A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn egyeztetni fog a MÁV és a Volánbusz vezetőivel, valamint a legnagyobb szakszervezetekkel – tájékoztatott az ATV.
Az egyeztetés azután kezdődött, hogy a magyar vasúti közlekedés az utóbbi időszak legkaotikusabb napjain van túl: a Keleti pályaudvaron kisiklott egy szerelvény, a balatoni vonalon sorozatosak voltak az üzemzavarok, problémák akadtak a Déli és a Nyugati pályaudvaron is.
Időközben Magyar Péter szombaton 16 pontban foglalta össze a vasút válságtüneteit
1. Körülbelül hárommillió percet, vagyis öt év nyolc hónapot késtek a MÁV vonatai 2023-ban, ami a számítási módszertan szerinti 2017-es bevezetése óta a legrosszabb eredmény, úgy, hogy a hat perc alatti késések nem is számítanak bele a statisztikába.
2. A héten volt olyan nap, amikor a főváros mindhárom fejpályaudvara képtelen volt utasokat fogadni.
3. Rengeteg honfitársunknak okoz kellemetlenséget és munkaügyi problémákat a vasút működésének kiszámíthatatlansága. A késések miatt egyre többen veszítik el a munkájukat.
4. A vasúti dolgozók jelentős része vállalhatatlan körülmények között kénytelen dolgozni (néha 50 fok feletti hőmérséklet van a mozdonyokon, vasúti kocsikban és a személyzeti helyiségekben, az alapvető higéniai körülmények hiányában, ágyipoloskás rozoga kanapékon, illemhely nélküli helyiségekben kénytelenek „pihenni” a vasutasok).
5. 2024-ben a nagy múltú Magyar Államvasutak állomás- és kiszolgáló épületeinek jelentős része romos, életveszélyes állapotban van, húsz évvel az uniós csatlakozásunk után.
6. A kormány óriási összegeket szór el vasúti presztízs beruházásokra, miközben az ország jelentős részén 50-60 éves mozdonyok és vasúti kocsik várják az utasokat. A HÉV szerelvényekről nem is beszélve.
7. A MÁV illemhelyeinek jelentős része a legalapvetőbb higéniai követelményeknek sem felel meg, miközben önök sok tízmilliárd forintot szórnak ki azok „takarítására” és őrzésre a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének oligarcháknak erre.
8. A MÁV vonalain szerte az országban szeméthalom és méteres parlagfű mezők/erdők láthatók, megszegve több vonatkozó jogszabályt, veszélyeztetve több millió honfitársunk egészségét.
9. Önök vidékbarátnak hazudják magukat és sorra zárják be a vasúti szárnyvonalakat.
10. Önök az egészségügyi kormányzáshoz hasonlóan inkább arra fordítanak energiát, hogy tiltsák a MÁV területén a fotózást és a videózást, valamint, hogy mindenhol elérhető legyenek a NER propagandakiadványai, mintsem arra, hogy a vasút alkalmas legyen az alapvető közfeladatai ellátására.
11. 2024-ben a MÁV vonalainak, szerelvényeinek, alul- és felüljáróinak, épületeinek döntő többsége nem akadálymentesített, így milliónyi kerekesszékes, idős, vagy babakocsit toló honfitársunk eleve elesik a vasúti közlekedés használatának lehetőségétől.
12. Miközben szerte Európában épülnek a gyorsvasutak, nálunk tavaly a legfontosabb vasútvonalon is 30 km/óra volt a sebességkorlátozás. Van olyan vonal, ahol az átlagsebességgel alacsonyabb a 170 évvel ezelőttihez képest. Van, ahol egy sportos honfitársunk 20 kilométeren lefutotta a vasutat.
13. A szükséges karbantartás hiánya miatt egyre növekszik a balesetveszély a MÁV vonalain.
14. A vasúti infrastruktúra fejlesztése és karbantartása sokszor a piaci ár és a szomszédos országok árszínvonalának többszöröséért történt. A százmilliárdos különbözet a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének oligarcháihoz került, ezen források hiánya pedig ellehetetleníti a vasút legszükségesebb fejlesztéseit is.
15. Az Európai Unió óriási forrásokat bocsát a tagállamok rendelkezésére a vasúti fejlesztésekre. Önök ahelyett, hogy már két éve megkezdték volna a létfontosságú fejlesztéseket az uniós forrásokból, inkább százmilliárd forint közpénzt égettek el az unió elleni propaganda oltárán és nem vállalják a szükséges korrupció ellenes intézkedéseket és ezért hazánk elesik a fejlesztési forrásoktól.
16. Önök szinte minden, korábban tervezett, megígért, létfontosságú fejlesztést leállítottak, miközben számolatlanul szórják a haveroknak a százmilliárdokat.
Lázár személyes találkozóra hívta a politikust, aki el is fogadta azt, azzal a kitétellel, hogy nem egy irodában szeretne találkozni vele, hanem közösen megnézni a valóságot.
indexkép: Getty Images