2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#felmérés #autóvezetés #sofőrök

A többi sofőr megy mint a meszes, de én persze tudom, hol vannak a határaim

Nagy Donát 2022.02.17. 11:58

Egy friss kutatás megmutatja, hogyan ítélik meg a sofőrök saját magukat.

 

Az eredmények szerint az összes megkérdezettek – beleértve azokat is, akiknek nincs jogosítványa és nem vezetnek – 64 százaléka úgy véli, az autósok nem vezetnek ittasan, 72 százalékuk pedig úgy látja, hogy a sofőrök a közlekedési lámpák jelzéseit figyelembe veszik – derül ki a K&H kutatásából.

 

A gyorshajtás esetében viszont érdekes a helyzet. Miközben az összes válaszadó 72 százaléka szerint az autósok átlépik a sebességhatárokat, a jogosítványosok többsége szerint ez nem így van: ők állítják, hogy betartják azokat. A felmérésből látszik az is, hogy az autósok közel egyhatoda kapott bírságot gyorshajtás miatt az utóbbi három évben.

 

Egy másik kérdés pusztán arról szólt, hogy milyenek a magyar autósok. Az eredmény vegyesnek mondható: az összes megkérdezett szerint – beleértve a jogosítvánnyal nem rendelkezőket is – az autósok leginkább a telefonálásra, a sebességhatárok és előzési szabályok betartására vonatkozó szabályokat szegik meg. Igaz, a korábbi évekhez képest javult a helyzet. A vezetés közbeni telefonhasználatot a megkérdezettek 73 százaléka szerint nem tartják be az autósok, 2020-ban 76 százalékuk, 2019-ben pedig 81 százalékuk vélekedett így. A válaszadók közül 10-ből 4-en (38 százalék) mondták azt, hogy az autósok szabályosan előznek, a korábbi években mért 37 és 31 százalékhoz képest ez jobb eredmény. 

Bár a megkérdezettek szerint az ittas vezetésre és a közlekedési lámpákra szóló előírások számítanak a leginkább betartott szabályoknak, valójában ezen a téren a múlt évhez képest romlott a helyzet.

A kutatás eredményei alapján 36 százalékuk szerint az autósok ittasan vezetnek, míg egy évvel korábban még a válaszadók 28 százaléka mondta ugyanezt. 

Külön "műsor" a gyorshajtás: az összes megkérdezett válaszaiból az látszik, hogy a többség – 72 százalék – szerint az autósok gyakran vagy szinte mindig átlépik a sebességhatárokat. Ez megegyezik a 2020-ban mért aránnyal, de kedvezőbb, mint a 2019-es eredmény, amikor 81 százalékos volt az arányuk.

 

Érdekes eredmények születtek ehhez képest a jogosítvánnyal rendelkezők táborában. 45 százalékuk azt állította, hogy mindig szigorúan betartja a sebességhatárokat.

Tehát az autósok saját bevallásuk szerint sokkal szabálykövetőbbek, mint azt gondolják róluk.

davyd-markovskyi-vbE-_5S7wBw-unsplash
Fotó: unsplash.com

A kutatás szerint háromszor annyi férfi vallotta be, mint nő, hogy a megengedettnél gyorsabban ment. A tipikus sebességlimitek – a városi 50 km/h, az országúti 90 km/h, valamint a sztrádán 130 km/h – tekintetében tavalyhoz képest nem történt érdemi változás. Lakott területen belül és kívül az 50-es és 90-est korlátozást a jogosítvánnyal rendelkezők közel 60 százaléka saját állítása szerint betartja.

Ugyanakkor a felmérés rávilágított arra, hogy a magasabb jövedelmű autósok között több a gyorshajtó, lakott területen belül és kívül kevesebb mint felük hajt a megengedett sebességgel, míg az alacsony és közepes jövedelmi kategóriába sorolt autósoknál jobb az arány.  

Az autópályán az autósok 74 százaléka a megengedettnél lassabban közlekedik, átlagosan 126 km/h-val, 40 százalékuk pedig még ennyivel sem, azaz 120 km/h-nál alacsonyabb tempóval hajt. Ez az óvatosság az alacsonyabb végzettségűekre és az alacsonyabb jövedelműekre jellemzőbb. A sztrádán szintén a magasabb jövedelműek mennek inkább gyorsan: 34 százalékuk lépi túl a 130-as sebességet, miközben az alacsony és közepes jövedelmű autósoknak csak a 21 és 14 százaléka megy gyorsabban a megengedettnél. 

 

A kutatásból látszik az is, hogy az autósok leginkább gyorshajtás miatt kaptak bírságot az utóbbi három évben: 14 százalékuk kapott "csekket" emiatt. A válaszadók 11 százalékát a parkolási szabályok megszegése miatt büntették meg, mindössze 3 százalékuknak kellett telefonálás miatt fizetnie. 

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló