A MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra is új automatákat tenne, Egerben is új pontot alakítanak ki
Pénteken megtette első tesztkörét a Városgondozás Eger Kft. legújabb gépe, egy Mercedes utcaseprő. A járművet a cég saját forrásból finanszírozta, a külföldről behozott használt, de kitűnő állapotban lévő utcaseprő így leválthatja a Városgondozás elöregedett, idén már 21 éves Mercedesét, ami egyelőre tartalékban marad a cég telephelyén.
Az új utcaseprő autó első útja a Dobó térre vezetett, ahol néhány kör megtételével ellenőrizte a Városgondozás a gép megfelelő működését. A közeljövőben gyakran találkozhatnak majd az egri lakosok az új géppel, elsősorban a külvárosi részek takarítását fogják ezzel végezni a cég munkatársai. A jármű lombszívó funkcióval is rendelkezik, ami különösen hasznos lesz az őszi időszakban. A Városgondozás a tervek szerint a lehullott faleveleket a korábbi évekhez képest gyorsabb ütemben tudja majd összeszedni az új jármű segítségével.