2024. május 11., Ferenc

Riasztó

Pisztollyal fenyegetett két középiskolás lányt az Egerből induló buszon egy nyugdíjas

2019.11.30. 00:00

Az agresszív férfi azt hitte, hogy a roma diákok lefotózták őt.

 

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy 69 éves férfival szemben, aki az Istenmezejére tartó menetrend szerinti buszjáraton életveszélyesen megfenyegetett két diáklányt.

 

A bűncselekmény 2019. február 22-én délután történt az Egerből induló autóbuszon, melynek hátsó traktusában foglalt helyet a két sértett, valamint mögöttük, az utolsó üléssoron a vádlott. A középiskolás lányok egyike – mivel unatkozott – menet közben úgy döntött, hogy készít magáról néhány szelfit a tabletjével, melyet ennek érdekében az arca elé emelt.

 

Mikor a vádlott meglátta ezt, ingerültté vált, majd hangosan rászólt a lányra, hogy fejezze be amit csinál, különben feljelenti, lelövi, ha az ő arca is rákerül a képre. Szavait nyomatékosítandó a férfi a táskájából elővett egy forgótáras gáz- riasztófegyvert, amit viselési engedély nélkül hordott magával, a hozzávaló lőszerekkel együtt. Az elkövető az éles lőfegyverhez megszólalásig hasonló pisztolyt a két ülés között ráfogta a megszeppent lányra, aki a tabletjén elmentett képeket mutogatva rémülten próbálta bizonygatni neki, hogy nincs rajta a fotók egyikén sem.

 

 

A vádlottat azonban ez nem érdekelte, ő a gázpisztolyt felemelve továbbra is a képek törlését követelte immár mindkét barátnőtől, miközben – etnikai hovatartozásukat hangsúlyozva – lelövéssel fenyegette meg őket.

 

Az emberi méltóságot, és egyes emberi jogokat sértő, öt évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésének az vetett véget, hogy a két kiskorú előre sietett az utastérben, majd nem sokkal később le is szálltak a buszról.

 

Az Egri Járási Ügyészség két rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntettével, illetve annak kísérletével vádolja az elkövetőt, aki a nyomozás során megtagadta a vallomástételt. Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűnösségére is kiterjedően beismerő vallomást tesz, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki vele szemben, emellett – a riasztófegyver elkobzásán túl – ítélje őt pénzbüntetésre is.

 

Az utasok alatt gyulladt ki az Egerből Budapestre tartó buszjárat, a Volánbusz vizsgálatot ígér

Az M3-as autópálya budapesti szakaszán történt a baleset. A police.hu számolt be róla, hogy kedd reggel, 7 óra 55 perckor Budapest XV. kerületében, az M3-a autópálya bevezető oldalán kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz. Az Index egyik olvasója videót is készített az esetről.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló