Elindult a nyomozás a Lenkey-ügyben az adatok visszatartása miatt
Négy nappal a Barbarossa-hadművelet megindulása után, 1941. június 26-án a következő hírt bocsátotta ki a Magyar Távirati Iroda:
Csütörtök déli 12 órakor a Kőrösmezőről Budapest felé haladó gyorsvonatot Tiszaborkút és Rahó között nyilt pályán szovjet repülőgépek géppuskatűz alá vették, a támadásnak egy halottja és 3 sebesült áldozata van. 13 órakor Kassa ellen intézett a szovjet légierő támadást. Néhány épületet találat ért, amelynek 5 halálos és több sebesült áldozata van. A szovjet repülők 17 óra 30 perckor megismételték a támadást Kassa ellen, de a légvédelem elűzte őket, még mielőtt bombáikat ledobhatták volna.
Az eset és annak képei hamar bejárták az országos sajtót, Horthy Miklós kormányzó pedig utasította a Magyar Királyi Honvédség vezérkari főnökét, Werth Henriket, hogy haladéktalanul indítson megtorló akciót a (vélt) támadók ellen.
Mivel az első jelentések sárgára festett szovjet gépekről szóltak, a magyar légierő hadüzenet nélkül támadást intézett a galíciai Stanisławów ellen.
Június 27-én Bárdossy László kormányfő a következőket mondta a képviselőházban:
Tisztelt Ház! Egészen rövid bejelentést szeretnék tenni. A Ház elnöke méltó szavakkal bélyegezte meg a Szovjet nép jogellenes és minősíthetetlen támadását. A magyar királyi kormány megállapítja, hogy a támadások következtében Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott. Még csak egy mondatot. A magyar haderő a megfelelő megtorló intézkedéseket meg fogja tenni.
A szovjetek nem akarták megtámadni Magyarországot
Hitler a Szovjetunió elleni hadjárat kezdetén nem számolt magyar részvétellel. Ez magyarázza azt, hogy a német támadás megindulását követően a vele szövetséges Magyarország még nem hirdette ki a hadiállapotot a keleti óriással, csupán a diplomáciai kapcsolatokat szüntette meg. A moszkvai magyar nagykövet, Kristóffy József ekkor még egy utolsó hosszabb tárgyalást is folytatott a szovjet külügyi népbiztossal, Vjacseszlav Molotovval. Erről a megbeszélésről táviratban is tájékoztatta a magyar miniszterelnököt. Többek között az alábbiakat írta:
Molotov ma délután kéretett [...] Közölte velem, hogy a szovjet kormánynak, mint azt már több ízben kijelentette, nincs követelése vagy támadó szándéka Magyarországgal szemben, nem volt észrevétele, hogy magyar követelések Románia kárára megvalósuljanak; e tekintetben jövőben sem lesz észrevétele.
Ezek után Molotov még afelől érdeklődött Kristóffytól, hogy Magyarország részt vesz-e a háborúban, vagy semleges magatartást tanúsít, amire a nagykövet kitérő választ adott. Ez a távirat azért fontos dokumentum, mert a szovjet vezetés két nappal a rahói és a kassai incidens előtt jelezte, hogy nem tekinti ellenségének Magyarországot. Bárdossy ezt a levelet sem Horthynak, sem kormánya tagjainak nem mutatta meg, ami meggyorsította a hadba lépés körüli vitákat. (Természetesen Molotov ígéreteit sem kellett készpénznek venni, hiszen a szovjetek is lerohanták azt a Lengyelországot, amellyel 1932-ben megnemtámadási szerződést kötöttek.)
A támadást a magyar katonai vezetés már régóta szorgalmazta, melynek nagy része szeretett volna a német diadalmenetben részt venni.
Ezt az álláspontot jól tükrözik Werth Henrik június 14-i szavai, melyeket Bárdossyhoz intézett:
A háború kérdése igen rövid idő alatt biztosan el fog dőlni. Ha pedig Németország a háborúra határozza el magát, egyfelől a német haderő eddigi átütő sikerei alapján, másfelől orosz haderő értékének és ellenálló erejének ismeretében biztosan számíthatunk avval, hogy a német haderő rövid idő alatt ki fogja vívni a győzelmet éppúgy, mint eddig is tette. A gyors döntés már eddig is mindent megtett, és meg is fog tenni. Oroszországgal szemben éppoly gyors sikerekre számíthatunk, mint eddig. Ekkor pedig Magyarország részvétele is igen rövid ideig fog tartani, olyannyira, hogy néhány hét múlva a mozgósított magyar haderő fokozatos leszerelésére számíthatunk úgy, hogy a bevonultatott tartalékosok a leszerelés után még az aratásra is hazatérhetnek.
A rahói és a kassai incidens
Amit biztosan tudunk az az, hogy 1941. június 26-án, délután negyed egy magasságában a Rahó és Kőrösmező között közlekedő gyorsvonatot szovjet vadászgépek támadták meg. A géppuskatűzben többen meghaltak, a támadást pedig a szovjet fél is elismerte – ugyanis a térséget német felvonulási területnek tekinthették. Érdekes módon a casus bellit mégsem ez az eset jelentette, hanem az, ami nagyjából háromnegyed órával később történt.
13 óra után ugyanis sárga, felségjelzés nélküli, kétmotoros repülőgépek szórtak huszonkilenc bombát a felvidéki Kassa városára. A támadás harminckét halálos áldozatot szedett, és kb. 280-an sebesültek meg. Több lakóház, a postapalota és a közműhálózat is jelentős károkat szenvedett. A fel nem robbant tölteteken és a repeszdarabokon orosz felirat volt olvasható.
De ki bombázott valójában?
Nyikolaj Saronov budapesti nagykövet cáfolta, hogy a kassai bombázást szovjet gépek hajtották volna végre. Részben emiatt számtalan forgatókönyv született annak kibogozására, hogy kinek állhatott érdekében ezt elkövetni, ezzel pedig Magyarországot a háborúba sodorni.
A teóriák között a következőket találjuk (a teljesség igénye nélkül):
– álcázott német gépek voltak;
– a szomszéd országok valamelyike (jugoszlávok, csehek, szlovákok, románok) hajtották végre bosszúból a bécsi döntésekért;
– egyesek felvetették az önbombázás lehetőségét is, melyet a magyar katonai vezetés tervelt ki.
Napjainkban talán a legelfogadottabb nézet az, hogy valószínűleg eltévedt szovjet gépek bombázhattak. Ezek a háború forgatagában, helyi szinten kaphattak parancsot és a határok tekintetében gyorsan változó térség viszonyaiban nem ismerték ki magukat, emiatt pedig rossz helyen oldották ki a tölteteket.
Az is nagy kérdés, hogy
miért pont ez a nagykövet által el nem ismert esemény, és miért nem a szovjet fél által elismert rahói incidens jelentette a háborús indokot?
A választ többen Werth Henrik tíz évvel ezelőtt előkerült, hadifogságban tett kihallgatási jegyzőkönyvében vélik felfedezni. Ebben a vezérkari főnök kijelentette, hogy "az ürügy kérdése pusztán formalitás", ami alapján akad történész, aki úgy feltételezi: Magyarország mindenképpen belépett volna a háborúba.
Út a következő nemzeti tragédiáig
Az incidens után Bárdossy összehívta a minisztertanácsot, ahol eltitkolva Kristóffy levelét, a miniszterek támogatását kérte a hadüzenet dolgában. Az ülésen egyetlen ellenszavazat született csupán: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszteré. Indoklása szerint még várni kellett volna a hadüzenettel és csak Németország közvetlen kérésére kellett volna belépni a háborúba. Mellette még a magyar politikai élet nagy öregje, Bethlen István is ellene volt egy Szovjetunió elleni hadjáratnak.
Szűk körben felhívta Horthy figyelmét arra, hogy a német győzelem korántsem biztos, a magyar hadsereg felkészületlen és az orosz télhez a fegyverzetük elégtelen. A kassai támadásról pedig azt mondta, hogy
ezt csak a propaganda hitette el a könnyen hívő magyar közönséggel, amelynek érdekében állott, hogy a bolsevizmus mumusának a falra festésével a háborúba beugrasson minket.
A kormányzó – aki emlékirataiban egyébként Bárdossy szemére vetette, hogy eltitkolta előle a moszkvai nagykövet táviratát – a következő szavakkal tudatta Hitlerrel, hogy mennyire örül a közös szovjetellenes akciónak:
Boldognak mondom magam, hogy fegyvereink vállvetve a dicsőséges és győzedelmes német sereggel részt vesznek a kommunista veszélyfészek elpusztítására és kultúránk fenntartására irányuló keresztes hadjáratban.
Július elsején a Kárpát-csoport névre elkeresztelt seregtest mintegy negyvenezer katonája lépte át a határt.
Magyarország ezzel visszafordíthatatlanul részese lett a Szovjetunió elleni offenzívának, ami a később egy újabb nemzeti tragédiával végződött.
Ezt a cikket az Azonnali szállította.
(Az indexképen: 42M Toldi I-es magyar harckocsik 1942-ben. Fotó: Fortepan / Album052)
