2024. július 24., Kinga Kincső

Mindenki ügye

#baleset #közlekedési baleset #felmérés #kresz

A sofőrök egy része szerint ők kellően ismerik a KRESZ-t ahhoz, hogy szabadon eldönthessék, mikor kell betartaniuk azt

Nagy Donát 2021.12.17. 08:06

De olyan is van, aki minden mindegy alapon vezet.

A felmérésben résztvevők több mint felével (55 százalék) történt már közúti baleset, kezdi elemzését a Mabisz. Ez nem meglepő, hiszen a kérdőívet kitöltők 69 százaléka alkalomszerűen (59 százalék), rendszeresen (5 százalék), vagy élete egy korábbi szakaszában többször (5 százalék) szegte már meg a KRESZ-t. Az Allianz Hungária a magyar autós társadalom közlekedési szokásait vizsgáló novemberi, nem reprezentatív kutatása szerint mindössze a válaszadók 31 százaléka állítja, hogy soha nem sértett közlekedési szabályt.

A válaszadók 50 százaléka pedig az élet más területein is szabadabban kezeli a hivatalos előírásokat.

Az elemzés szerint a megkérdezett autóvezetők

– 64 százaléka azért sérti meg alkalmanként, rendszeresen, illetve sértette meg korábban a közlekedés szabályait, mert ezeket nem mindig érzi egyértelműnek vagy életszerűnek.

– 13 százalékuk véli úgy, hogy bizonyos előírások csak azért vannak, hogy büntetéseket, bírságokat szabhassanak ki azokra hivatkozva, szerintük nincs biztonsághoz kötődő funkciójuk.

– 8 százalékuk érzi úgy, hogy ők annyira odafigyelnek vezetés közben, hogy nem kell betartaniuk bizonyos szabályokat.

– 7 százalékuk szerint kellően ismerik a KRESZ-t ahhoz, hogy szabadon eldönthessék, mikor kell betartaniuk, vagy megszegniük az előírásokat vezetés közben.

– 4 százalékuk lesz, ami lesz alapon gondolkodik.

– 3 százalékuk megfelelően tapasztalt és rutinos sofőrnek tartja magát ahhoz, hogy ne kelljen minden előírást figyelembe vennie.

– 1 százalékuk pedig úgy érzi, hogy autója az átlagosnál biztonságosabb, ezért nem kell betartania a szabályokat.

 

accident-1409005_1280
Illusztrációk, fotók: Pixabay

 

Az Ipsos 11 európai országban végzett, a volán mögött ülő európaiak viselkedéséről és gondolkozásáról szóló reprezentatív kutatása szintén ugyanezt a 3 fő okot – nem egyértelmű vagy életszerű a KRESZ, csak bírságoltatás miatt létezik, nem a biztonságunkat szolgálja – azonosította a közlekedési szabályok megszegésének elsődleges okaként. Tehát, Európa-szerte az autóvezetők hasonló indokok mentén szegik meg a KRESZ-t. 50 százalékuk az élet más területein is eltér a szabályoktól, 47 százalékuk esetileg, 9 százalék pedig alapvetően szívesebben megy a saját feje után.


A válaszadók 59 százaléka karambolozott már önhibáján kívül. 22 százalékuk okozott már balesetet saját bevallása szerint, 7 százalékuk közös hibaként ismerte el az esetet a másik féllel, 12 százalékuk viszont vállalt már baleseti felelősséget úgy, hogy valójában nem érezte, hogy ő lett volna a hibás. Márpedig valóban érdemes mindig alaposan, több perspektívából körüljárni az adott helyzetet, és higgadtan egyezségre jutni a baleseti felelősség kérdésében. Ennek hiányában ugyanis a rendőrség bevonása elengedhetetlenné válik, amelynek következménye minimálisan helyszíni bírság megfizetése, vagy rosszabb esetben szabálysértési eljárás, illetve vezetéstől való eltiltás is lehet. 

A felelősség kérdésének a tisztázásakor tegyük félre a szubjektivitást és vállaljuk a következményeket, ha valóban hibáztunk, így elkerülhetjük a szabálysértési jogkövetkezményeket

– vélekedik dr. Bezzegh Edina az Allianz külső jogi szakértője.

A D.A.S. 24 órán keresztül elérhető baleseti jogsegélyvonala segítséget nyújthat ilyen esetekben a felelősség kérdésének megítélésében, hiszen az érintett sofőrnek lehetősége van egy objektív, a jogszabályi előírásokat, bírósági gyakorlatot ismerő jogásszal átbeszélni a baleset körülményeit

– teszi hozzá a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító szakértője.

 

A felmérésben vizsgált esetek 47 százalékában mindazonáltal a felek semmilyen külső segítséget nem vettek igénybe közlekedési balesetük orvoslása során. 48 százalékban rendőri segítséggel történt a helyzet tisztázása, 3 százalékban mentő, 13 százalékban mindkét segítségnyújtó szervezet beavatkozása szükséges volt. A válaszadók 2 százaléka pedig még egy ismerősét, családtagját is bevonta a folyamatba. A felmérésben résztvevők kevesebb mint 1 százaléka kért mindössze telefonos jogorvoslatot. Ilyen stresszhelyzetben pedig nehéz objektívnek és higgadtnak maradni, még akkor is, ha nem történt személyi sérülés, ezért fontos lehet egy külső, objektív fél bevonása.

 

Az a tapasztalatunk, hogy a hozzánk jogi segítségért forduló telefonálók nem biztos, hogy összeszedetten és elfogulatlanul tudják összefoglalni a történteket. Éppen ezért mi, jogászok szoktuk vezetni a beszélgetést. A lényeges körülmények és a komplett baleseti szituáció feltérképezése érdekében célzott kérdéseket teszünk fel. Minden esetben végigvezetjük az érdeklődőket a bejelentési és kárrendezési folyamaton is

– mondja a jogdoktor.


A közúti balesetet szenvedők 63 százaléka hivatalos úton jelenti az esetet.

Az Allianz kutatása alapján szerencsére egyre ritkábban, az eseteknek mindössze 37 százalékában merül fel, hogy saját zsebből akarunk fizetni a károkért, megúszva ezzel a megnövekedett biztosítási díjat.

Nem tanácsos és kockázatos is kihagyni a biztosítót, még akkor is, ha erre mindkét fél nyitott lenne. Az is megeshet, hogy a helyszínen elfogadott, és előre megbecsült összeg nem fedezi az autó helyreállítási költségeit, így nem térül meg az okozott kár. Összességében nézve, mindig a hivatalos út a legbiztosabb megoldás

– hangsúlyozza dr. Bezzegh Edina az Allianz Hungária Zrt. külső jogi szakértője.

Ha nincs adatlap, és nem tudunk más autóstól kérni, akkor sem kell kétségbe esni, a lényeg, hogy akár egy fehér lapon rögzítsük a történéseket, fotózzuk le az autók sérüléseit, egymás iratait és egy későbbi időpontban rögzítsük mindezt egy baleseti bejelentő formájában

– teszi hozzá a jogász. Az esetek többségében ma már telefonon (38 százalék), vagy online (22 százalék) történik a bejelentés. Egyelőre még elenyésző mennyiségben (3 százalék) használunk erre applikációt.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló