Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Szerző – ugytudjuk.hu
Egyre nagyobb a tiltakozás a Szabadság-szobor átalakítása körül
Sokaknak nem tetszik a szoborra tervezett új kereszt.
Genetikai betegség miatt teng túl a férfi hormon Hámori Luca következő ellenfelének testében
Ettől persze lehet, hogy nem kellene a nők között versenyeznie az algír Imane Khelif-nek, hivatalos levél készül
Téged is bosszantanak a kis, apró „bogarak”, amik ellepik a lakást, a kertet és még csípnek is?
Egy amerikai poloskafaj terjedt el Magyarországon, és éppen a kánikulában érzi legjobban magát.
Vitézy szerint nem kérdés, hogy Budapesten járatritkítás történt
Nagyon fontos és nagy lakótelepeket kiszolgáló járatokat érint.
Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚOSZ a nyugat.hu-t
A szerkesztőség forrásmegjelölés nélkül másodközölte az Ugytudjuk.hu, STYL-gyárral kapcsolatban megjelent írását.
Hangosak legyünk vagy inkább sokan?
Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja írt a Momentum kordonbontásával kapcsolatban.
Csak a Posta vezérigazgatója és három helyettese összesen közel 20 millió forintot visz haza fizetésként
A többi 27 vezető összesen havi közel 600 millió forintjába kerül a cégnek.
Népszavazást kezdeményez a Kutyapárt, hogy kádári árakon fagyasszák be a rezsiárakat
Két kérdést adtak be a Nemzeti Választási Irodának.
Egy év alatt közel 65 százalékot emelkedett a kenyér ára
Összességében 31%-kal drágultak az élelmiszerek.
Elfogytak a kályhák, dermesztő árak a piacon
Az egekben jár a tűzterek és az alapanyagaik ára, emellett jellemzően a kályhaépítők sem tudnak több munkát vállalni az idén.
Tavaly Magyarország lett az utolsó a klímavédelemben az EU-ban
Eközben a magyar technológiai miniszter teljesen a saját maga hatása alá került.
Bige László szerint az álló műtrágyagyárak tovább hajtják az inflációt
Az üzletember szerint egész Európában áll a műtrágyagyárak jó része az energiaárak miatt.
Megállapodott a Gazprommal a kormány, több földgázt szállít Magyarországra az orosz cég
Szeptemberben és októberben jön a plusz gáz.
A halastavak és horgásztavak kétharmadát érinti az aszály miatti vízhiány
A tömeges halpusztulás elkerülése érdekében sok helyen kénytelenek kényszerlehalászást alkalmazni.
Szombati tanítást vezet be egy általános iskola a rezsicsökkentés érdekében
Az őszi szünetig hét szombati napon is oktatnak a győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában, hogy hosszabb lehessen a téli szünet.