saját jogon a Történelmi Vitézi Rend tagja. 2019. március 14-én Köztársasági Elnöki kitüntetésben részesült.

(Képek forrása: egerinfo.hu)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló