2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

#Eger #elkerülő út

Nyílt levelet küldtek a civilek Pajtóknak elkerülő út ügyében és kérték, hogy legyen bátor

Csarnó Ákos 2022.11.30. 09:02

A nyílt levelet változtatás nélkül, egészben közöljük. Ide kattintva pedig tallózhat az egri elkerülő út ügyében született írások között.

 

Tisztelt Pajtók úr!

 

Az egri elkerülő út KÜLSŐ nyomvonalát az Eger Városi Közgyűlése egyhangúlag megszavazta 2022.11.23-án. Aznap reggel ön is felszólalt a Közgyűlés előtt. A felszólalásában ön erősen kritizálta “azokat a hangokat, melyek hangulatot keltenek”.

 

Pajtók úr, a hangulatot nem kell kelteni, mert jelenleg ez a közhangulat.

 

Az elmúlt hónapokban az ön nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy ön minden áron azt a belső nyomvonalat kívánja megvalósítani, amely több ezer ember és legalább ötszáz kiskorú gyermek életét nyomorítaná meg. A NIF Zrt egyértelműen, szakmailag megalapozottan megjelölt két nyomvonalat. A külső, kék nyomvonalat, amely nem zavar senkit, és a belső, piros nyomvonalat, ami a lakóházak közé viszi a 25-ös főút teherforgalmát. A tervezők szerint mindkét nyomvonal szakmailag megalapozott, és mindkettőre út tervezhető.

 

Azóta Ön minden nyilatkozatában kiáll amellett, hogy ez “nem elkerülő, hanem tehermentesítő út”. A kérdés, hogy az érintettek megkérdezése nélkül, hogy veszi a bátorságot ahhoz, hogy egyszemélyben döntsön egy olyan kérdésben, amire nem kapott megbízást az Egerben és az agglomerációban élő emberektől?

 

A NIF Zrt preferencia feltáró kérdőíve szerint az egri polgárok szeretnének elkerülő utat. De jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a 25-ös főút minden problémáját ön nem a városból kívánja kivinni, hanem bent akarja hagyni a városban és egy másik városrészre terhelné. Ez elfogadhatatlan és egyben felháborító!

A NIF Zrt kitöltött kérdőívei mellett 2600 aláíró írt alá tiltakozó nyilatkozatot, ami hangsúlyozom nem az elkerülő út ellenzéséről szól, hanem arról, hogy ne a lakóházaik között menjen ez az út. Fogadja el a döntésünk, mint ahogy elfogadta azt is, hogy országgyűlési képviselőnek választották! Önnek azok az emberek szavaztak “bizalmat”, akiknek most a házai közé tervezett út miatt ön sosem, semmilyen fórumon nem tiltakozott, sőt, helyette “tehermentesítő út” fedőnéven teljes mellszélességgel támogat egy ilyen totálisan eszement ötletet.

 

Mindenki tudja, hogy a korábban tervezett “elkerülő út” nyomvonala 1984-ben került először a térképre, és a belső nyomvonalat még Habis László polgármester idejében jelölték ki a rendezési terven, akit azóta az egriek leváltottak polgármesteri pozíciójából többek közt azért, mert mások érdekeit képviselte Eger érdekei helyett!

 

1984 óta számtalan telkeken és kisajátítási pénzeken nyerészkedni kívánó ember számíthatott arra, hogy azt a nyomvonalat majd megvalósítják, ezért vélhetően sok üzleti érdek fűződik a belső nyomvonal megvalósításához. Erre most Ön minden esetben azzal magyarázza kérlelhetetlen ragaszkodását a belső “tehermentesítő” úthoz, hogy ha nem az lenne, akkor “lehetetlenné válna a belváros elérhetősége”. Biztos, hogy ez áll az Ön véleményének hátterében? Mert ez a magyarázat egész egyszerűen mellébeszélés.

 

Ugyanis Eger belvárosa nem a Hadnagy út, hanem a Dobó tér és környéke. Minden hivatal ott érhető el. Ön is tudja, hogy a Hadnagy útra elképzelt “Intermodális Csomópont” 60 db parkolóhellyel nem az autósoknak, hanem a gyalog közlekedőknek készülne. Miért kell ebbe az elkerülő utat belekeverni? Ön azzal is tisztában van, hogy a házak közé erőltetett belső nyomvonal és a külső nyomvonal között 20 másodperc (!!!) a távolság (autóval, 50 km/h sebességgel). Ezért a 20 másodpercért tenné tönkre ezrek életét? Ezek után, senki nem érti, hogy ön miért presszionálja a belső nyomvonalat? Önhatalmúlag találta ki ezt, vagy mások – a telkeken nyerészkedők - érdekeit képviseli? Miért nem hajlandó figyelembe venni, hogy Egernek nem kertvárosi főútvonalra, hanem egy valódi elkerülő útra van szüksége?

 

Pajtók úr!

 

Nézzen a választói (és az ellenzéki választók) szemébe! Nyilatkozzon arról nyilvánosan, hogy ön melyik elkerülő utat támogatja! A külső, vagy a belső elkerülő utat? Nem magyarázkodást és mellébeszélést kérünk, hanem egy szót: KÜLSŐ vagy BELSŐ? Kérem, nyilatkozzon arról is, hogy kívánja-e aláírni az Egri Kertvárosért Civil Társaság által indított tiltakozást a belső elkerülő út ellen és a külső elkerülő út mellett? IGEN vagy NEM? Két szó. Ennyit kér Öntől Eger lakossága. Legyen bátor!

 

Eger, 2022.11.30.

Kovács-F. László, képviselő

Egri Kertvárosért Civil Társaság

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló