Megérkezett az idei első hó
Mennyire érte váratlanul az egyesületet az Aktív Magyarország-díj, valamint, hogy az itthoni kilátók számára kiírt versenyen a „Bölömbika” szerezte meg az első helyezést?
Az igazság az – mondja Hajdú Dániel –, hogy a „Bölömbika” jó szereplése számunkra nem jelentett igazán nagy meglepetést, mivel magunk is éreztük, hogy nagyon jól sikerült, amiként azzal is tisztában voltunk, hogy a látogatók szépnek tartják, kedvelik, tehát népszerű célpont az emberek körében. Az a tény, hogy a versengés során komoly riválisaink akadtak, csak emeli az értékét, hogy a szavazók végül a miénket találták a legkiemelkedőbbnek. Ami viszont az Aktív Magyarország-díjat illeti, arra már csak azért sem számíthattunk, mivel ez korábban nem is létezett, következésképp az elsők között vagyunk, akik átvehették. Igen megtisztelő, hogy érdemesnek tartottak minket erre az elismerésre, különösen, mivel nem kevesen vannak szerte az országban, akik hasonló célokért dolgoznak, mint mi.
A díj indoklása szerint az évek során több ezer embert ösztönöztetek a szabadidő aktív eltöltésére. Számszerűsítve ez mit jelent?
Próbáltuk összeszámolni, s arra jutottunk, hogy az általunk szervezett mintegy 650 túrán 15 ezernél is több ember vett részt, ami valóban nem kevés.
Annak, aki netán most hall először Önökről, mesélje már el röviden, hogy annak idején milyen céllal is hozták létre a Békatutaj Egyesületet?
Közel másfél évtizeddel ezelőtt, egész pontosan 2008-ban alakultunk meg, mégpedig annak a baráti társaságnak köszönhetően, amelynek a tagjai valamikor a Neumann János Gimnázium természetjáró szakosztályához tartoztak. Amikor ugyanis elvégeztük a középiskolát, többen úgy éreztük, nem lenne jó, ha egy csapásra vége szakadna mindannak, amit mi diákokként a túrák során átélhettünk, sőt, úgy gondoltuk, az lenne a legjobb, ha ilyesfajta élményekben minél többen részesülhetnének: egyszóval, ha mások is megtapasztalnák, milyen a Tiszán túrázni, nomád szállásokon aludni, vagy éppen heteket eltölteni úgy, hogy az ember csak a folyóra figyel. Úgyhogy ilyen programok megszervezésére hoztuk létre az egyesületet, amihez később olyanok is csatlakoztak, akik hozzánk hasonlóan szocializálódtak – vagyis például olyan volt neumannosok, akiket korábban nem ismertünk, mivel előttünk végeztek –, és akikkel most is együtt dolgozunk.
A megalakulásuk körüli évekhez képest napjainkra változott az úgymond kevésbé komfortos túrák megítélése?
Szerintem igen. Annak idején egy-egy nyaralás szinte mindenki számára egyet jelentett egy balatoni vagy tengerparti pihenéssel, mára viszont növekedett azok száma, akik szívesen belevágnak valamely túrába, legyen az vízen vagy szárazföldön. Más kérdés, hogy azért még most is sokkal többen vannak, akik úgy gondolják, az a kimozdulás, ha kocsival odagurulnak a vízpartra, vagy felhajtanak egy hegyre, eltöltenek ott néhány órát, azután hazaautóznak. Jó lenne, ha ők is megtapasztalhatnák, milyen érzés egy valódi túra résztvevőjének lenni.
Ha már itt tartunk… Például az Ön számára miért vonzó mondjuk egy-egy kajakos kalandozás?
Elsősorban azért, mert nagyon-nagyon szeretek a természetben lenni. Amikor a családdal közösen kelünk útra, akkor is igyekszünk ilyen programokat csinálni. Jómagam egyébként tökéletesen osztom a közismert amerikai–magyar pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály gondolatait, aki az úgynevezett flow-élmény kapcsán – ez az elme működésének olyan állapota, melynek során az ember tökéletesen elmerül abban, amit éppen végez – azt mondja, igazi örömmel csakis az tölthet el, ami kihívást jelent, amiért meg kell küzdenünk. Mondok egy példát… Nyilván sokkalta nagyobb örömöt jelent egy mesés vízesés látványa, ha azért meg kellett másznunk egy hegyet, mintha ugyanoda autóval jutunk fel.
Könnyű az embereket kimozdítani a komfortzónájukból?
Nem, ám úgy tapasztalom, hogy akik egyszer velünk tartanak, azok zöme legközelebb már szívesen jön, mivel olyan élményekre tesz szert, amelyekhez hasonlókat szeretne újra átélni.
Az idők folyamán az egyesület munkája olyan tevékenységekkel is bővült, mint a Tisza-tavat érintő, évről évre megszervezett szemétszedési akció, avagy az a faültetési program, amit korábban szintén díjaztak…
A természetben mozogva, nem tudtuk nem észrevenni azokat a környezetcsúfító dolgokat – többek között a szemetet –, amelyeknek semmi keresnivalójuk sincs a tájban. Ezért aztán elhatároztuk, hogy önkéntesek segítségével évente megpróbáljuk összegyűjteni a szerteszét hagyott dolgokat, ami azért sem tűnt lehetetlen vállalkozásnak, mert teljesen biztosak voltunk abban, hogy mindazok, akik rendre velünk túráznak, szívesen segítenek majd. Így is történt, s amióta csak elvégezzük ezt a nagytakarítást – úgy nyolc éve –, mindig részt vesz benne vagy ötven-hetven ember, amely szám önmagáért beszél. A faültetési projektünk 2019-ben indult, s azért határoztuk el, hogy azt a környezetterhelést, amelyet a túráink jelentenek – még ha csupán egészen minimális mértékű dologról van is szó – valamiképpen ellentételezzük. Úgy gondoltuk, ennek a legegyszerűbb, ám mégis hatékony módja, ha fákat ültetünk.
Lehet már tudni valamit arról, hogy az egyesületnek milyen tervei vannak a közelebbi jövőre nézve?
Egyfelől mi szervezzük Eger város hagyományos síbajnokságát, amelyre – immár a XIV. alkalommal – március elején kerül sor Szlovákiában, másrészt az is eldőlt, hogy a Tisza-tavon létesítünk majd egy harmadik kilátót is, amelynek már a helye is megvan, és ami – reméljük – a nyári idényre el is készül.
További érdekes cikkek az Egri Magazin februári számából ITT olvashatók.
(Fotók: Vozáry Róbert)
