2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

#városháza #mirkócki zita #márai központ

Veszélyben vannak a programok a Szépasszony-völgyi Márai Központban

Csarnó Ákos 2023.05.05. 10:20

 

Mirkóczki Zita, a Városi Kulturális, Idegenforgalmi és Szociális Bizottság elnöke tartott sajtótájékoztatót a Márai Központ előtt amiatt, hogy noha minden adott még sincs a polgármester által aláírt szerződése az intézménynek, ami veszélybe sodorja a nyári programokat a völgyben.

 

Több közgyűlésen is téma volt a Márai Látogatóközpont üzemeltetése, de még mindig nem történt meg az üzemeltetési szerződés megkötése – jelezte Mirkóczki Zita. Arra emlékeztetett, hogy már tavaly decemberben hallani lehetett arról, hogy az Agria Film Kft. nem kívánja üzemeltetni az intézményt. Ezután jött egy új elképzelés, hogy az Egri Turisztikai Nonprofit Kft. kapna szerepet a működtetésben.

 

A régi üzemeltetési szerződés után új szerződést kellene kötni a turisztikai céggel, ehhez a korábbi 38 millió forint után további 37 milliót szavazott meg a Közgyűlés. Kiemelte, hogy az önkormányzat nem hajtotta végre ezt a határozatot, viszont az Agria Film Kft. részére elutaltak 38 millió forintot ebből. Ezt utólag a tavalyi működés finanszírozására kapták, de elszámolást sem a képviselők sem a bizottságok nem kaptak.

Egy hete nem történt semmi, minden szakiroda ellenjegyezte a szerződést, csak a polgármester nem írta alá. Ezzel gátolja, hogy koncerteket szervezzenek és megvalósuljon a látogatóközpont üzemeltetése. Már el kellene kezdeni árusítani a jegyeket a programokra! Felszólítom Mirkóczki Ádám polgármestert, hogy hajtsa végre a közgyűlés döntését! – zárta a tájékoztatóját Mirkóczki Zita. 

 

 

 

indexkép: Márai Központ/facebook

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló