Mészáros Lőrinc már Mirkóczki kampányát is megtolja
Maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség az ellen az apci nő ellen, aki 2019. telén Apcon, a Kossuth úton a megengedett legnagyobb sebességet túllépve haladt gépkocsijával, amikor a nedves, csúszós úton egy jobbra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett és egy villanyoszlopnak ütközött.
A nő utasa a balesetben bordatörés mellett léprepedést szenvedett, amely miatt a sérült testrészt eltávolították.
A sértett sérülései csak maradandó fogyatékossággal gyógyultak, továbbá súlyos egészségromlás is kialakult nála.
Az ügyészség ebben az esetben kombinált büntetés, így felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a járásbírósághoz benyújtott vádiratában.
Kettő rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a Hatvani Járási Ügyészség azt a 38 éves férfit, aki 2020. évben kétszer is úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy előtte alkoholt fogyasztott.
Először március 27.-én Petőfibánya és Rózsaszentmárton között haladt, amikor
ittassága miatt áttért a szemközti forgalmi sávba és a kocsija visszapillantó tükre nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik jármű ugyanezen járműrészével.
Szerencsére ebben az esetben személyi sérülés nem történt. A férfi szeptember 25.-én szintén ittasan ült a volán mögé, ekkor a rendőrök Lőrinciben, a Selypi úton vonták intézkedés alá és állapították meg, hogy a vádlott megszegte a fent említett KRESZ szabályt.
Szintén ittas állapotban elkövetett járművezetés a vád tárgya abban az ügyben, melyben már az Egri Járási Ügyészség emelt vádat. Itt az elkövető 2021. január 8.-án kora délután ittasan vezette járművét, amikor Tarnalelesz belterületén egy kanyarban megcsúszott, így az úttestről letért és egy ház falának ütközött.
Közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a 62 éves nőt, aki 2019. júniusában egy forró nyári napon Hatvanban közlekedett autójával, amikor hirtelen rosszul lett és már nem volt biztonságos vezetésre képes állapotban.
A nő ennek ellenére nem állt meg, hanem úgy döntött, hogy folytatja útját, majd még legalább 500 métert haladt,
azonban ezután állapota miatt már nem tudta irányítani a járművét, mellyel áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autónak.A vétlen jármű vezetője a balesetben nyolc napon túl gyógyuló singcsont törést szenvedett.
A vádiratában az ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Címlapfotónk illusztráció. Forrás: mabisz