2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#omega #kóbor jános

Fekete pillangó, Léna, Gyöngyhajú lány – Kedvenc Omega-dalainkkal emlékezünk Kóbor Jánosra

Egri Ügyek 2021.12.06. 19:29

Ahogy arról napközben beszámoltunk: 78 éves korában meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A hírt a zenekar Facebook-oldalán tették közzé. A szomorú apropóból összegyűjtöttük, melyek szerkesztőségünk kedvenc vagy leginkább hallgatott Omega-dalai.

 

1969-ben jelent meg a 10000 lépés, az Omega második magyar nagylemeze. Az albumot az együttes beat-korszakának csúcsának tartják, olyan slágerekkel, mint a Gyöngyhajú lány és a Petróleumlámpa. A dalokból 1970-ben TV-műsor is készült Tízezer lépés – Omega Show címmel. A mikrobarázdás hanglemezen megjelent első kiadás kinyitható borítóban került az üzletekbe; eredetileg tartozik hozzá egy összehajtható leporelló, ami a hat zenész fekete-fehér fényképeit tartalmazza.

 

Az album először 1992-ben jelent meg CD-n, majd 2003-ban az Antológia-sorozatban jelent meg a bővített kiadás, melyen a nagylemez 10 felvétele mellett 5 kislemezdal is helyet kapott 1968–1969-ből. Erről ezek a dalok a kedvenceink:

 

Tízezer lépés

 

 

Gyöngyhajú lány

 

 

1975-ből ajánljuk a Nem tudom a neved című dalt.

 

 

Az 1977-es Csillagok útján albumról mindenképp érdemes meghallgatni a Lénát.

 

 

A Föld árnyékos oldalán albumról viszont a Fekete pillangót ajánljuk 1986-ból.

 

 

Indexkép forrása: MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló