Megérkezett az idei első hó
Javaslom, vágjunk is mindjárt a kellős közepébe: kezdjük azon betegségek számbavételével, amiket a hazánkban honos kullancsfajok okozhatnak…
Ha az előfordulás gyakoriságát nézzük – mondja dr. Maszárovics Zoltán –,
elsőként mindenképpen a Lyme-kórt kell megemlíteni, amelyből évente több ezer eset fordul elő Magyarországon. Ezt követi a kullancs encephalitis, vagyis a kullancsok terjesztette vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, amelyből nagyságrendekkel kevesebbet, mintegy tizenöt-húszat kell gyógyítani itthon. Minden bizonnyal ennél némileg többen betegszenek meg, ám sokaknál az egész kór lezajlik egy egyszerű lázzal.
Még ennél is ritkább a tularémia, más néven a nyúlpestis, amely szintúgy e parányi vérszívók számlájára írható. És ott van végül a mostanában oly sokat emlegetett krími-kongói vérzéses láz… Ennek kapcsán érdemes elmondani, hogy hazánkban már az 1960-as, ’70-es években észleltek ilyen lázakat, noha azokat még nem ezek az új, különleges kullancsok terjesztették. Megjegyzem, a vérzéses lázaknak számos fajtája ismeretes a nagyvilágban, noha a klinikai kép többnyire ugyanolyan: izomfájdalom, láz, bevérzések. A trópusokon különösen gyakori, olykor országonként eltérő típusokkal. Mindenesetre nekünk idehaza elsősorban a Lyme-kórt és a kullancs encephalitist kell számításba vennünk.
Akkor összpontosítsunk is e két betegségre. Egy hétköznapi ember milyen tünetekből veheti észre, hogy megfertőződött?
A Lyme-kórnál meglehetősen egyértelműek a jelek, nevezetesen a vörös, gyűrű alakú foltok, amiket – rendkívül találó módon – kokárdaszerű elváltozásokként szoktak leírni. A legfőbb jellegzetességük, hogy zömmel a csípés helyén – ritkábban másutt – alakulnak ki, majd rendkívül gyorsan növekednek. Összefoglalva: vörös, nagyméretű, gyorsan növekvő, kokárdaszerűen elhelyezkedő foltokról van szó. És hadd említsek még egy fontos dolgot, amelyet a betegeknek is mindig elmondok:
ha az érintettek betegségét még ebben a vörös foltos stádiumban felismerik, majd kezelik antibiotikummal – ugyanis ez szükséges –, akkor ez egy banális betegség lesz, amelynek a vége tökéletes gyógyulás. Kezeletlenül viszont súlyos kórképekhez vezethet.
Ezért a Lyme-kórt egyszerre minősíthetjük banális, ugyanakkor súlyos betegségnek is. Ami a kullancs encephalitist illeti, az eredendően egy igen komoly dolog, lévén minden, a központi idegrendszert érintő fertőző betegség súlyosnak tekintendő, de a kórházi kezelés után többnyire ebből is tökéletesen felépülnek az érintettek. Azért fogalmaztam úgy, hogy többnyire, mert – noha ritkán – előfordulnak visszamaradó szövődmények, például bénulások. Egy-egy esetben a fertőzés akár halálos is lehet, ám az ilyen végkimenetelek száma elenyésző. Amúgy itt egy kétfázisú betegségről van szó: a kullancscsípés után durván egy héttel némi hőemelkedést, esetleg enyhe lázat lehet tapasztalni, aztán rá még egy héttel lényegesen durvábbá válik a történet, ugyanis megindul az agyvelő- és agyhártyagyulladás folyamata. A tünetek között főként a lázat, a tarkómerevséget, netán a zavart állapotot kell felsorolni.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy minden apró csípéssel – még ha kullancs okozta is – nem kell orvoshoz rohanni. De mik azok a jelek-tünetek, amikor viszont már nem halogatható szakember felkeresése?
A Lyme-kórnál, amiként arra az előbb már utaltam,
a vörös, kokárdaszerű foltok megjelenése után mindenképpen menni kell, magyarul ezeket semmi esetre sem szabad félvállról venni. Amikor pedig a kullancs encephalitis beindul, ugyanez a helyzet. Annak, aki a kullancscsípést követően egy-két héttel lázas lesz, mindenképp ajánlatos megnézetnie magát egy orvossal, aki képes megállapítani, vannak-e idegrendszeri tünetei.
Az idők folyamán ezer és egy – olykor egymásnak szögesen ellentmondó – javaslat-tanács született arra nézvést, mit tegyünk, amennyiben egy-egy erdei túra, mezei séta után kullancsot veszünk észre magunkon. Ön milyen eljárást tart helyesnek?
Magam a régóta ismert hármas szabályt tartom szem előtt.
Elsőként a megfelelő ruházat viselését, ami azt jelenti, hogy olyan zárt öltözék, amely a legkisebb esélyt adja a kullancsnak arra, hogy belénk kapaszkodhasson. Másodszor a kirándulás, a kullancsok által lakott helyek felkeresését követően nem szabad elhanyagolni a testünk tüzetes, centiről centire való átvizsgálását. Végezetül pedig ott vannak a különböző kullancsriasztó krémek, spray-k, amelyek tényleg hatásosak,
ugyanis használatuk esetén a vérszívók jó részben elkerülnek bennünket. Persze, még a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is előfordulhat, hogy valaki kullancsot fedez fel a bőrében. Hogy ilyenkor mit kell tenni? Nos, szerintem ilyenkor nem érdemes tétovázni, minél gyorsabban ki kell szedni, el kell távolítani. Amennyiben egy nagyobbacska példányról van szó, amely még nem fúródott mélyebben a bőrünkbe, akár körömmel is megoldható a művelet. Magam ezt úgy szoktam csinálni, pláne, ha olyan helyen van, ahol lazább a bőr, hogy megfogom az állatot, majd némileg megemelem, aztán folyamatos húzással kiveszem. Azaz nem kitépem. Ha viszont mélyebbre „ásta be” magát, szükségünk lesz azokra az ügyes kis eszközökre, csipeszekre, amelyeket minden gyógyszertárban árusítanak, és amelyek nagyszerűen használhatók.
Igen gyakran hallani a védőoltásokról, amelyek bizonyos szakmákban – például az erdőgazdaságok dolgozóinál – kötelezők. De mi a helyzet azokkal, akik csupán hébe-hóba mennek olyan területekre, ahol kullancsokkal találkozhatnak. Nekik is ajánlható az oltássorozat felvétele?
Bevallom őszintén, ez egy elég bonyolult kérdés, már amennyiben nem lehet egy általános receptet adni. Meggyőződésem szerint ugyanis itt valóban az egyéni mérlegelésen múlik a dolog, vagyis kinek-kinek magának kell eldöntenie, szükség van-e arra a biztonságra, amit az oltás nyújt, avagy sem. Ha úgy érzi, azzal az évi néhány kirándulással akkor sem vállal nagy kockázatot, ha nincs beoltva, nyilván nem megy a vakcináért, és úgy gondolom, ez rendben is van. Természetesen nem ugyanez a helyzet, ha valaki rendszeresen túrázik, s például többször talált már magán kullancsot. Náluk az oltás teljesen indokolt lehet. Nekik egyébiránt azt javaslom, hogy amennyiben az oltás felvétele mellett döntenek, azt jó időben kell elkezdeni. A tapasztalatok szerint ugyanis a kullancs encephalitis csúcsa általában a május és augusztus közötti időszakra esik, míg a Lyme-kór lényegében mindenkor előfordulhat, noha a legtöbb esettel úgyszintén májustól augusztusig találkozunk.
Köztudomású, hogy kullancsok szempontjából Heves megye – Nógrád, Zala, Vas és Somogy mellett – Magyarország legveszélyeztetettebb térségei közé tartozik. Ezt a megállapítást visszaigazolják azok az adatok is, amelyeket a háziorvosi vagy éppen a szakrendelésekhez kapcsolódnak?
Igen, mert például a Lyme-kórral meglehetősen gyakran találkozunk, tehát jóval nagyobb arányban, mint az e paraziták által kevésbé kedvelt területeken. Hasonló a kép a kullancs encephalitisnél is: ha azt mondom, az országban évente durván tizenöt-húsz ilyen megbetegedés fordul elő, akkor ezekből négy-öt szűkebb hazánkhoz köthető.
A hazai médiumok szinte mindegyike felkapta azokat a mondatokat, amiket a közelmúltban az egyik legismertebb magyar virológus professzor mondott, és amelyek arról szólnak, hogy immáron itthon is találtak olyan kullancsokat, amelyek az akár harminc százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses lázat terjesztik. Ez ügyben mit tudunk?
Az nyilvánvaló, hogy a klímaváltozás hatására – tehát például a felmelegedés nyomán – idehaza is megjelennek olyan élőlények, illetve az általuk terjesztett betegségek, amelyek korábban nem voltak jellemzők. Vagyis bizonyos rovarok az addig megszokott élőhelyüknél északabbra kerülnek – többek között a szóban forgó különleges kullancsok, amelyek korántsem most bukkantak fel nálunk, hanem már jó pár esztendővel ezelőtt. Az egy pillanatig sem vitás, hogy ezek nagyobb eséllyel hordozhatják a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ám arról sem kellene megfeledkezni, hogy tőlünk délebbre, vagyis a mediterrán térségben, ahol ez a kullancs gyakori, nincs szó arról, hogy a krími-kongói vérzéses lázban szenvedők elárasztják a kórházakat. Szóval
ezt az egészet ne úgy képzeljük el, mint például a covidot, hogy mivel megjelent a krími-kongói vérzéses láz vírusát terjesztő kullancs, innentől kezdve számolni sem tudjuk majd az e betegségben szenvedőket.
Vagyis pánikra semmi ok…
Az égvilágon semmi.
További érdekes cikkek az Egri Magazin májusi számából ITT olvashatók.
(Fotók: Vozáry Róbert)
