Megérkezett az idei első hó
2019-ben a svéd Greta Thunberg nyomán vonultak világszerte – sokszor még a választói korhatárt sem elérő – fiatalok az utcára egy radikálisabb klímapolitika mellett. A mögöttes narratíva nagyon sokszor az volt, hogy olyan kérdésekről van szó, amelyekről
ugyan az idősebb generációk dönthetnek még, de valójában a fiatalokat érintik.
A generációs konfliktusnak – ugyan nem elsősorban a klímapolitikával összefüggésben – az „ok, boomer” hozzállás adott még nagyobb nyilvánosságot. Ebben arról lenne szó, hogy a második viagháború utáni „baby boomer” generációnak – amely nagyrészt már nyugdíjban van, vagy hamarosan lesz – az érdekei ellentétbe kerülhetnek a fiatalokéval, akik egyrészről már nem egy olyan széles jóléti államban nőnek fel Nyugat-Európában sem, mint a szüleik generációja – éppen ezért élvezhetik a nyugdíjas éveiket –, és akiknek a jövőjét – akár a nyugdíj-, akár a klímapolitika tekintetében – éppen sokszor ezen boomergeneráció blokkolja.
Öregek vs. fiatalok?
Leegyszerűsítve a konfliktust: a szülők generációja a jövő generációinak anyagi és környezeti terhére élne ma jól, de ennek következményeit – az emberi élet végessége miatt – úgysem ők fogják már elszenvedni.
2019-ben a New York Times egyik vezércikke eleve már arról írt, hogy az új konfliktus nem annyira osztályalapú, mint esetleg korábban, hanem generációs. A lap szerint vége a generációk közötti békének, amely a második világháború utáni nyugati jóléti korszakot éppen azért jellemezhette, mert akkor még lehetségesnek tűnt: a generációk nem egymás ellenében élnek, az idősebbek éppen a fiatalok továbbjutását, előbbrejutását alapoznák meg. Ezzel szemben a jóléti állam végével kiderülhetett: az ígéret, hogy a gyerekek majd jobban élnek szüleiknél, nem biztos, hogy tartható.
A mai „baby boomer” generáció életmódját és anyagi színvonalát nem biztos, hogy folytatni tudják a fiatalok.
Eközben pedig éppen a klímaválság miatt jelent meg egy olyan ügy, amelyben a generációk érdekei – élni a mának vagy a jövőnek – sokkal élesebben kerültek volna egymással szembe. A boomerezés aztán igazi mémmé egy új-zélandi zöld parlamenti képviselő ilyen tartalmú 2019-es beszólása után vált. Az egész ellentétben – ez persze nem újdonság, minden történelmi korszakban így volt – az idősek és fiatalok közötti kulturális, ízlésbeli ellentétek is megjelentek.
A Fridays for Future-mozgalomnak sikerült is erre a narratívára felülni, Greta Thunberg „hogy meritek?” beszólása igazából nemcsak a szintén idősebb politikusokból álló politikai elitnek, de az összes idősebb embernek is szólt. A mozgalom tüntetésein többször megjelent az a biopolitikai (és sokban nagyon is szociáldarwinista) érv:
miért azok döntenek a jövőről, akik nemsokára úgyis meghalnak?
A klímafélelem nem a fiatalok ügye?
Elképzelhető persze, hogy a Fridays for Future egyáltalán – hogy illő hasonlatnál maradjunk – nem a fiatalok elégedetlenségének jéghegycsúcsa, hanem csak egy magányosan úszó jégtömb. Az persze látható, hogy a különböző ökopártokra inkább a fiatalok szavaznak – de ez sem általánosítható, mert a fiatalok között nemcsak a zöldpártok, de a szélsőjobboldaliak is népszerűek, ráadásul (amint éppen a nemrégi francia helyhatósági választások mutatták) többségük eleve nem is érdeklődik a politika iránt.
Az, hogy a klímaügy nem feltétlenül a fiatalok harca az idősek ellen, egyes felmérésekből már kiderült. A német gazdasági Wuppertal Institut felméréséből az derült ki:
noha a fiatalok elkötelezettek a zöld fordulat mellett – anyagi lemondásokra és életmódváltozásra inkább az idősebbek lennének hajlandóak.
Miközben a 60 és 65 év közötti németek kétharmada hajlandó lemondásokra a klímacélokért, a 19 és 29 éves közötti generációban már csak 43 százalék ez a hajlandóság.
Svájcban kiderült: ha a klímavédelem az egyéni fogyasztási szokások változását jelenti, akkor a fiatalok nem kérnek belőle
Ez a tendencia megmutatkozott a június 13-i svájci népszavazáson is, ahol többek között azon klímatörvényről is szavaztak a polgárok, amely főleg a belső széndioxid-kibocsátást csökkentette volna radikálisan – nem utolsósorban azzal, hogy például drágult volna valamivel a benzin ára.
Főleg ez utóbbi miatt az egész ügy sok tekintetben
az autókról való népszavazássá változott
– különösen az ellentábor (ahova csak a szélsőjobboldali Svájci Néppárt/Demokratikus Centrumunió, a konzervatív Föderális-Demokrata Unió és a ticinói populista Lega tartozott) hangsúlyozta a benzinárnövekedést. Mindazonáltal baloldali szempontból se volt problémátlan a javaslat – amit a jobbközép és liberális pártok is támogattak –, mert alapvetően az egyéni fogyasztási szokásokra – és nem például a nagy cégekére – akart hatni. Ettől még a baloldali pártok kiálltak az igen mellett.
A svájciak azonban másképp döntöttek. Kis különbséggel, de végül 51 százalékkal a nemek győztek. Főleg a vidékiesebb kantonokban húzott el a nemek aránya. Igazán nagy (60 százalék feletti) támogtást a javaslat csak a hagyományosan baloldali Baselben kapott. Ami azonban a szoros eredménynél érdekesebb, hogy a legnagyobb az elutasítás a fiatalok között volt: ott 58 százalék mondott nemet a klímatörvényre, miközben
az egyetlen korcsoport, ahol a klímatörvényt támogatták – mégpedig 54 százalékkal –, az éppen a baby boomernek nevezett 65 év felettiek voltak.
Miért nem akarnak szigorúbb klímapolitikát a fiatalok?
A zürichi balliberális Tages-Anzeiger napilap hétvégi számában éppen annak akart ezért utánamenni, hogy miért alakult ki az a helyzet, hogy
noha a fiatalok inkább balra és a zöldekre szavaznak – de egy klímatörvényt már nem támogatnak.
A lapnak több olyan fiatal is beszélt, aki baloldali, esetleg eleve tagja is a svájci Szocialista Pártnak (SP/PS), de nemmel szavazott. Ezt azzal indokolták többek között, hogy
+ az autó számukra fontos munka- vagy szórakozási eszköz, azaz nem akarnak éppen akkor lemondani róla, amikor esetleg még csak most vehették meg az első kocsijukat;
+ eleve nem tetszett nekik, hogy a korlátozások az egyéni fogyasztási szokásokat érintették;
+ ráadásul ezek terén a baby boomer generáció vagy megengedheti magának az árnövekedést (mert például ezen generáció nem fapados járatokkal szokott repülni, hanem nagyobb kényelmet választ már most is), vagy pedig már kiöregedett számos olyan fogyasztási szokásból (például bulizás kedvéért hétvégén elrepülni egy másik városba), ami a fiatalok között jobban jelen van még.
A Tages-Anzeiger is ezért megállapítja: generaciós konfliktus éppen úgy alakulhat ki a klímapolitikában, hogy
a legtöbb korlátozás, amit a Zöldek akarnak, a fiatalok jelenét és pénztárcáját érinti.
Azaz megfordul a vélt narratíva: a fiatalok akarnak inkább a jelenben élni, az idősebbek hajlandóak – és persze jó anyagi körülményeik miatt: tudnak – lemondani bizonyos fogyasztási szokásokról. Erre jó példa a fapados járatok esete, amit több fiatal is említett. Az idősek már nem akarnak akár csak egy koncert vagy buli kedvéért mondjuk Barcelonába elrepülni – ha meg megteszik, készek magasabb árat is fizetni –, a szegényebb fiatalok számára viszont éppen a fapados járatok elterjedése – amely szálka a Zöldek szemében – jelenti a szabadságukat.
Emellett persze van egy másik szempont is, ami a jövő kapcsán fel szokott merülni – főleg a német és svájci liberálisok (azaz Szabad Demokraták, ill. Szabadelvű Demokraták/Radikális Liberálisok) oldaláról: eszerint
a jövő felélése nem a környezetszennyezés, hanem a magas államadósság és költségvetési hiány.
A fiatalok itt pedig a nyugdíjakra hivatkozhatnak az idősekkel szemben. Ha a jelenlegi nyugdíjszínvonal és nyugdíjkorhatár marad, akkor már a 2040-es években például a német államháztartás kiadásainak majdnem fele csak a nyugdíjak folyósítására menne el. Már jelenleg évi több, mint 100 milliárd eurós hiány lenne várható a német államháztartásban, ha a nyugdíj- és egyéb szociális kiadásokat nem külön könyvelnék.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
Címlapfotó: Axios
