Megérkezett az idei első hó
Lassan 10 éve annak, hogy a Baktai utat felújítottak. A beruházás alatt a Hadkiegészítő Parancsnokság épülete elé, a buszmegálló közelébe került egy pad, amelyet az évek során nem tartottak karban. Ahogy a teljes beruházás, úgy a pad létesítése is önkormányzati, illetve uniós forrásból valósult meg, de a fenntartásuk – úgy, ahogy a város számos területét érintő beruházásnál – problémát jelent a mindenkori városvezetésnek.
Korábbi képviselőjelöltségem okán, aktív közéleti szereplőként sokan keresnek meg a hetes körzetből kisebb-nagyobb igényekkel, hívják fel a figyelmem számos problémára, amelyekkel a korábbi, és a mostani városvezetés is figyelmen kívül hagy. A Hajdúhegy és a Károlyváros sok tekintetben elhanyagolt, többször, több fórumon is próbáltam hangot adni annak az anomáliának, hogy a belvároson kívülre eső városrészek lakói a közszolgáltatások perifériáján élnek. A gyakorlat, miszerint Egerben csak a belváros létezik, rendkívül egészségtelen. A legtöbb forrást felemésztik csak azért, hogy szép fotók készüljenek a virágos Egerről, imponáljanak a turistáknak, a látszatát kínálják annak, hogy városunkban minden rendben, a többi, vagyis ahol tényleg az egriek élik mindennapjaikat, nem számít.
Előtte:
Utána:
A kérdés mindig az, hogy hova helyezzük a súlypontot. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a legtöbb egri csak annyit kér, hogy viszonylag normálisan működjenek a dolgok és érdemben használják fel a befizetett adópénzeket, kapjanak vissza valamennyit abból, ami az övék, de ez úgy tűnik – immár sokadik éve – hogy nem nagyon megy. Megeshet, hogy a felelősök azt gondolják, az egrieknek úri mulatság a fűnyírás, egy virágos járdasziget, egy díszes kert, egy rendezett utca, vagy éppen egy pad, amire le lehet ülni. Talán azt gondolhatják, Eger sikerét egy bor áztatta hétvégében kell mérni, de a helyzet az, hogy a pohárkoccintások és a politikai csatározások mögött megbújik a valóság: aligha működik valami rendesen.
Talán egy élhetőbb városra kellene koncentrálni, elvégezni azt a munkát, amit a jelenlegi vezetés annak idején vállalt, amiért az egriek bizalmat szavaztak nekik. Ki tudja, mennyi kanapé fog még eltűnni, mennyi ülőalkalmatosságon vesznek még össze városatyáink, amiket szintén az adóforintjaikból vásároltak, közben a város számos közterületén és buszmegállójában padjaink kezdik a végét járni, inkább ezekre kellene figyelmet fordítani.
A látszatintézkedéseket és a várakozást megelégelve sikerült megteremteni az összefogást, és a Hajdúhegy egyik forgalmasabb utcáján egy padot felújítani, minimális költségekkel, a legnagyobb lelkesedéssel. A gigantikus beruházáson még csak szalagot sem vágtunk át és politikusok sem jelentek meg, így a lehető legnagyobb bizalommal és vidámsággal újra használható, emberhez méltó padon várakozhatnak a buszra azok, akik szívesen megpihennének.
Együttműködve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Heves megyei, illetve egri szervezetével, sikerült valami jót is cselekedni, amely jelenlegi közéleti kultúránkat tekintendő fénylő gyémántként rögzíthető a város történelmében.
Köszönet illeti a passzivistáikat a közszolgálatért. A magányos, elhanyagolt padokra csak most kezdett el ragyogni a remény napsugara. A hiteles tájékoztatáshoz hozzátartozik, hogy bár gondoltunk arra, hogy a város vezetését meghívjuk a ceremónia nélküli rendezvényre, de attól tartottunk, hogy jelenlétükkel hirtelen megzuhant volna az esemény színvonala.
