2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Nem adja el Eger a Senator-Házat, túl kevésre értékelték

2020.10.29. 18:00

Személyeskedő, bekiabálós vita alakult ki a közgyűlésben. A Fidesz továbbra is kiárusítást emleget, de Mirkóczki Ádám polgármester szerint nem lesz eladás.

 

Egyperces néma felállással kezdődött csütörtökön az egri Városházán a közgyűlés a Gárdonyi Géza Színház elhunyt színésze, Kelemen Csaba emlékére, akit Mirkóczki Ádám polgármester közlése szerint a város saját halottjának tekint. 

 

A közgyűlés több napirendet is tárgyalt, az egyik nagy vita a harmadik pont kapcsán alakult ki, amely eredetileg az önkormányzati vagyonggazdálkodásról szóló rendelet módosításáról szólt. Kovács Cs. Tamás fideszes képviselő kritizálta az előterjesztést, majd Oroján Sándor, a Fidesz-frakcióvezetője szóba hozta azt a Kisvölgy utcai gödröt, amely eltüntetését javasolták, de ez továbbra sem történt meg. A kesze-kusza vita egyik pontján Mirkóczki Ádám polgármester Oroján kritizálta, mert eltért a napirendi ponttól és szerinte a múlt heti évértékelő beszédében a fideszes politikus "kvázi lehülyézte" az önkormányzati dolgozókat azzal, hogy a "szakértelem eltűnéséről" beszélt a Városháza kapcsán. Mirkóczki hozzátette, a Belügyminisztérium 300 millió forintos támogatása sajnos nem fordítható a Kisvölgy utcai gödör felszámolására, mert csak fejlesztésekre fordíthatják azt.

 

 

- Ne hazudozzon! - kiabálta be Oroján a polgármester felszólalása közben, majd több képviselő felhívta rá a figyelmet, hogy a vita stílusa eléggé méltatlan a közgyűléshez. Farkas Attila alpolgármester ekkor biztosította Orojánt, hogy foglalkoznak a Kisvölgy utcai gödör ügyével.

 

A vitában ezután jött szóba a Senator-Ház sorsa, amelynek vélt eladási tervére a Fidesz masszív kommunikációs kampányt épített fel, szerintük Mirkóczki Ádám "kiárusítja" a város vagyonát. A polgármester a vitában bejelentette: nem fogják eladni a Senator-Házat, ugyanis az igazságügyi értékbecslő 100 milló forint körülire értékelte. Mirkóczki hangsúlyozta, ők nem akarták eladni az ingatlant, csak abban az esetben, ha a vételárból más jelentős fejlesztéseket tudnak végrehajtani.

 

Az önkormányzati ingatlanok (így a Senator-Ház) állagromlása kapcsán a fideszes Orosz Lászlóné a bérlők felelősségét emlegette fel az elmaradt karbantartási munkák miatt, míg az Egységben a Városért képviselői azt hangsúlyozták: a fideszes városvezetésnek 2006 és 2020 között rengeteg idejük lett volna a szükséges fejlesztéseket végrehajtani, ehelyett most az egy éve regnáló új vezetésen kérik számon ezt.

 

Még mindig téma a Senator-ház eladása, kérdéses a Bartakovics Béla Közösségi Ház sorsa is

Az egri Városgazdálkodási Bizottság ülésén a Fidesz furcsán csendben maradt. Elektronikus népszavazással egyelőre nem lehet megkérdezni az egrieket a témában. Az egri közgyűlés szerdai Városgazdálkodási Bizottságának ülésén változatos témák kerültek terítékre: szó esett az EVAT Zrt. pénzügyi helyzetéről, a Volán és a MÁV egybeolvadásáról, illetve ennek következményeiről Egerben, a városi TDM (Turisztikai Desztinációs Menedzsment) is beszámolt munkásságáról, illetve a Senator-ház ügye is felmerült.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló