2024. október 10., Gedeon

Mindenki ügye

#vasúti közlekedés #lázár jános #vitézy dávid

Összeomlott a MÁV, eltűnt Lázár János, de amikor előkerült, abban sem volt köszönet

Csarnó Ákos 2024.08.27. 14:37

Szerinte nem voltak komoly esetek és a vasutasok mindent megoldottak

 

Ismét működik a Keleti Pályaudvar – közölte Lázár János közlekedési miniszter a Facebook-oldalán miután napokig nem szólalt meg a hétvégi események után-

Tájékoztatása szerint a keleti országrész irányába valamint Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a közlekedés.

 

A MÁV tényleg összeomlott a hétvégén aminek a csúcsa (mélysége) a vasárnap este kisiklott IC a Keletiben.

 

Kiderült, hogy egy eltört váltó okozott balesetet. A forgalom itt kedd délelőtt állt helyre. A miniszter köszönetet mondott azoknak, akik „feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán”, valamint az utasoknak is a türelemért. Felrótta, hogy néhányan a pánikkeltést és uszítást választották, ami nem segített semmin, sőt, csak ártott.

 

Vitézy Dávid a volt közlekedési államtitkár, Lázárt okolta a baleset miatt. Szerinte a miniszter állította le a Keleti pályaudvarról kifutó vasútvonalak fejlesztését, miközben tudta, hogy ez magas érdeksérelemmel jár.

 

Lázár azt válaszolta Vitézynek, hogy „Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tarják az országot.”

 

Lázár azt írta, a Vitézy által hivatkozott fejlesztéseket a „szankciós infláció” miatt kellett átütemezni, és azok amúgy sem valósultak volna meg eddig a hétvégéig. Még akkor sem, ha Vitézy lett volna a közlekedési miniszter.

 

 

 

Vitézy nem hagyta annyiban, és több pontban világított rá Lázár hibás okfejtésére:

 

 

 

indexkép: MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló