Megérkezett az idei első hó
Jézusom... Nem találok szavakat
– reagált a Facebookon szerveződött japánkeserűfű-csoport bizonyára már sokat látott adminisztrátora, miután megpillantotta az Eger-patak belvárosi szakaszán – a Dobó és Gárdonyi terek, valamint az Eszperantó sétány különböző pontjain – készült fényképeket, amelyeket a közösség fórumán osztottak meg nemrég.
A fotókon megörökített helyszíneket, a városunkat átszelő patak medrét jól ismerjük, minden bizonnyal ezerszer láttuk, a legtöbb egri azonban valószínűleg nem is sejti, hogy hosszú évek óta akár napi rendszerességgel átnéz valamin, ami másokból ilyen dermesztő döbbenetet vált ki.
Ha esetleg még mindig nem sejti, segítek: a csoportban közzétett képek visszatérő eleme egy olyan növény, amelyről nagyon sokan még csak nem is hallottak, pedig már ott van a kertjeinkben, az otthonainkat, az építészeti és a természeti értékeinket is veszélyezteti.
A fotókon is jól látszik, hogy a japánkeserűfű nem csak a patak medrében szaporodott el, a támfal és a szomszédos épületek – például az Offi-ház – repedéseiben is megél. Néhány példány másfél-két méter magasan nő ki a falakból, van, ahol már a lábazatot is szétnyomta. A Kossuth utca hídjánál a növény a patak vizétől egészen a legközelebbi épület faláig elfoglalta magának a rendelkezésre álló területet, de azon túl is jelen van, és máris eltakarja az első világháborúban elesett egriek neveit.
“Elképzelem a karvastagságúra hízó gyökereket, ahogy feszítik szét a köveket, téglákat” – írja az egyik fotójáról a képek feltöltője, de a mondatát inkább be sem fejezi.
De mi ez a japánkeserűfű? És hogy kerül ide?
A japánkeserűfű fajok hazánkban nem őshonos, inváziós fajok, amelyeket a szakirodalom (Mihály Botond és Botta-Dukát Zoltán (szerk.) (2004): Biológiai inváziók Magyarországon. Özönnövények.) “erőteljes, többnyire embernél nagyobb termetű, lágyszárú évelőként” ír le, amely bambuszos, cikkcakkos száráról, valamint jellegzetes, ásó alakú leveléről könnyen megismerhető.
Ahogy a neve is sejteti, eredetileg Kelet-Ázsiában őshonos – elsősroban Japán, Kína, Korea területén –, ma azonban már Európa nagy részén, valamint Észak-Amerikában is elterjedt, de jelen van például a Brit-szigeteken és Új-Zélandon is. A kontinensünkre a 19. század első felében került: egy hollandiai botanikus kertbe hozták be először 1823-ban.
Impozáns külseje miatt eleinte dísznövényként ültették, majd magas fehérjetartalma miatt hamarosan takarmánynövényként is igyekeztek hasznosítani, ám gyakran elvadult, idővel pedig egyre több helyen honosodott meg. Jelenleg a Kárpát-medence valamennyi országában elterjedt. Mivel a nedves közeget kedveli, ezért folyók és patakok közelében burjánzik leginkább – ahogy látjuk, itt, Egerben is.
Schmotzer András, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Élővilágvédelmi Csoportjának kutatási szakreferense szerint az özönnövény hazánkban a két háború között jelenhetett meg, de tömeges inváziójáról feltehetően – először vízfolyások mellett – az 1960-as évektől beszélhetünk. “Egerben is feltehetőleg ekkor már megjelenhetett, de az Eger-patak mentén az utóbbi években tapasztalt inváziója sem új keletű” – mondja.
A belvárosi szakaszon jelentős "berobbanása" a mederbe elhelyezett kerékpárút kialakítását követően vált látványossá. A mederben történt építkezés, anyagmozgatás, bolygatás ideális e faj szempontjából, mert már akár kis szár- vagy gyökérdarabok leszakadásával új megtelepedések alakulhatnak ki. Más inváziós fajhoz hasonlóan "résnövényként" is megél, azaz az ártéri vizes környezeten kívül betonfalakban, repedésekben. Erre is sok példa van, ha végigsétálunk a belvároson
– válaszolja kérdésemre a BNPI-s szakember.
A japánkeserűfű gyökerei akár több méter mélyre is hatolhatnak, miközben vízszintesen is terjeszkednek, ha kell megrepesztik az aszfaltot, a járdát, de akár az útjába kerülő téglafalakat is. Lényegében bárhol felbukkan, és olyan szívós, hogy akár a hajszálrepedésekben is megél.
Ráadásul gyorsan, agresszívan terjed: ha megjelenik egy kertben, idővel az egészet benövi. Később pedig akár az épületeket is megrongálhatja, ami most már a világ számos pontján komoly gondot, jelentős anyagi károkat okoz. A BBC 2011-ben például arról számolt be, hogy egy Hertfordshire-ben élő brit pár házának becsült értéke a hatodára(!) – 305 ezer fontról mindössze 50 ezer fontra – csökkent, miután elhatalmasodott rajta a növény. Az inváziós gyomnövényt 2009 áprilisában fedezték fel új építésű házuk kertjében, nagyjából egy hónappal a beköltözésük után. Néhány hónappal később már az étkezőben is felbukkant.
Schmotzer András szerint egyébként érdemes inkább fajkompexről beszélnünk: az ártéri japánkeserűfű (Fallopia japonica) mellett legalább annyira elterjedt a hibrid japánkeserűfű (Fallopia x bohemica), a szakember úgy véli, az Eger-patak mentén is inkább ez él.
Akkor Eger megint elesett?
A japánkeserűfű hazai elterjedéséről viszonylag pontos adatok találhatók Magyarország edényes növényfajainak online adatbázisában. A lekérdezés eredménye alapján látható, hogy a domb- és hegyvidékeinken, valamint a vízfolyások mentén már országosan közönséges, és feltehetőleg az üresnek jelzett területeken is előfordul, elsősorban urbán környezetben, településeken.
Mint megtudom, a faj (/fajcsoport) Eger környéki elterjedéséről a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság biotikai adatbázisában is találhatók felmérési adatok. Ezek alapján a növény igazoltan ott van például a felnémeti Pásztorvölgyben, a Tárkányi-patak közelében, Felsővárosban és Lajosvárosban, a Hajdúhegy, a Vécseyvölgy és Csákó városrészekben, a Rozália és Hatvani temetőknél vagy épp a Kis-Egednél – de még hosszan lehetne sorolni a pontos lokációkat.
A rendelkezésemre bocsátott térkép alapján nagyon kevés olyan része van a városnak, ahol a növény nem tűnik vagy tűnhet fel a jövőben. “A térképünk sok nem patakmederből származó előfordulást is takar, ahol sok esetben falrepedésben, építési telken, felhagyott portákon, árkokban fordul elő. Az Egertől délre található új ipari park - mivel eleve a patak mentén van - már most igen fertőzött, kíváncsi vagyok mikor fog ez a betelepülő vállalkozásoknak is komoly gondot okozni” – mondja Schmotzer András.
Arra a kérdésre, hogy mekkora, milyen hosszú szakaszon terjedt már el a növény az Eger-patak medrében, a BNPI kutatási szakreferense így válaszol:
Pontos felméréssel még nem rendelkezünk, de ha valaki mondjuk Szarvaskő településtől az Eger-patak mentén végigsétál Nagytályáig, akkor nagyobb eséllyel halad összefüggő japánkeserűfű állomány mellett, mint nem.
És hogy miért olyan nehéz megszabadulni tőle? Schmotzer szerint a tanulmányok kellő súllyal taglalják a faj irtásának problematikáját. “Leginkább a jó szaporodóképességét emelném ki. A vízfolyások melletti állományok esetében a vegyszeres kezelés eleve nem javallott (ami más inváziós növény esetén elfogadható, főleg a száraz termőhelyeken élő fajok esetében). Nem véletlen, hogy a nemzeti park igazgatóságok által összeállított, igen hasznos Rosalia tanulmánykötetben sem találunk jó esettanulmányokat e faj irtásával kapcsolatban” – magyarázza.
Schmotzer András szerint a japánkeserűfű elszaporodását leginkább a daganatos betegségekhez lehet hasonlítani: éppen ezért már igen korán, kis méretben fel kell ismerni, de épületek esetében, urbánus környezetben a vegyszeres kezelés is elfogadható. Fontos azonban tudni, hogy ez sem garantálja a sikert, sokan éveket töltenek a növény elleni harccal, és vannak, akik inkább megpróbálják eladni az ingatlanjukat, gyakran az érdeklődők elől elhallgatva, hogy mi a távozásuk valódi oka.
Nagyjából a korai észlelés lehet csak hatékony, több tíz vagy száz négyzetméteres állomány felszámolására kis esélyt látok. Nagy reményeket fűztek korábban a talajeltávolításhoz, talajcseréhez, de pont az elszállított talajjal szállították el a propágulumokat (ebben az esetben a gyöktörzseket) is, amellyel új állományokat hoztak létre, valamint az eredeti helyen is regenerálódott az állomány. Az első hajtások megjelenése után meg kell próbálni a növényt vegyszerrel kiirtani, de sajnos sok állomány még erre sem reagál.
Azt is megkérdeztem, mit tehet most a város, valamint a többi érintett település, ahol terjedni kezdett a növény. Schmotzer szerint a korai észlelés mellett az épületek védelmére és a lakosok tájékoztatására kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni.
Emellett egy vegyszerhasználati engedéllyel ellátott "rohamcsapatra" is szükség lenne, amely a korai észlelés idejében a szükséges kezeléseket el tudná látni. Amikor már 1-2 kilométeres összefüggő sávok vannak, mint az Eger-patak mellett, ott már nehéz jó tanácsot adni, amire felelős döntést lehet alapozni.
Hozzáteszi: Egerben – a többi közepes méretű, illetve nagyvároshoz hasonlóan – számos további olyan inváziós faj is előfordul, amely már most jelentős károkat okoz. Ilyen például a mirigyes bálványfa, a zöld juhar, az amerikai kőris vagy a lágyszárúak közül a kanadai aranyvessző, a parlagfű és a kínai karmazsinbogyó is.
“A legtöbb inváziós növényt azért hozták be, hogy a hasznukkal a közösség szolgálatára legyenek, de a legtöbb nem vált be, aztán önálló terjedésbe kezdtek. Mivel az őket fogyasztó szervezetek nem "jöttek" velük az új élőhelyükre, így kontroll nélkül tudtak terjedni” – magyarázza Schmotzer András.
Dzsungelt idéző hangulat a Tarna partján
De kanyarodjunk most egy kicsit vissza a japánkeserűfűhöz: a belvárosi patakpartszakaszról készült képeket jegyző Urbánfy Terézia mostanra maga is a növény alapos ismerője lett. Mint megtudom, tavaly nyáron – nagyjából negyven Budapesten töltött év után – vásárolt házat Parádfürdő mellett, amelynek kertjében szintén elszaporodott a növény.
Az Egri Ügyeknek nyilatkozva elmondja: azonnal beleszeretett a ház kertjébe, hogy közel a patakpart és az erdő. “Másrészt anyukámékhoz a kert végéből, az erdőn át öt perc alatt odaérek, ami az úton 20-25 perc lenne. És nem volt sok időnk házat találni, nem is volt nagy választék akkor éppen” – teszi hozzá.
Eredetileg azonban nem azért lett a Facebook-csoport tagja, mert a szabadidejében a növénnyel harcol. Urbánfy Terézia évek óta fotózza a japánkeserűfű különböző példányait, már festésre is használta a növényt. “Növényi festéssel foglalkozom, textiltervező vagyok” – mondja magáról.
Mint megtudom, már az elején tudta, hogy mivel állnak szemben, látszott, hogy a kert vége "elesett", ahogy az is, hogy a házzal szomszédos terület egy áthatolhatatlan dzsungellé változott. A közel ezer négyzetméteres kert alsó, patakparti részén mintegy 4-5 méter széles sávban nő a japánkeserűfű, változó sűrűségben.
A növény viszont középtájon is betámadta a kertet: mivel a szomszédos területet nem gondozták, így ott szabadon burjánzik minden, például a japánkeserűfű is. És hiába van szomszédjuk a túloldalon, az özönnövény ott is megjelent. “Csak tavaly ősszel vettük észre, de nagyon aggaszt, hogy ezen az oldalon is felbukkant a kerítésbe nőve, ami már a mi különálló pinceépületünk fala. Innen a házunk pedig már csak nyolc méter.”
Urbánfy Terézia elmeséli: tavaly ősszel a mellettük lévő területet kipucolták, az elszáradt régi szárakat kivágták, összegyűjtötték, és a legtávolabbi elérhető ponton halmozták fel, ami egyébként is sűrűn tele volt a növénnyel. “A szárak egy részét elhasználtuk gyújtósnak, illetve a kazánban, de ez olyan mennyiség, amit lehetetlen volt feldolgozni” – mondja.
Egyelőre kifárasztásos módszerrel küzdünk, mert nem szeretnék mérgeket – glifozátot – használni. Tudom, ez így sokkal lassabb, akár évtizedekig is tarthat. A cél, hogy ne hagyjuk kinőni, ezért naponta végigmegyek, és kihúzom az új hajtásokat. Elég sok rizómát kiszedtem már, de a gyökérrendszert nem akarom nagyon bolygatni, mert akkor feldarabolódik, és még több lesz belőle. Ahol már nem győzzük, ott egyelőre marad a "bambuszliget", de megpróbáljuk egyre hátrébb szorítani.
Urbánfy Terézia a japánkeserűfű-csoport tagjainak videón mutatta meg, hogyan nézett ki a telekhatár és a mellettük lévő terület tavaly augusztusban, amikor beköltöztek. “A kertből indulok az elején, egy machetével vágott alagúton. (...) Mintha Délkelet-Ázsiában lennénk” – kommentálja a felvételt.
Urbánfy Terézia elmondása szerint a Tarna medre Parádsasvártól kezdve szinte végig "fertőzött", a patak túloldala is sűrű dzsungelt idéz. Mint mondja, az is nagyon érdekes, hogy mely növények tudnak együtt élni vele, melyek azok a fajok, amiket – tapasztalatai szerint – nem nyom el a japánkeserűfű. “Hasonlóan agresszív fajokat látok közte, például süntököt vagy komlót, de a csicsóka is remekül elvan vele. A mezőn, ahol tavaly gyomirtóztak, viszont már semmi más nem nő, csak ő maga. Nem tudom, a gyomirtó mennyire ludas, de ha igen, akkor szerencsésen kipusztított mindent, a japánkeserűfüvet kivéve, ami a dolga lett volna. Ezért sem fogok gyomirtózni. Az meg nem tűnik életszerűnek, hogy a milliónyi növénybe egyenként fecskendővel nyomjuk bele a glifozátot – ez ugyanis az ajánlott és eredményes módszer.”
Nincsenek illúzióim. Tudom, ha kicsit is lazítunk a tempón, bármikor visszajöhet. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen mértékű problémát bármely hatóság kezelni tudna. Annyira bele van nőve az őshonos növényzetbe, a nagy fák gyökerei közé, hogy már csak azokkal együtt lehetne lehetne elpusztítani.
Amikor arról kérdezem, hogy ha visszamehetne az időben, újra ezt az ingatlant választaná-e, Urbánfy Terézia így válaszol: “Nem tudom megmondani, hogy visszacsinálnám-e a házvételt, ha tehetném. De pár év múlva kiderül, melyikünk fárad bele jobban a harcba, a japánkeserűfű vagy én. Majd akkor kérdezze meg újra.”
A cikkünkben szereplő képeket az azokat készítő Urbánfy Terézia engedélyével tettük közzé.
