Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Fekete védőfóliák mögé rejtőzött Debrecenben, a Kölcsey Központban a Fidesz parlamenti frakciója kihelyezett tanácskozásán, melynek első estéjén Orbán Viktor kihirdette, mitől is kell rettegni: a népvándorlástól, a járványoktól, és Gyurcsánytól.
fotó: Budai Péter/debreciner.hu
A Magyar Nemzet információi szerint a képviselők minden eddiginél jobban várták a miniszterelnök beszédét, aki az egyik legszenvedélyesebb előadását tartotta.
A 444 azt írja, hogy a járvány tekintetében Orbán kihirdette a győzelmet az "oltási versenyben", és úgy általában is sikeresnek nevezte azt a védekezést, mely során népességarányosan Magyarországon vesztették legtöbben az életüket.
Orbán migrációval kapcsolatos nézeteiről az eseményről tudósító Magyar Nemzet sajnos nem számolt be részletesen, de Gyurcsány nevét sokszor emlegetik:
Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!
- mondta úgy, mintha komolyan azon aggódna. hogy létezhet Magyarországon bárki, akihez a tévék nagy részét, a rádiók és a nyomtatott sajtó szinte teljes egészét magában foglaló kormányközeli sajtóportfolióból ne jutna el az üzenet.
Orbán Viktor szerint folyamatosan ekézni kell Gyurcsányt, mert hát ha nem a Fidesz nyer, akkor minden bizonnyal ő fog, és akkor megemelik az adókat és a rezsit, meg beengedik a migránsokat.