A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
„Látható, hogy 2010 előtt és után sincs felelős közlekedéspolitika” – mondta Keresztes László Lóránt.
Vidékellenes döntésnek nevezte a tíz vasúti mellékvonalon a közlekedés megszüntetését az Országgyűlés fenntartható bizottságának LMP-s elnöke hétfőn. Keresztes László Lóránt „a kormány szándékai szerint utolsó”, Dombóvárról Komlóra tartó vonaton tartott sajtótájékoztatón, amelyet Facebook-oldalán is közvetített, azt mondta: Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint a kormány „gyalázatos intézkedést hozott”, amellyel tíz vasúti vonalon szűnik meg a személyszállítás.
„Ez nem más, mint a balliberális kormányok vasútromboló politikája” – jelentette ki.
Felidézte: a Bajnai-kormány számos vonalon leállította a vasúti közlekedést. Akkor Fónagy János, későbbi államtitkár azt mondta, hogy a vasúthálózat csonkítása vidékellenes, rontja a vidéken élők életfeltételeit, az elmaradott térségek gazdaságfejlesztési esélyeit. Most ugyanilyen vasútromboló intézkedést hoztak – tette hozzá.
„Látható, hogy 2010 előtt és után sincs felelős közlekedéspolitika, ez a kormány sem tett a gyakorlatban semmit a vasúti mellékvonalak fejlesztéséért. 2010 után számos mellékvonalon újra indították a közlekedést, most hármat e vonalak közül ismét bezárnak” – jelentette ki. Azt mondta, a kormány a Budapest-Belgrád vasúti beruházásra csaknem ezer milliárd forintot költött, illetve költ el, ebből a pénzből óriási vasúti fejlesztéseket lehetett volna megvalósítani.
Az ellenzéki politikus felszólította Lázár Jánost, hogy vonja vissza a döntést, Hoppál Pétert, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét pedig arra, hogy „álljon a választói mellé”, és követelje a döntés visszavonását.
indexkép: mavcsoport.hu
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |